Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-8
104 Az országgyűlés felsőházának 8. ülése 1935. évi június hó 19-én } szerdán. érdekében valamilyen kezdetre volt szükség. Ez a kezdet lehetett volna akkor, mondjuk, egy diktatúra, ha valaki ideiglenesen magához ragadja a hatalmat, nem a hatalom kedvéért, hanem hogy a közviszonyokat rávezesse az alkotmányos rend útjára; és lehetett az a másik forma, amelyet a magyar nemzet választott, hogy egy nemzetgyűlést hívtak egybe. __ Mind a kettő ismeretlen a mi alkotmányunkban. Sem a diktatúra, sem a nemzetgyűlés nem alko+mányos fogalom és nem alkotmányos szerv Magyarországon. (Ügy van! Ügy VOM!) Mégis, ha a kettő között választanom kell, szívesebben veszem, hogy a nemzetgyűlés ragadta magához a viszonyok és középállapotok rendezését, mert habár ez a nemzetgyűlés a maga létrejövetelében az alkotmányos alapokat szintén nélkülözte, mégis a nemzet képviselete volt. És így a nemzet önrendelkezési joga a káoszból való kivergődés, vagy kifelé való törekvés első pillanatában már érvényre jutott és úgy, ahogy tudott, beavatkozott a nemzet sorsának intézésébe. Azt mondottam, hogy ez a nemzetgyűlés létrejövetelében nélkülözte az alkotmányos alapokat. Nélkülözte, mert az akkori kormány rendelete alapján konstruált választójog szerint történt a választás, így jött össze az első nemzetgyűlés. Ez az első nemzetgyűlés meghozta a maga első törvényét: az 1920:1. törvén y i-jkket, amely a nemzetgyűlésnek, az elsőnek és a másodiknak is, hogy úgy mondjam Magna Chartája, mert ebben szabta meg a maga összejövetelének végcélját és ebben szabta meg egyúttal saját hatáskörének korlátait, amikor kimondotta, hogy a nemzetgyűlés célja az állami hatalom gyakorlásának szabályozása az ősi alkotmány értelmében és szellemében. Vagyis a nemzetgyűlésnek ez a Magna Chartája a nemzetgyűlésnek kötelességévé tette, hogy az alkotmány irányában, az alkotmány helyreállítása irányában fejlessze ki az ország közviszonyait. A második nemzetgyűlés volt az, amely a felsőházról szóló törvényt meghozta. A belső rend helyreállítása tudniillik akkor jutott el ahhoz a stádiumhoz, amelyben már indokoltnak és helyénvalónak látszott, hogy az országgyűlés két kamarás rendszeréhez a nemzet visszatérjen. Ez a második nemzetgyűlés megalkotta a törvényt egy hosszadalmas, beható, hellyel-közzel vehemens, indulatos tárgyalás után. Ennek a hosszadalmas tárgyalásnak egész menete alatt az akkori kormányelnök, gróf Bethlen István, továbbá a törvény előadója, Illés József egyetemi tanár, az összes illetékes faktorok és maga a többség is állandóan és következetesen a magyar alkotmánynak megfelelő, két egyenjogú kamarából álló országgyűlés kialakítása mellett foglalt állást. (Ugy van! Ügy van!) Ezt az alkotmányunknak megfelelő eszmét és célt ki is fejlesztették a tárgyalás rendjén úgy, hogy aki ma utólagosan elolvassa az akkori nemzetgyűlési tárgyalásokat, azt várja, hogy a következő oldalon jön a szavazás, amely szavazás az összes előző tárgyalásoknak megfelelőleg, azoknak logikai konzekvenciája gyanánt a két egyforma joggal bíró kamarából álló országgyűlést hívja életre. (Ügy van! Ügy van!) Csodálatosképpen azonban nem ez történt. Minden logika felborításával teljesei érthetetlenül és megindokolatlanul, — mert máig sincs megindokolva, hogy miért történt az ellenkező — ez a második nemzetgyűlés megalkotta a mai felsőházat, a maga megcsonkított jogkörével tehát azt az országgyűlést állította elő. — nem mondhatom, hogy állította helyre, mert ilyen nem. volt soha, de állította elő — amelynek egyik kamrája szűkített, kisebb jogkörrel bír ma, mint a másik. (Ügy van! Ügy van!) Kétségtelen dolog, hogy amikor a nemzetgyűlés ezt tette, túllépte az első nemzetgyűlés által meghozott 1920 : 1. t. c-ben lefektetett jogkörét és törvényes jogalap nélkül adott a nemzetnek papíros-alkotmányt, ahogy akkor gróf Bethlen István kifejezte magát, mondván, hogy mindenhez joga van a nemzetgyűlésnek, de papírosalkotmányt nem adhat a nemzetnek, csak akikor adhatna, ha előbb az 1920 : 1. t. c.-et, amely a nemzetgyűlés hatáskörét korlátozta, hatályon kívül helyezi; és kijelenti, hogy ilyen korlátozás nélkül joga van az alkotmányt tetszés szerint módosítani. Ezt azonban nem tette a nemzetgyűlés, hanem alapokmányát érvényében fenntartva, egy szerűen megszegte azt a korlátozást, amelyet ez az alapokmány eléje szabott, vagyis, t. felsőház, akármilyen furcsán hangzik is: a mai felsőház tulajdonképpen a nemzetgyűlésnek törvénytelen gyermeke. Ez legitim jogalap nélkül létrehozott felsőház. Ennek ellenére a felsőház ezen az alapon alakult meg és megkezdte a maga tárgyalásait. De nemcsak a nemzetgyűlés alapokmányával jutott ellentétbe a nemzetgyűlés, amikor ezt a felsőházat így alkotta meg, hanem olyan ellentmondást is kodifikált magában a törvény, amilyenre azt hiszem, nem igen van példa. (Ügy van! Ügy van!) Mert képtelenség az, hogy egy és ugyanazon törvény egyik szakaszában kimondja, hogy ennek a felsőháznak a jogköre teljes, olyan, mint a főrendiházé volt, a következő szakaszában pedig megkonstruálja azt a lehetőséget, a 47. §-al karöltve, hogy a, képviselőház egyoldalú állásfoglalása, a felsőház hozzájárulása nélkül, esetleg annak ellenére is törvényt adjon a nemzetnek. Ez a két dolog kölcsönösen kizárja egymást, egymásnak homlokegyenest ellentmondó, vagyis ez a törvény egy abszolút kiegyenlíthetetlen ellentmondást tartalmaz magában. Ez a mai állapot törvényes alapja és ehhez a gyönyörűséges állapothoz ragaszkodik a t. kormány olyan nagy erővel, hogy nyolc esztendő óta annak ellenére, hogy ezt már többször szóvá tettük, hangoztattuk és kifogásoltuk: mindeddig nem talált rá módot és időt, hogy ezen a téren a masryar alkotmánynak megfelelő helyzetet teremtsen. Amikor az első Gömbös-kormány, ha jól emlékszem, 1932 október 13-án itt nálunk bemutatkozott, akkor a miniszterelnök úr bemutatkozó beszédéhez hozzászóltam. O tudniilik a titkos választójog elvi alapján jött, mint kormányelnök, ez volt az ő plattformja. Amikor ezt bejelentette, nagyon 'bölcsen és hazafiasán hozzátette, hogy ő azonban a titkos választójogot csak a nemzeti érdekek fokozott biztosítása mellett hajlandó törvénybe iktatni. (Helyeslés.) Mint a nemzeti érdekek egy ilyen biztosítékát ajánlottam akkor én a miniszterelnök úrnak a fe ,c v>ház joerkörének a régi alkotmány értelmében történendő helyreállítását, mert azt mondottam és azt mondom ma is, hogy akárhogyan konstruálódjék meg az a titkos választójog, hiszen annak sokféle módja lehet, minden ve^f,1 lyel syemben, amit a belőle eredő képviselőház esetleg nem várt. magatartása a nemzetre nézve felidézhet a felsőház teljes jogköre abszolút biztosítékot jelent. {Igaz! Ügy van! a fpi-nhn,-- minden oldalán. Ennél tehát nagyobb, erősebb és egyszersmind alkotmányosabb biztosíték nem képzelhető. Azóta megint múlott az idő. Nagy sajnálat-
