Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-64

386 Àz országgyűlés felsőházának 6A. ülése 19

SU. évi június hó 20-án, szerdán. zásban is megtaláljuk azt a koncepciót, amely i megfelel a magyar érdekeknek. A római egyez- I meny már egy nagy területet vont közelebb egymáshoz. Nekünk nem érdekünk az autarchia. Bizonyos fokig ugyan érdekünk, de a túlzott autarehia, a teljes elzárkózás, a kínai falakkal való körülvevés politikáját mindenekelőtt el kell utasítanunk, mert ez nem vezet jóhoz, mert minden ipari állam a mezőgazdaságra fog ráállítódni és minden mezőgazdasági állam ipari termelést fog folytatni és a végén ott leszünk, hogy egyáltalában nem tudunk egymással gazdaságilag érintkezni. Ezzel szemben tenát abszolút helyesnek tartom — és nem azért, mert a magam kormányelnöki ténykedésének is ez az alapja és az egész kormány működése is ebbe az irányba van beálllítva — azt a felfogást, amelyet mi képviselünk, hogy áldozatok árán is állandó piacok teremtésével olyan közel hozzuk legalább a Környező vagy velünk baráti viszonyban levő országok gazdasági életét, hogy állandóan biztos piacokkal lehessen számolnunk. Mélyen t. Felsőház! Mármost ezen külpolitikai fejtegetések után méltóztassanak megengedni, hogy néhány általános belpolitikai megjegyzést is tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Az egyes felszólaló felsőházi tag urak beszédére külön-külön fogok kitérni. A belpolitikában elejétől fogva az volt a kormány elvi álláspontja és így az én álláspontom is, hogy nyugodt atmoszférát teremtsünk az ország minden oldalán. Nekünk nem kellenek szervezetek, amelyeknek fegyvereik vannak. (Helyeslés.) Az én felfogásom szerint csak a hadseregnek uukal i egy ver, (Ügy van! Ugy vam) valamint a csendőrségnek és a rendőrségnek azon mérv szerint, ahogyan eddig előírtuk számukra, de csak a hadsereg az, amely igazán fegyveres hatalmat reprezentál. Olyan organizációk tehát, amelyeK eleinte játékból, később valamilyen komolyabb társadalmi szempontból, legvégén azonban kizárólag politikából akarják azokat a fegyvereket, amelyeket nekik felajánlanak, támogatás céljából felhasználni, nekünk nem kellenek. (Helyeslés.) A magyar királyi honvédséget, a magyar királyi csendőrséget és rendőrséget abszolút elégségesnek tartom mindenkor — még esetleg kritikus belső helyzet esetén is — a rend fenntartására. Az első belpolitikai követelmény tehát a nyugodt atmoszféra azért, mert ebben a kaotikus világban jó, ha egy centrális gondolat körül csoportosul a nemzet és nem tévelyeg új eszmék után fata morganákat keresve. Reformokat, főleg radikális reformokat egyáltalában csak akkor tartok helyesnek, — ha általában helyesnek fogadom el ezt" a szót, hogy: »radikális«, — amikor teljes nyugalom van, amikor a teljes megerősödés stádiumában van a nemzet, de ma, amikor a nemzet lábadozik a mindennapi élet, de az ország összessége szempontjából is, nem volna reális politika felfogásom szerint, ha a kormány minden áron olyan politikát akarna utánozni, amelyet kívülről importálnak. Már Sopronban is megmondtam, hogy mi 15 évvel ezelőtt elintéztük rövid idő alatt mindazt, amit egyes országok most intéznek el. Mi ebben a tekintetben szerencsésebbek ', voltunk, nincs szükségünk tehát külföldi mintákra. Nem lehet olyan politikát ránk uniformizálni, — hogy íery fejezzem ki magamat, - - amely teljesen távol áll a reálpolitikai helyzettől, de a magyar ember lelkiségétől is. (Ügy van! Ügy van!) Az én politikámnak stílusa annyit jelent, mint érvekkel meggyőzni minden magyart az igazamról. A magyar embert úgysem lehet bunkóval és sorakozóval meggyőzni, a magyar ember, felfogásom szerint, túlságosan egyéni ahhoz, hogy itt egyszerű vezényszavakkal lehessen belső politikai meggyőződésén változtatni. Én tehát azt hiszem, hogy ebből a szempontból helyes volt a nyugodt atmoszférának, a bizalomnak megteremtése és nem a kap kodó, kísérletező politikának az inaugurálás;i, hanem egy reális fejlődésnek, egy evolúciós politikának bekapcsolása és állandó felszínen tartása annak a gondolatnak, hogy a nemzetet előre visszük azon az úton, amelyen neki járnia kell. fgy tehát azt merem mondani, hogy mi Európának egyik legnyugodtabb atmoszférájú országában élünk és sok bajunk ellenére talán éppen ennek a nyugodt atmoszférának köszönhetjük azt. ha relatíve némi kis jeleit látjuk a prosperitásnak anyagi vonatkozásban s a nemzet egységét láthatjuk ma, legalább lelkiekben. Azt tapasztalom ugyanis a Felsőház t. tagjainak felszólalásaiból is. hogy mindenki érzi a helyzet súlyosságát és éppen ezért higgadt lelkiismeretességgé], józanul keresi az utat, nem pártpolitikai, nem tendenciózus politikai irányzatok szempontjából, hanem az összesség szempontjából. (Ügy van! Ügy van!) En továbbra is ennek a politikának vagyok híve és ezért tartom helyesnek a felesleges, energiát pazarló kérdéseknek kikapcsolását. Ilyen a királykérdés is. A Képviselőházban egy deklarációt tettem, amelyet — azt hiszem — a legitimista felfogást valló urak teljesen elfogadhatnak. Amikor azt mondom, hogy nem helyezkedem vele szembe, ha a legitimista megoldás a helyes, akkor ennél többet nem mondhatok. (Helyeslés.) De álljunk meg ennél! Ha ez az atmoszféra itt megvan ebben a tekintetben, akkor ne sürgessük a kérdést, mert a törvény szerint, az 1920-as és az 1921-es törvény szellemében is e kérdésben a kormányé a kezdeményezés joga és felelőssége. A királykérdés egyszersmind — bár én jogilag tagadom, de reálpolitikailag úgy van — nemzetközi probléma, és én nem látom érettnek a helyzetet arra, hogy ezt a kérdést ma nemzetközi vonatkozásban is aktuálisnak tekinthessük, örömmel állapítom meg, hogy higgadt, józan legitimista körök szerint is ez a helyes álláspont. Ne ártsunk a királyság intézményének túlkorai megoldások erőszakolásával, amelyekbe idegen hatalmak másodszor vagy harmadszor is bele fognak esetleg avatkozni. A következő, amit én elvileg fontosnak tartok és a közvélemény számára elmondok erről a helyről, az, hogy bár mi nem vagyunk revolucionáriusok, az élettel azonban haladni kívánok és ezért hangsúlyozom mindig a reformpolitika szükségét Széchenyi István szellemében. A napokban voltam a nagycenki kriptában. T. Felsőház! Magamat férfinak tartom, de alig bírtam magamat visszatartani ott a sírástól. Hirtelen egy tragikus kép vonult el a szemem előtt: egy nagy géniusz, a nemzetnek ihletett férfia száz évvel ezelőtt megjósolta a nemzet sorsát, de nem őt hallgatták, hanem mást. Miután még nem váltották valóra Széchenyi programmját, ennek a nemzedéknek kötelessége most, amikor reformpolitikát hirdet, Széchenyi István szellemében országépítő munkát végezni. (Élénk helyeslés, éljenzés és