Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-67

448 Az országgyűlés felsőházának 67. ülése 1934- december 20-án, csütörtökön. szonyban vannak az intézettel — olyan intézkedések vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek a régi hátralékok minden megterheltetés nélkül,, könnyedén, játszva legyenek befizethetek. Nagyon támadják ezt a törvényjavaslatot némely oldalról azért, mert kevés ellátást juttat. Belátom, hogy kevés az, amit ad az intézet, de ha nincs meg az alap, akkor honnan adjuk meg a többet? Nagyon fontosnak tartom tehát, hogy azokkal a, rendszerekkel foglalkozzunk, amelyek hivatva vannak biztosítani a majdan megnyílandó ellátásokat, vagyis beszéljünk a tartalékolásról. Itt hárem típus van. Itt van az úgynevezett várományi rendszer; ezen van felépítve az 1908:XL. törvény, ezen van felépítve a Mabi. és az Oti. Ezek mind állami intézmények. Ez olyan rendszer, amely a legnagyobb biztonságot nyújtja a jövő szempontjából, mert minden igényt egyaránt biztosít. Azt mondják egyesek, hogy nem kell tartalékolni, minek tartalékoljunk, hiszen a tartalékok úgyis elvesznek, akár állampapirosokba fektetjük, akár ingatlanokba a tőkét; a házak, a mezőgazdasági területek értéke egyaránt devalválódott. Kevesebb a jövedelem. En nem osztom ezt a felfogást, sőt veszélyesnek tartom. Ezen jelenségek előfordultak Magyarországon is éppúgy, mint más országokban is, de ebből egy rendszert alkotni nem lehet és nem is szabad, mert hála Istennek, nem számolhatunk njindlg háborúkkal és azoknak a következményeivel. Itt van a másik rendszer, az úgynevezett kiosztó és kirovó rendszer. Azt mondják, hogy nem kell tartalékolni, hanem ami befolyik, azt fel kell osztani. Tehát minden évben csak a jövő év számára kell a budgetet előkészíteni. Ez nagyon veszélyes rendszer. Nemcsak azért veszélyes, mert minden intézetnek és intézménynek, ahol pénzekkel dolgozunk, ahol pénzek évtizedek múlva fognak folyósíttatni, kell, hogy legyen szolid alapja és tartaléka,^ hanem veszélyes azért is, mert az intézetnél az ellátandók száma folytonosan no., így például ma 950 ellátásra igényjogosult van. A matematikusok kiszámították olyan táblázat alapján, amelyet a,z igazságügyminiszter helybenhagyott, hogy 1943-ban már 1451 lesz azoknak^ a száma, akik ellátásra igény jogosultsággal bírnak, kiszámították, hogy azoknak ellátására a mai 500.000 pengővel szemben 1,422.000 pengőre lesz szükségünk, és hogy az, évi díj, amely ma 130 pengő, — a leszállítás előtti állapotot veszem — akkor már 237 pengőre fog rúgni. így növekszik ez folytonosan addig, amig elérjük az úgynevezett telítettségi fokot, — Beiharrungs Zustand — amikor már megszűnik a növekedés, ami akkor fog bekövetkezni, amikor 3000 igényjogosulttal fogunk szembenállni. Akkor az évi tagjárulékok már ki fognak tenni 485 pengőt. Ha az ügyvéd ma a 130 pengőt is soknak tartja és nem tudja megfizetni, hogyan fogja, megfizeni a 485 pengőt, vagy az annál magasabb összegeket? Van még egy harmadik rendszer, az úgynevezett tőkefedezeti rendszer. Ez szintén a kirovó és kiosztó rendszernek egy alfaját képezi és ettől annyiban különbözik, hogy tartalékol azoknak, akik részére már megnyílott az igény, de a várományosok számára nincsen tartalékolás. A törvényjavaslat nagyon helyesen intézkedik akkor, amikor nem foglal állást abban a kérdésben,, hogy e rendszertípusok közül melyikre térjünk át, mert a mai időt, a mai viszonyokat nem tartja erre aboszolute alkalmasaknak. Es én felhívom az autonómiának a figyelmét és ő nagyméltóságának, az igazságügyminiszter úrnak is figyelmébe ajánlom, hogy konszideráljuk meg inagyon jól azt, hogyha a mai ellátási Összegeket a tartalékolás rovására akarjuk felemelni, ezáltal nagyon könnyen igen veszélyes helyzetbe hozhatjuk az intézetet. Egy példát fogok mondani. A Budapesti Ügyvédi Kamara, amint ez igen érthető és természetes, minden lehetőt elkövet arra nézve, hogy minél .többet juttasson az ellátásra jogosultaknak. A múltkor egy közgyűlésen egy tervet dolgozott ki arra vonatkozólag, hogy miképpen alakulnának a viszonyok, iha minden ellátásra jogosított havi 65 pengőt kapna a mai 55 vagy 50 pengővel szemben. Ha átmenetileg öt évre csinálják meg ezt, akkor a tartalékok rovására 3,500.000 pengő mankó fog mutatkozni öt év alatt. A kérdésnek képviselőházi tárgyalása alkalmával nagyon tekintélyes szónokok: részéről hallottuk azt, — idézem szórói-szóra — hogy (olvassa): »Általános, a túlnyomó többség által hangoztatott kívánság, hogy térjünk át a tőkefedezeti rendszerről az úgynevezett kiosztó és kirovó rendszerre.« Ez teljes félreértésen és tévedésen alapszik, mert a dolog úgy áll, hogy 1934 májusában volt a nyugdíjintézetnek egy közgyűlése, amely ezzel a kérdéssel principialiter foglalkozott, hogy tudniillik maradjon-e meg a mai fedezeti rendszer, vagy térjünk-e át a, kirovó és kiosztó rendszerre, és a 61 sz;ávazótag közül 51 elvetette a kirovó és kiosztó rendszert és csak 10 szavazta meg. Ennek a törvényjavaslatnak további előnye az, hogy a kamarák is kapnak kedvezményeket. Nevezetesen a kamaráknak nem kell többé megfizetniök a tagdíjilletményt olyan tag után, akit törölnek. Továbbá, kamatkedvezmények létesíttettek, sőt, bizonyos prémiumban, jutalomban részesíttetnek olyan kamarák, amelyek fizetési kötelezettségeiknek eleget tettek. Mielőtt beszédemet befejezném, vagyok bátor az igazságügyiminiszter úr figyelmét felhívni arra, hogy az 1930:XXXIV. te. 142. Va elrendelte, hogy úgynevezett ügyvédi jóléti hozzájárulási bélyegek hozassanak forgalomba a nyugdíjinTezet javára. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy eddigelé ez nem lépett életbe és nem hajtatott végre. Tudomásom van arról, hogy az igazságügyminiszter úr saját hatáskörén belül többször megtette ebben a tekintetben a kezdeményező lépéseket, én tehát a pénzügyminiszr ter úrhoz fordulok, mert a pénzügyminiszter úr hatáskörébe tartozik az, hogy az igazságügyminiszter úrral egyetemben mielőbb hajtsa végre ezt a törvényt. A legközelebbi múltban volt alkalmunk tapasztalni azt, hogy olyan kérdésben, — illetékamnesztiának neveztük — amely a pénzügyminiszter úr hatáskörébe tartozik, de amelyben az ügyvédek igen nagymértékben vannak angazsálva, érdekelve, az igazságügyminiszter úr és a pénzügyminiszter úr erélyes fellépése meghozta a szükséges és kívánt sikert. Azt hiszem, hogy ugyanezt itt is meg lehetne kísérelni és nem fog elmaradni a siker. Én ezt a javaslatot nagy gonddal készült javaslatnak minősítem. Nagyon nagy szakértelmet árul el ez a törvényjavaslat és nagyon helyes az összeállítása, mert kódexszerűen összefoglalja mindazokat a törvényeket, amelyek e tárgyban már meghozattak. A nyugdíjintézetet fenn kell tartani. Az