Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-64

Az országgyűlés felsőházának 6U. ülése 193b. évi június hó 20-án, szerdán. 381 soknak, akik nem az államból élnek, maguknak kell gondoskodniuk magukról. Nem akarom untatni a beadvánnyal a mélyen t. Felsőházat; engedtessék meg, hogy a Ház asztalára letehessem az ő kérésüket. Rátérek most az épitőipari törvény kérdésére. Az építőipari törvény 50 esztendő óta nem tud megszületni, ötven esztendő óta miniszteri rendeletek halmazával van itt dolgunk és egyik rendelet a másikat üti agyon,, egyik városban így érvényesítik, a másik váro.sban amúgy, a mezővárosokban és falukon megint másként, úgyhogy ma nagy labirintus ez a kérdés. Ebben az ügyben már nagyon sokat tárgyaltunk. Jó lenne, ha a kereskedelemügyi miniszter úr ő nagyméltósága erélyes kézzel — amint ismerem, erélyes ember és cselekedni tud — végét vetné a «ok alkudozásnak. Ezt a maga hatáskörében megcsinálhatná annál is inkább, mert már nagyon sokat tárgyaltunk és az egész dolog az építőmester uraKon akad meg. Az építőmester uraknak ugyanis joguk van a föld mélyétől az egek felé mindent építeni. Most hogy kreálták a mélyépítő mesterséget és kreálták a mérnököknek egy bizonyos szakmáját, természetes, hogy az építőmester urak féltékenyek, mert onnan lehet elvenni, ahol van, mivel pedig az építőmester uraknak van meg minden joguk, tehát azokból kell adni emezeknek is, akik most születtek meg. Ezért húzódik ez ,a kérdés. Kérve kérem a kereskede lemügyi miniszter úr ő nagyméltóságát, hogy végre egyszer üsse nyélbe már az 50 év óta vajúdó építőipari törvényt és hozza a törvényhozás elé. Végül rátérek az útépítések kérdésére. A munkanélküliség akkora, hogy már a kézművesiparosok is elmennének az útépítéshez talieskázni, meg nem tudom, mit csinálni, hogy megélhetésüket biztosíthassák. Az útépítés is szükséges és hasznos. Nem kell hozzá valuta, nem kell behozatali engedély, van hozzá anyagunk és munkáskezünk. Ezt a kérdést is valahogy meg kellene oldani, hogy a munkanélküliségen enyhíteni lehessen. Mélyen t. Felsőház! Abban a reményben, hogy a mélyen t. kormány talán módot fog találni arra, hogy az előbb emiitett kis összegeket egy kicsit kiegészítse, — abból a 11 millióból talán kerül erre a célra is, — a költségve test elfogadom. (Helyeslés és éljenzés. — A szónokot többe]n üdvözlik.? Elnök: Szólásra következik Cicatricis Lajos ő méltósága! Cicatricis Lajos: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! A vita ezen előrehaladott stádiumában nem kívánok az előttünk fekvő költségvetés keretébe vetített kormányzati programm részletes méltatásába vagy kritikájába bocsátkozni, csupán arra kérem a mélyen t. Felsőház engedelmét, hogy egyébként az itt kifejlődött gyakorlathoz is alkalmazkodva, egy olyan kormányzati feladatkörhöz szóljak röviden hozzá, amely nemcsak személyileg engem, mint az egyik legnagyobb ármentesítŐ társulat elnökét, hanem az általam képviselt nagy alföldi vármegyét, Csongrád vármegyét is a legközvetlenebbül érinti. Ez pedig a vízügyi szolgálat nagy általánosságban. Mélyen t. Felsőház! Mióta Széchenyi megindította Magyarország vizeinek rendezése érdekében a maga messze jövőbe látó nagy terveinek kapcsán a vízimunkálatokat, azóta a magyar Alföldnek soha meg nem szűnő, mindig élénken figyelemmel kísért problémája a vízügyek rendezése. Talán közhelyet használok, amidőn emlékeztetem a mélyen t. Felsőházat Széchenyinek majdnem végrendeletszerű, röviden összefoglalt vízügyi programmjára, amely kettős célkitűzésben kulminál: egyrészről a folyók szabályozása által megmenteni a folyók vidékeit az árvizek pusztításaitól, másodsorban levezetni a kártékony vizeket, kiszárítani a mocsarakat és ezáltal temékennyé tenni azokat a talajokat, amelyekről egyidőben azt mondotta Széchenyi, hogy nem a nép, nem a nemzet boldogulásának .forrása, hanem örök sziszifuszi kárhozat, amely minden energiát, minden kultúrfejlődést csírájában elfojt. Ez volt Széchenyi szemében az első legfontosabb programmpont, ezzel azonban nem zárul le a vízügyi adminisztráció munkaköre, mert kell', hogy ezt^ kövesse sorrend szerint a folyók hajózhatóvá tételének, vagyis víziutak létesítésének, azonkívül a vizek hasznosításának programmpontja. Mélyen t. Felsőház! Amint méltóztatnak tudni, az első két ' programmpont az azóta eltelt majdnem száz esztendő alatt tökéletesen végre van hajtva s ami még hátra van, az egy kis százalékkal is kifejezhető töredék. A magyar vízügyi mérnöki karnak, a magyar energiának örök dicsősége, hogy ezt a példa nélkül álló nagy és nehéz műszaki feladatot, ahol nem volt mód és lehetőség a külföld utánzására, olyan dicsőségesen oldotta meg. Sajnos, ez az elmúlt majdnem száz esztendő nem volt elég, hogy Széchenyi programmjának második részét illetőleg még csak az alapvető kezdeményező munkálatokat is megtegyük. Valószínűleg ennek mélyreható okai voltak, amelyeket meg tudok érteni, nevezetesen elsősorban az országnak nagy szegénysége, amely nagy pénzügyi áldozatok meghozatalát nem tette lehetővé, másodsorban pedig egy bizonyos konkurrencia a vasutak, közutak és a víziutak között. Nem vitatom, hogy talán az országra nézve elsőbb; rangú, nagyobb szükséglet volt a nagy vasúti és közúti hálózatok kiépítése, mint egy víziuti hálózat létesítése s ezért háttérbe szorult Széchenyi egész programmja és azt mondhatnám, hogy ma a megcsonkított hazában ennek aligalig akadunk nyomára. Nézetem szerint azért mégsem volt teljesen meddő az eltelt idő, mert ezalatt nagy tudományos felkészültséggel munkálták ki azokat a lehetőségeket, amelyek ezen a téren a nemzet alkotó géniusza számára még nyitva vannak. Természetesen ezek sorában utópisztikus és fantasztikus tervek is napvilágot láttak, amelyeknek kivitele sem a mostani megcsonkított, sem egy nagy, boldog Magyarország financiális és gazdasági erejével nem volna lehetséges. Csak röviden megemlítem a legutóbbi időből a Ruttkay-féle tervet, amely a Tisza-szabályozás összes princípiumainak lábbaltaposásával, megfordításával úgy gondolta el a Nagyalföld öntözését, hogy a Tisza vizét Vásárosnaménytől kezdve egészen Csongrádig a legmagasabb, a 19-ik vízszínt fölé egy méterrel felemelvén, olyan óriási tartányt fog alkotni, amellyel majd az Alföld millió és millió hold földjét lehet öntözni. Minthogy mi, Tisza-szabályozási emberek rettegünk, ha egy vagy két hétig a 19-ik vízszintig emelkedett magas árvíz a mi gátjaink mellett fekszik, mert mindig attól kell félnünk, hogy azok az egyébként erős földtömegek a nagy víznyomás alatt elázva,