Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-8

Az országgyűlés felsőházának 8. ülése fiak. Közülök 33 nős, 21 pedig egy- vagy többgyermekes családapa és körülbelül 60%-uk (hadviselt, de tö'bb hadirokkant is van közöttük. A helyzet tehát az, hogy a közjegyzőhelyettesek igen nagy része 45—50 éves életkora előtt nem kap közjegyzői kinevezést, te-, hát csak öregségére érheti el az önállóságot, ami nemzetpolitikai szempontból is káros. De káros igazságügyi szempontból is, mert mire közjegyző lesz, elfáradt és^ elvénhedt ember, akinek munkaképessége már erősen csökkent. Ezt mindennek lehet nevezni, csak egészséges állapotnak nem. A helyes dolog az lenne, ha minden helyettes, aki arravaló, körülbelül 5—6 évi, de legkésőbb 8 évi helyetteskedés után közjegyzői állást kapna, eleinte talán szerényebb s a régebben szolgáló közjegyzők fokozatosan jobb stallumokra helyeztetnének át. Es ez meg is lenne valósítható, — az előbbi- statisztikából felsoroltakból méltóztatik látni, hogy megtörténhetnék — ha nem lenne a törvénynek ez az intézkedése és 'ha nem használtatnék fel a közjegyzői állás politikai érdemek jutalmazására. A mostani igazságügyminiszter úr hivatalbalépése előtt az volt a rendszer, hogy a jobb állásokat többnyire karonkívüliek kapták meg, a szegény idős helyetteseknek azután az volt a kötelességük, hogy az ilyen kívülről bekerült urakat tanítsák, ami sokszor nagyon nehezen, ment, sőt sokszor egyáltalában nem is ment. mert a politikai és közéleti tevékenységért kinevezett közjegyzők folytatták tovább közéleti és politikai tevékenységüket és dolgozott helyettük a helyettes. Azt hiszem, hogy ezt nem lehet helyes állapotnak tekinteni. Mélyen t. Felsőház! Nem lehet a hivatása magaslatán álló közjegyzői kart teremteni, ha azok, akik erre a pályára készülnek, a kinevezéseknél háttérbe szorulnak és az állások nagyrészét olyanokkal töltik be, akik politikai téren szereztek érdemet. Elismeram és köszönettel nyugtázom, hogy a mostani igazságügyminiszter úr ő nagyméltósága igen sok jóindulatot tanúsított a helyettesi kar iránt, de ő sem tehet meg mindent és sokszor ő is kénytelen politikai nyomásnak engedni. Vissza kell tehát állítani nézetem szerint a régi kvalifikacionális szabályt, hogy közjegyzővé csak azt lehet kinevezni, aki bizonyos ideig tartó előző közjegyzői gyakorlattal rendelkezik. Sőt nézetem szerint még ez sem elég, hanem a közjegyzői kinevezést közjegyzői vizsgához kell kötni, éppen úgy. mint ahogyan a jogi kvalifikáció mellett a közigazgatási pályán is megkívánják a szakvizsgát és pénzügyi pályán a pénzügyi fogalmazói vizsgát. Ha ez meglesz, akkor a jogvégzett fiatalságnak elitje fog a közjegyzői pályán elhelyezkedést keresni, akkor majd igazán magasra emelkedik fel a közjegyzői kar szellemi és erkölcsi színvonala, úgy hogy teljes megnyugvással lehet reábízni az előzetes jogvédelmi teendők intézését és bekövetkezik az, aminek most ifi szabálynak kell lennie, hogy a közjegyző ott üljön az irodájában, dolgozzék, intézze a hozzáforduló felek ügyeit jogi szakavatottsággal és magas etikai felfogással, tehát elsősorban közjegyző legyen és csak ha ennek a hivatásnak eleget tett, akkor reprezentáljon és akkor politizáljon. Emellett pedig meg lehet találni annak a módját is, hogy azokat, akik hivatást éreznek erre, az ügyvédi és bírói karból át lehessen minősíteni közjegyzőkké, ille1935. évi június hó 19-én, szerdán. 101 tőleg ki lehessen nevezni közjegyzőkké, mint ahogyan ez megvan a francia törvényben is, ahol a miniszter az ottani viszonyok szerint sokkal magasabb kvalifikációval bíró ügyvédeknek és bíráknak megengedi az előzetes közjegyzői gyakorlat egy részének el nem töltését, illetőleg elengedi ezt a gyakorlatot, de nem engedi el a közjegyzői vizsgát. Mélyen t. Felsőház! Amikor foglalkozom ezekkel a kérdésekkel, egy kissé furcsa színben tűnik fel, ha azt mondom, hogy én magam sem a közjegyző-helyettesek közül kerültem közjegyzői pályára, de éppen ez mutatja, ihogy mennyire igazság az, amit mondok, mert én legalább fiatal korban, amikor bírói állásból közjegyzői állásba kerültem, igyekeztem magamat beleélni és talán sikerült is. Es éppen én, aki idegen pályáról kerültem át a közjegyzői pályára, a viszony oknak, a tényeknek logikai hatása alatt jöttem arra a meggyőződésre, amelynek most hangot adni kötelességemnek tartottam. Ehelyről is ismét kérem a nagyméltóságú kormányt, illetőleg az igazságügyminszter úr ő nagyméltóságát, hogy a nemsokára megalkotandó közjegyzői törvényreformban ezeket a szempontokat, amelyeket itt kifejtettem, figyelembevenni méltóztassék és addig is, amíg ez megtörténik, a közjegyzőhelyettesek sorsát még nagyobb mértékben szem előtt tartani méltóztassék. Befejezésül, igen t. Felsőház, ismét oda térek vissza, ahonnan kiindultam. A korszellem, a reánkváró nagy küzdelem erős kormányt,.erős vezetést, az állampolgárok részéről pedig fegyelmet és nagyon sokszor engedelmességet kíván. Ezeket a szempontokat megtalálom a kormány működésében, a kormány programmjában és ennélfogva a kormány iránti bizalomtól eltelve, a költségvetést elfogadom. Elnök: Szólásra következik Simontsits Elemér ő nagyméltósága. Simontsits Elemér: Nagyméltóságú Elnök ür! Tisztelt Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Ha én a parlamenti gyakorlathoz képest az előttem szólott felsőházi tagtársam beszédével, hacsak röptében is foglalkozni kötelességemnek tartom, J akkor nem tehetem azt anélkül, hogy az ő gyakorlati példáját követve, beszédének első részét oda ne állítsam annak utolsó részéhez és meg ne tegyem rá sine ira et studio azt a megjegyzést, hogy parturiunt montes, nascitur ridiculús mus. (Derültség.) T. felsőházi tagtársam jogpolitikai és történelemfilozófiai készültségének erős szárnycsapásaival megindult egy nagy körrepülésre az állami célok, a polgári kötelességek, az uralmi formák, a liberalizmus és eféle nagy eszmék területei fölött és azután kikötött részben a községi jegyzők magánmunkálatainál résziben a közjegyzői pálya különben tiszteletreméltó, jogosult követelményeinél. Én első hallásra természetesen nem kívánok a felsőházi tag úr beszédével érdemben foglalkozni, mégis nem állhatom meg, hogy reá egynéhány megjegyzést ne tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Így mindjárt beszédének utolsó előtti pontjára akarok megjegyzést tenni. Elismerem azt, hogy a polgárok jogainak biztonsága szempontjából, a jogvitás esetek kiküszöbölése érdekében kívánatos volna, hogy minden okiratot, minden magánjogi szerződést abszolúte hozzáértő, rá felkészült faktorok szerkesszenek meg, hogy már magában véve az okirat megszerkesztése kizárja a későbbi időben a jogvitát, a pereket, de bármilyen szép és bármilyen elfogadandó is önmagában véve valamely elv, 17*