Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-63

Az.ország gyűlés felsőházának 63. ülése gál. Húsz évvel ezelőtt elő nem fordulhatott volna az, ami velem is megtörtént, hogy egy szalonban, egy társaságban láttam egy nőt két volt férjével diskurálva, a harmadik, jelenlegi férje pedig kedélyesen mosolygott hozzá. (Derültség.) Én nem is tudtam elképzelni, hogy ez lehetséges legyen. És mit szóljak ahhoz a cserkészfiúhoz, aki, mikor az elmúlt nyáron az én erdőmben táborozott cserkésztársaival és megkérdeztem, kik a szülei, anyjának nevét említve azt mondta — gyermeki, tizenkétéves naivitásával — : most már az ötödik apukáin van! — Sírni tudtam volna, amikor ezt a gyermeket hallottam. Milyen lesz az érzelemvilága egy ilyen gyereknek? Mik lesznek ennek, a nemzedéknek az ideáljai, mit fog ez gondolni a hűségről, az anyaságról, a házasságról, a családalapításról, ha felnő? Hiszen ennek már semmi ideálja-nem lesz. Mit használ a jellemképzés a cserkészetnél, h ci t\ Z ti gyermek felnő és az ötödik apukájával fog ott társalogni? Az ! sem ér semmit. * A politikai hanyatlást, a nemzeti katasztrófát kíséri a társadalom etikai betegsége. Vallás nélkül a társadalmi erénynek nincs szankciója. Hiszen az erényeknek éppen leghűségesebb őre a család. Igen t. Felsőház! Nem az állam alapította a házasságot, a házasság adta az államnak a családot. {Ügy van! Ügy van!) A régi Magyarországon az oltár, a haza és a trón mellett a családi tűzhely volt a legféltettebb kincse minden magyar embernek. Még a pogány Rómában is Aris és Foecis oltáraiért és a családi tűzhelyért mindenre képesek voltak. Ott, ahol ez a jelentőség elvész, ahol ez már nincs tiszteletben, ott maga az állam is lassan, de biztosan fog haladni-a lejtőn lefelé. Szeretném, méltóságos Felsőház, ha az én szavaim nem pusztába kiáltó hangok volnának, szeretném, ha az én gyenge és gyarló felszólalásom felrázná sokak lelkiismeretét, felrázná olyanokét is, akik közel állanak hozzám és felrázná másokét is, akik talán nem tudják, mit vétenek hazájukkal szemben, ha saját maguk nem gyakorolnak erényes családi életet. Amit én kérek vagy proponálok, az nem is lehet kontroverz kérdés az igen t. Felsőház tagjai között. En nem vetek fel semmi felekezeti kérdést. En nem kérem a polgári házasság eltörlését, én mai felszólalásomban csak azt kérem, hogy a házassági törvénynek, az 1894. évi XXXI. tc.-nek a házasság megszüntetéséről szóló, azt hiszem, 5. és azzal teljesen kongruens 6. §-át a törvényhozás és a kormányzat tegye revízió tárgyává. Megmondom, hogyan képzelem el ezt. (Halljuk! Halljuk!) Legelsősorban ' nagyon meg kellene nehezíteni a könnyelműen kötött házasságokat, ~ amelyek főleg kiskorú egyének között fordulnak elő. Itt nem elég a szülők beleegyezése. A szülők néha a mai ge neráci óval, saját gyermekeikkel szemben tehetetlenek, a mai generációnak igen gyakran nem mernek ellentmondani. Ezért kellene egy közgyámi intézményt felállítani, mert maga az árvaszék korporativ testület lévén, nem alkalmas erre, hanem egy ilyen közgyámi intézményt kellene létesíteni, amely különösen az ilyen esetekben az engedélyt megadja a kiskorúaknak a házasságkötésre. Szóval, helyzettanulmányokat keU végezni, az összes családi viszonyokat, az egészségi állapotot, stb. mindent ki kell kutatni és akkor megadni az engedélyt. Sok esetet hallunk, hogy egy 20 éves fiatalember elvesz egy 17 éves fiatal leányt és két 193A. évi június hó 19-én, kedden. 355 » év múlva elválik, természetesen, mert meggondolatlanul köttetett a házasság. Ha pedig már a válás bekövetkezik, akkor azt tartom, hogy a gyermekek jövő sorsáról anyagilag gondoskodni kell, mégpedig hatékonyabb módon, mert az eddigi gondozás, az eddigi megállapítások, azok a megállapítások, amelyeket az eddigi törvény alapján a mi királyi bíróságaink tettek, mint a tartásdíj, stb. nem voltak elégségesek, különösen olyan esetekben, ahol állítólag nem volt vagyon, mert a vagyont elherdálták, és ekkor a gyermekek szükségben voltak. A másik pedig a nemhibás házasfél anyagi helyzetének biztosítása, mégpedig lehetőleg' tőkével, ha vagyon van, ha pedig nincs vagyon, a kereset felének hivatalból való lefogla' lásával. Ilyen körülmények között nagyon nehezen képzelhető, hogy gyakran merjen valaki mégegyszer családot alapítani, a házasságot többször megismételni, mert végeredményben az egész fizetése le lesz tiltva és az egész vagyona a gyermekek részére le lesz foglalva. Szerintem ilymódon kell a dolgot a mai időben megfogni. Természetesen, ha a törvényhozás, vagy az igen t. kormány ennél mész szebbmenő intézkedéseket, vagy törvényjavaslatot hozna, olyanokat, amelyek közelebb hoznának minket az egyházi állásponthoz, azokat nagy örömmel szavaznám meg, de nem- tudom, milyen lehetősége van ennek. Ne méltóztassék elfelejteni, igen t. Felsőház, hogy az Egyesült Államok négy kisebb államának kivételével a mi válási törvényünk, az 1894. évi XXXI. te. 5. és 6. §-a nyújtja a legkönnyebb válási lehetőséget, mert nincs precíze és taxatíve felsorolva a válási ok, hanem olyan harmonikaszerű paragrafus a válási paragrafus. Megtörtént és megtörténik, — azt hiszem, ez köztudomású, — hogy a külföldiek magyar honosságért folyamodtak, el is nyerték a magyar honosságot és később kisült, hogy csak azért lettek magyar honosok, hogy itt elválhassanak (Ügy van!) s miután már ez a hókusz-pókusz sikerült, szépen visszamentek. Ez is szégyen; hiába, a mi törvénykönyvünknek ez szégyene és a keresztény Magyarországnak is szégyene, — nem tehetek róla. Mélyen t. Felsőház! Igyekeztem röviden és tárgyilagosan előadni azt, amit szükségesnek tartottam első felszólalásom alkalmával. Nem cifráztam a beszédemet nagyon sok citátummal, csak éppen Schlauch bíboroséval. Felsorolhattam volna rettenetes sok tragédiát, amely ezekből a gyakori válásokból keletkezett, felsorolhattam volna az apátlan és anyátlan gyermekek kálváriáját, felsorolhattam volna az eseteket, amelyeket én az én közhivatali időmben lattant, amelyek megtörténtek. Tessék elhinni, t. Felsőház, hogy a lelki nyomorúság sokkal nagyobb baj és sokkal nagyobb fájdalom, mint a testi kín. (Ügy van!) Egy ilyen elhagyott gyermeknek a sorsa és kínja, akit a szülei elhagytak, mikor széjjelmentek, sokkal nagyobb minden testi szenvedésnél. Az a szempont, amely engem mai felszólalásomnál vezetett, a jövő nemzedék szempontja. Azt hiszem, hiába hoztam volna fel bármit is, a tények, az újságok igazat adnak nekem: ezek a közhangulatban, a köztudatban benne vannak, mindenki, aki hallani akar, hallhatja, aki látni akar, láthatja

; hogy vannak események, amelyek a mai világban jobban beszélnek, mint ahogy akármilyen szónok tudna szólani. Végezetül még annyit, hogy a gyakori és sorozatos válásoknak nemcsak gazdasági okai 54*