Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-64

Az országgyűlés felsőházának 64. ülé Legyen szabad egy tiszteletteljes kérést in­téznem az igen t. Felsőház tagjaihoz. A Fel­sőházban többen szóvátették a Képviselőháznak működését, így többek közt, hogy a képviselők túlsók napidíjat kapnak . . . etc., etc. Azt kérném, hogy a két Ház egymással ne ezen az alapon érintkezzék, mert akkor elmérgesedik köztük a helyzet és ez nem vezetne célhoz, (Ugy van! Ügy van! — Helyeslés) Mégis a Képviselőház az a törvényhozó szerv, amely a népképviseleti rendszeren alapszik és nem sze­retném, ha ezeket a jótanácsokat onnan talán sokkal erősebb hangon visszaadresszálnák. Horthy István lovassági tábornok, felső­házi tag úr beszédével kezdem. Ö excellenciája felszólalását — mint katona, tartozom őszinté­nek lenni — nem tartom szerencsés beszédnek: félreértésekre adhat okot mindenféle vonatko­zásban. Azután ő excellenciája nemcsak a há; borúból veszi példáit, hanem a háború előtti időkből is. A háború után pedig most már tizenötödik esztendejét éli a honvédség és az utóbbi tíz évben ő excellenciája betekintést nem nyervén az ügyekbe, nem lehet reális az ítélete. De részletekben is ellent kell monda­nom ő excel lene iájának. A pólót — abban a sorrendben veszem, ahogyan ő excellenciája beszélt — kifogásolta. Nem egyedül áll Magyarországon a póló­kritikájával, csak éppen összetévesztette a hadsereg pólóját az úgynevezett polgári póló­val. Nálunk minden lovas- és tüzérezredben, tehát ahol lovasított fegyvernemekről van szó, kötelező a pólózás. Ezt különben a fran­ciák és az olaszok is így teszik. Egyik-másik államban nincs ugyan ez bevezetve, de én mégis hasznosnak tartom, eltekintve attól, hogy termelési előnyei is vannak, mert kis lo­vakat használnak fel­A hadseregtől lovakat soha el nem vettek pólózás. céljaira. Ehhez hozzájárulást nem is kértek, nem is adtam. Néhány ezer pengőt kap­hatni egy pólólóért, tehát miért ne adjuk el, ha fölösleges ló van és azt megfizetik. A pólót idegen katonai írók véleménye alapján is he­lyesnek, hasznosnak és éppen a lovasság szem­pontjából kívánatosnak tartom. Ami a másik, a polgári pólót illeti, nem vagyok illetékes er­ről beszélni, de megállapítottam, hogy a 30 és 40.000 pengőért való lóeladás nem egészen felel meg a valóságnak. Előfordultak 2—3—4000 pen­gős eladások, de 40.000 pengősök nem. A kezem­ben levő statisztika adatai szerint eddig 220.000 pengő értékű lovat adtunk el. Arról a nemes lóanyagról van szó, amelyet egyébként amúgy sem tudott volna a tenyésztő értékesíteni. Hogy ennek vannak bizonyos idegenfor­galmi előnyei, azt is akceptálom. Azonban megvizsgáljuk újból, hogy van-e ebben valami olyan, ami kivetni való. A földmívelésügyi miniszter úr ő excellenciája — mert hiszen az ő hatáskörébe tartozik a dolog — bizonyára sürgősen intézkedni fog ebben a kérdésben. Azt is mondta Ő excellenciája (felolvassa): »Látok olyan helyzeteket, hogy amikor egy magasrangú katona elmegy szemlére, nyilt telegrammban utasítják, hogy rögtön vonuljon vissza, ne vizitáljon, mert penzióba megy. Azt kívánják, hogy ilyen eljárás emelje a szelle­met!« Arra nem emlékszem, hogy ilyesmi tör­tént volna. Mindig három hónappal korábban kapják meg a nyugdíjazandók az iigy nevezett kékborítékrí levelet. Szemle alatt tehát soha senkit nem szoktak nyugdíjazni, hacsak olyan nagyon szembeötlő szabálytalanságot nem pro­dukál valaki, hogy kénytelenek vagyunk fe­193 U. évi június hó 20-án, szerdán. 389 gyelmi szempontból eljárást indítani, de ez ed­dig még soha elő nem fordult. Azt mondja továbbá ő excellenciája (ol­vassa): »Azt is hibáztatom, hogy míg Olasz­ország és Németország erélyt tudnak kifejteni, addig nálunk, akikről az egész világ elismerte, hogy erélyes, bátor katonák vagyunk, látom, hogy most a vezetésben sok helyen gyámolta­lanság és bátortalanság van.« A bátorságot hagyjuk, mert ez akkor kell, amikor helyén­való, a gyámoltalanság azonban kissé sértő reánk, a honvédség vezetőire.nézve, reám, mint az első elöljáróra, a főparancsnok úrra és azokra az urakra, akik velünk együtt dolgoz­nak. Mi azt tartjuk, hogy lelkiismeretesen vé­gezzük a magyar királyi honvédség érdekében a magunk munkáját és világviszonylatban is, bár kicsi ez a honvédség, megállja a helyét. Hi­vatott emberek megnézték azt és mindig elis­merésüket tolmácsolták, amelyet én örömmel fogadtam, eltekintve attól, hogy a legfelsőbb hadúr még soha nem kifogásolta vezetésünk mikéntjét. A lovasság kiképzését is méltóztatott kri­tizálni, hogy az nem olyan, amilyennek lennie kellene. Mi alkalmazkodtunk a modern felfo­gáshoz. Mi nagyon jól tudjuk, hogy a lovasság egy főfegyvernem marad ugyan, de neki is al­kalmazkodnia kell a modern kor követelmé­nyeihez; a tűzgépek korszakában élven, ehhez kell a lovasság kiképzését is alkalmazni. (Jó­zsef királyi herceg: Természetes!) Azt méltóztatott mondani, hogy a lovas­ság tagjaira nézve hátrányos, hogy ket evet vesztenek az előléptetésnél. Csak egy evet vesztenek és pedig kedvezésből, azért — ezt különben a Felsőház nem katona tagjai is meg­értik, — hogy ß nem lovas fegyvernemhez is kedvet kapjanak a fiatalok. Mert ma az a helyzet, hogy csaknem minden fiatalember lehetőleg lovas fegyvernemet választ, huszár akar lenni. Ez atavisztikusan él bennünk. Hogv tehát más fegyvernemnél való szolgá­latra is kedvet csináljunk, a gyalogságnál bizonyos rangelőzést adunk, eltekintve attól, hogy a »fegyvernemek királyától« a gyalog­ságtól nem lehet elvenni azt, hogy mégis csak ő az első fegyvernem. Ezt egyébként azok is mondják, akik nem gyalogosok. A vezérkart is méltóztatott bántani. Excellenciád nem volt vezérkari, viszont, ha én most megvédeném a vezérkart. ugyanabba a hibába esném, amelybe ő excellenciája esett. Ha azonban ve­zérkari kiképzésben részesült volna ő excellen­ciája, tudná, hogy a lovasság feladata hadá­szati szempontból visszavonulás alkalmával biztosítani a gyalogság gyülekezését, Miután ő excellenciája maga is reméli, hogy a jövőben mindezeken a kérdéseken gon­dolkozni fogunk, én magam gondolkoztam és megnyugtathatom ő excellenciáját, hogy sem­mit sem szeretek jobban, mint a hadsereget. Büszke vagyok arra, hogy immár öt éve va­gyok honvédelmi miniszter és büszke vagyok arra, hogy a Képviselőházban vita nélkül fo­gadták el a honvédelmi tárca költségvetését. (Helyeslés.) Szontagh Jenő igen t. felsőházi tag úr ki­fogásolta a 240 millió pengős nyugdíjterhet, Nem lehet vita tárgya, hogy ez kifogásolható, de a pénzügyminiszter úr ő excellenciája több­ször kifejtette, hogy abban igen nagy Ösz­szeggel szerepel az úgynevezett trianoni nyug­díjteher is, amit, ha a gazdasági viszonyok megengednék, már régen konvertáltunk volna több nemzedékre elosztva ezeket a nyugdíjter-

Next

/
Oldalképek
Tartalom