Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-64

380 Az országgyűlés felsőházának 6 A. il % . találni, hogy a közéletben a maga értékes és közérdekű tevékenységét kifejthesse. Nem az általam is igen t. és nagyrabecsült gazdatisztek egyes egyéneiről és Összességéről akarok általánosságban beszélni, mert azok iránt nagy honorációval vagyok, de azt hiszem, hogy ezek a túlzott kívánságok semmiesetre sem felelnek meg azoknak az igazságos elveknek, amelyeket a magunk részéről szem előtt tartunk. (Elénk helyeslés.) r Igen t. Felsőház! Glattfelder ő excellenciája beszédében rámutatott a közmunkákra és nagyon helyesen mondotta, hogy ezzel kapcsolatban egyik legnagyobb kérdés az, hogyimilyen is legyen az a közmunka; mert árkot húzni és holnapután betemetni, ez lehet szükségszerűségből előállt munkaalkalomnyujtásféle, de semmiesetre sem felel meg annak a komoly elgondolásnak, hogy értékes munkáért ad az állam értéket a munkásnak. Ezzel a gondolattal bekapcsolódom abba a nagy problémába, amelyet gyűjtőnéven az Alföld fásításának és talajjavítási munkálatnak szoktak nevezni. Az Alföldön egymillió katasztrális hold szikes talaj van. Ennek a szikes talajnak megjavítása, termőerőbe való hozása nem magánérdek, hanem nagy nemzeti érdek, hiszen az Alföldön, például az én vármegyémben, ma 120 ember él egy négyszögkilométeren. Igenis, kétségtelen államérdek tehát ezeknek a talajoknak megjavítása. Közmunkákat lehetne felhasználni erre a célra azokon a helyeken, ahol a szikes talajok megjavítása évtizedes gyakorlat szerint már sikerült. (Helyeslés.) Karcag vidékére gondolok, a digózásra; nem arra, hogy közmunkákat fordítsunk a gyakorlatban még be nem vált szikes talaj megjavításával foglalkozó kísérletezésekre, hanem arra, hogy értékeket produkáljunk ezzel ott, ahol arra már a gyakorlat megmutatta a módot. (Helyeslés.) Ezeknek a földeknek megjavítása azután nem fog egy-két év múlva elmúlni, mert mint élő példák mutatják, az ilyen talaj évtizedekig megmarad termőerejében és így a munkanélküli munkájával nemzeti értékeket teremt, amelyekből újabb értékek fakadnak, amelyeknek következtében megindul a termelés és így hozzájárul a magyar nemzeti jövedelem fokozásához. Éppen ilyen a fásítás kérdése. Nem az a fontos — és hibáztatom ezt az eljárást, — hog\ az Alföldön valaki 300 négyszögölön egy kútgém körül facsoportot létesít és akkor ezt már kataszterbe veszik. Ez ellenkezik a magyar nép pszichéjével. Ezzel a metódussal több fát fog kivágni, mint ültetni, mert nem akarja, hogy a saját tulajdonába így beavatkozzanak. (Ügy van!) Az Alföld fásításának vízmosásos, par» lagterületeken van meg az adottsága és ezeknek a telepítéseknek létesítésénél megint a munkanélküliek részére beállított közmunkák volnának alkalmasak arra, hogy értéket, termelés^. többletet tudjunk elérni. Hogy mit jelent az Alföld fásítása nemcsak faanyag szempontjából, hanem a klimatikus viszonyok bizonyos módosítása szempontjából is, azt nem kell az igen t, Felsőház előtt ismételnem. Köztudatban lévő dolog, hogy mindezeknek hordereje messze kiható a magyar mezőgazdaság szempontjából. Ezekben voltam bátor hozzászólásaimat megtenni és most, mivel a költségvetésben nem látom azt, hogy ezzel ellentétes gondolatmenetek és célkitűzések lennének lefektetve, magam részéről a költségvetést elfogadom. (Hasszanse 193U. évi június hó 20-án, szerdán. tartó élénk éljenzés és taps. — A szónokot Számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Morvay István ő méltósága. Morvay István: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Méltóztassék megengedni, hogy mint a vidéki kézműiparosok itteni képviselője, a vidéki kézműiparosok panaszait és kéréseit a mélyen t. Felsőházon keresztül a kormányzathoz eljuttathassam. Amikor a költségvetést megkaptam, mint iparosember, legelső feladatomnak tartottam a kereskedelmi tárca költségvetését megnézni. A legnagyoibb örömmel láttam, hogy a rendes és átmeneti kiadások végösszege az idén közel egymillió pengővel több, mint tavaly volt. Ennek azért örültem, mert azt hittem, hogy végre már az iparra is, az ipar fejlesztésére és tanítására nagyobb összeg fog jutni, legnagyobb sajnálatomra azonban azt látom, hogy a költségvetés iparfejlesztési célokra 330-850 pengővel kevesebbet fordít, mint fordított tavaly. Ez nagyon sajnálatos, mert az iparfejlesztésre nagy szükség van, hiszen vannak iparok, amelyek bizony még kezdő stádiumban vannak, és hogy a magyar iparos ne maradjon el, azért kérve kérem a kormányt, gondoskodjék arról, hogyha iparfejlesztésre jóval többet adni nem tud, de ez a 330.000 pengő némi kiegészítést nyerjen. Azt látom továbbá a költségvetésből, hogy a kormány az ipari tanulók tanulmányi segélyére 4000 pengőt vesz fel. Tessék elképzelni, hogy 4000 pengővel mit lehet segíteni az iparos tanulókon. Ez bizony nagyon csekély öszszeg. Azután itt van az ipari tanfolyamok költségére 8000 pengő. Ma, amikor az iparos műhelye üres, az iparosember maga is szívesen menne tanulni, ha volna ehhez költsége. Kérem tehát, hogy ezt a 8000 pengőt is valamiképpen méltóztassék felemelni. Mert úgy vagyunk ma már a kézművesiparral, hogy amíg Győrött három évvel ezelőtt 1800 iparostanonc volt, ma már csak 600 van. TTgy vagyunk a kézműves iparostanonccal is, hogy az beszegődik tanoncnak, fel is szabadul három év alatt úgy, mint ahogy a háború alatt a péktanonc beszegődött és felszabadult és kiflit nem is látott, pedig ez is tanonc volt. Kérve kérem tehát a kormányt, hogy legyen tekintettel a kézműiparosságra, áldozzon rá és segítse^ a sorsát elő éppen úgy, mint másnak a sorsát. Ezzel kapcsolatban engedje meg a mélyen t. Felsőház, hogy pár panaszt és kérést is előadnak. (Halljuk! Halljuk!) Rátérek itt mindjárt a háztulajdonosok helyzetére. Előttem szólott t. tagtársam is beszélt erről s magam is, mint a Győri Háztulajdonosk Egyesületének elnöke, kötelességemnek tartom szóvátenni, hogy az a háztulajdon tulajdonképpen takarékpéniü tár, mert azoknak, akik az államból élnek, nem kell nyugdíjukra gondolniok, azoknak a kézművesiparosoknak és mindazoknak azonban, akik magukra vannak hagyatva, gondoskodniuk kell magukról, hogy öreg napjaikra talán a házbérükből valahogy megélhessenek. De ma a háztulajdonosok — mint mindenki Íja — az egész országban bizony olyan helyzetben vannak, hogy nem tudnak megélni házvagyonukból, mert olyan nagy a teher, hogy már nem lehet elbírni. Itt is valami másféle házbéradópolitikát kellene csinálni, mert ha valaki 4000 pengő nyersházbért kap és abból 3000 pengőnél többet elvisznek adóba, akkor az illető bizony nem tud abból a megmaradó ezer pengőből az egész esztendőben megélni, pedig mondom, azoknak a háztulajdono-