Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-63

356 Az országgyűlés felsőházának 63. illése 193-k. évi június hó 19-én, kedden. vannak, mint ahogy bizonyos oldalról szokták mondani. Itt etikai, morális bajok is vannak. (Ügy van! balfelöl.) És mert ez így van, ezt erkölcsi megtévelyedésnek, erkölcsi bajnak kell tekintenem, ezért azt tartom, hogy erre a társadalomnak reagálnia kell és minthogy egy ilyen baj erkölcsi baj, és minthogy ez az erkölcsi baj a társadalmat megmételyezi, minthogy ez az erkölcsi baj az államra is veszélyes, azért ez a hazának is rossz. Erre is áll a Berzsenyi mondása: »Minden állam támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha elvész, Róma ledől s rabigába görbed.« Arra kérem az igen t. kormányt, ne tekintsék ezt a felszólalásomat egy ellenzéki főrend okvetetlenkedésének. Méltóztassék elhinni, ez egy nagyon komolyan a hazája sorsáért, jövőjéért aggódó törvényhozónak legkomolyabb szava és méltóztassék ezt konszideráció tárgyává tenni. Végezetül csak annyit, hogy a beszédem elején ismertetett közjogi álláspontomnál fogva, sajnos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a költségvetést elfogadjam. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Csik József ő méltósága! Csik József: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Az előttem szólott gróf Károlyi ő méltósága gyönyörű szavakkal emlékezett meg a 25 év előtti állapotokról, amikor ezek a falak Magyarország dicsőségét és nagyságát sugározták vissza. Ö méltósága azonban nem maradt meg ennél a kedves reminiszcenciánál, hanem kijelölte ennek a mostani Felsőháznak a programmját is, amikor azt mondotta, hogy a Felsőháznak az a feladata, hogy a pult értékes hagyományait beleállítsa a jövő fejlődésének vonalába. Mélyen t. Felsőház! Ennek a jövő fejlődésnek egy akkordját akarom megpendíteni a Felsőház mai ülésén. Egy akkordot, amely talán idegenszerűnek hangzik, de amelynek megemlítése és tárgyalása véleményem szerint rendkívül fontos, — nevezetesen a munkáskérdésről óhajtok beszélni. Meg vagyok arról győződve, hogy a Felsőház azzal a jóindulattal fogja fogadni előadásomat, amilyen jóindulattal adom én itt elő a munkáskérdésre vonatkozó felfogásomat. Mélyen t. Felsőház! Mielőtt beszédem érdemi részére rátérnék, méltóztassanak megengedni, hogy kifejezésre juttassam azt a felfogásomat, hogy a költségvetést elfogadom s némi időt méltóztassanak arra is koncedálni, hogy ezt a felfogásomat indokoljam. A költségvetést elfogadom, következőleg a kormánnyal szemben bizalommal viseltetem elsősorban azért a konszolidációért, amelyet a mai kormányzat alig másféléves működése alatt megteremtett. Amikor Gömbös ő nagyméltósága átvette az ország vezetését, statárium volt. Magyarországon. Ma mindenki nyugodtan hajthatja álomra fejét. Jól esik azt tudnunk, hogy amikor egyik-másik országban forradalmi kilengések mutatkoznak, ugyanakkor Magyarország a rendnek és nyugalomnak az országa. Azoknak, akik két forradalom borzalmait átélték, nem érdektelen ezt a szempontot figyelembe venni, amikor arról van szó, hogy a mai kormányzat működését értékeljék. De bizalommal viseltetem a mai kormányzat iránt azért is, mert a revízió érdekében mindent, amit lehetett, megtett. A revízió minden magyarnak álma és vágya. Elsőrangú feladat tehát, hogy az állam vezető tényezői a revízió tekintetében mindent elkövessenek. Gömbös ő nagyméltósága nemcsak hivatalos prorammjává tette ezt a revíziót, de szinte fanatikusa lett a revíziónak és nem kímélt sem időt, sem fáradságot, hogy ezt az ügyet, amennyire a körülmények megengedik, előbbre vigye. Hogy nem sikerült tetté érlelni, azt hiszem, mindenki tisztában van azzal, hogy nem az ő jóakaratán múlt. Bizalommal vagyok a kormánnyal szemben azért is, mert kormányzatában soha nem feledkezik meg a valláserkölcsi szempontokról, sőt hangsúlyozza, hogy a valláserkölcsi szempontokra úgy a politikai, mint a társadalmi és a gazdasági életben is súlyt akar helyezni. Jól esik ezt tudnunk, amikor azt látjuk, hogy Európának egy nagy állama, Oroszország nem hogy súlyt helyezne a valláserkölcsi szempontokra, de irtó hadjáratot folytat minden vallás ellen. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel a megállapítással összefüggően bekapcsolódjam abba a nagyértékü fejtegetésbe, amelyet az előttem szólott gróf Károlyi ő méltósága a polgári házasságra vonatkozóan volt szíves előadni. Gyönyörű szavakkal emlékezett meg az egyházi házasság szentségéről és nagyon elriasztó példákat hozott fel annak megokolására, hogy a polgári házasságot bizonyos revízió alá kell venni. Én megtoldom az ő előadását azzal, hogy igenis szükség van arra, hogy a polgári házasság erős revízió alá vétessék, mert különben azok az anomáliák, amelyeket beszédében szíves volt említeni, nem fognak megszűnni. A polgári házasságot illetően Amerika fakultatív álláspontra helyezkedik. A demokrata Csehország szintén fakultatívnak minősítette a polgári házasságot. Miért akarunk mi a demokratáknál is demokratábbak lenni és miért akarjuk az emberi szabadságnak azt a jogát, hogy az egyháznál szabadon köthessen házasságot, megtagadni állami életünkben? Felhívom a nagyméltóságú ígazságügyminiszter űr figyelme arra, hogy méltóztassék ezzel a, kérdéssel foglalkozni és legyen szíves odahatni, ha mar az egyházi házasságot, amelyet jogosnak és érvényesnek egyedül ismerhetünk el, nem sikerül a maga teljes formájában visszahozni, legalább olyan intézkedés történjék, hogy a polgári házasság fakultatívvá tétessék. Csodálom, hogy a közelmúltban, amikor a kommunizmus után a keresztény politikának reneszánszát éltük, ezt a nemzet erkölcsi boldogulása szempontjából feltétlenül szükséges intézkedést nem valósították meg. De bizalommal viseltetem a kormányzat iránt azért is, mert helyeslem a miniszterelnök úrnak azt a tevékenységét, amely a nemzeti erők egységesítését célozza. Sokan kárhoztatják a miniszterelnök úrnak ezt a törekvését. Én nom kárhoztatom. Ez az ország ma olyan nehéz viszonyok között él, amilyen nehéz viszonyok között talán soha sem élt. Kérdezem: vájjon akkor, amikor ilyen nehéz viszonyok között él az ország, nem célszerű és fontos-e minden eszközt megragadni arra, hogy a nemzet heterogén elemeit közös nevezőre hozzuk azért, hogy valamennyien tevékeny részt vegyünk a nemzet jövendő nagyságának kiépítésében 1 Hiszen a mai idők sokkal nehezebbek, mint amikor országunk a török járom alatt volt. Igaz, akkor 160 évig kellett várakozni a nemzet feltámadására; de akkor Európa legtöbb államának érdeke volt, hogy Magyarország feltámadjon, hogy azt a kaput, amely védte őt a keleti barbarizmus ellen, ismét felállítsák és megerősítsék, ma azonban igen kevés nemzetnek az ér-