Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-63

348 Az országgyűlés felsőházának 63. ülése 1934. évi június hó 19-én, kedden. kodás ellenére, a külföldi exportot bizonyos fokon felül emelni nem sikerül, a belföldi fogyasztás emelkedése az egyedül járható út a magyar szőlőgazdaság megmentésére. Ha azonban a belföldi fogyasztás ilyen nagyjelentőségű, akkor nem értem, hogy amikor a kormány á magyar borfogyasztás javára szolgáló ilyen intézkedéseket tesz, ugyanakkor egy másik minisztérium szervezett hadjáratot indít a magyar bor ellen. Lehetetlenségnek tartom ugyanis, hogy az iskolákban a gyerekekkel nyilatkozatot Írassanak alá, hogy bort nem szabad inniok, ezt a nyilatkozatot haza kell vinniök és odahaza is alá kell iratniok. Ezt teljes képtelenségnek tartom, mert hiszen egy antialkoholista mozgalom nem ennek az országnak való, ahol a borfogyasztás fejkvótája rendkívül alacsony. Hát nem tudják azok az urak, hogy ezzel az intézkedéssel száz és száz ezer dolgozó magyar mindennapi kenyerébe gázolnak bele? Avagy nem ismerik a magyar szőlőgazdaság nagy szociális oldalát? Hiszen Magyarország lakosságának nyolcadrésze él a szőlőgazdaságból, a szőlőtermelésből! Lehetséges megengedni ilyen akciót ebben az országban, ahol ilyen nagymértékű a szőlőtermelés? Utóvégre is nincsen elég példa arra, hogy ez nem célravezető? Hiszen itt van az amerikai példa.. Bevezették a prohibiciót. Mi lett a következménye? Lesüllyedt ez az ország egy gangszterországgá; a bódítószerek olyan tért nyertek ott, hogy az Egyesült Államokban teljesen lehetetlen állapotok keletkeztek. Ök maguk is belátták, hogy a prohibició bevezetése nem volt okos dolog és éppen ezért visszaállították a szabad borfogyasztást. Nekünk nem szabad arra az álláspontra helyezkednünk, hogy a bort tisztán csak mint alkoholtartalmú italt nézzük. A bor tápláló, erőt nyújtó, nemes élvezeti cikk. Erre kell nekünk a fősúlyt helyeznünk. De más oldalról sem tartom indokoltnak ezt az akciót, mert hiszen keresztény vallásunk a kenyérrel együtt a bort is megszentelte. (Igaz! Úgy van!) Az export elősegítésére szükségesek volnának bizonyos intézkedések és itt a kormány figyelmét különösen fel akarom hívni arra a lehetőségre, amely jelenleg az amerikai piacon mutatkozik. Nagyon kérem a kormányt, hogy rossz gazdasági és pénzügyi helyzetünk ellenére is ezt az alkalmat ne mulassza el; különösen a tokaji bornak Amerikába való bevezetését segítse elő és támogassa. Sajnos, az amerikai viszonyok olyanok, hogy reklám nélkül ott tért hódítani nem lehet, ott minden a reklámra van alapozva; ez más ország, mint például Magyarország, ahol a közönség divat után és bizonyos társadalmi vezetőemberek után megy. Ott ez hiányzik, ott minden a reklám, reklám nélkül nem tudunk boldogulni. Mivelhogy kézzel fogható ajánlatok vannak e téren, nagyon kérem a kormányt, hogy méltóztassék azokkal komolyan foglalkozni, méltóztassék a magyar bornak, különösen a tokaji bornak utat nyitni Amerikába, mert hiszen a tokaji bor régi piacát, Lengyelországot teljesen elvesztette és semmi sem történt eddig, hogy a tokaji bornak újabb piacot szerezzünk. Még egyszer ajánlom a t, kormány figyelmébe az amerikai export lehetőségét és annak előmozdítását. Röviden még ki akarok térni arra is, hogy annak, amit én eleinte mondtam, logikus konzekvenciája volna az is, hogy egy agrárországban azoknak az iparcikkeknek árait, amelyek kizárólag a termelést szolgálják, nem lenne szabad túlmagasra megszabni. Nem akarok kartellellenes beszédet tartani, de mégis meggondolandó dolog az, hogy nem lehet egy v agrárországban a termelést megnehezíteni magas ipari árakkal, mert ez a fegyver visszafelé isül el a gyáriparra. Hiszen ha a gazdák nem fognak prosperálni, ki fogja megvenni az iparcikkeket? Nagyon kérem a magyar ipar képviselőit, hogy e tekintetben legyenek belátással és minden olyan cikket, amelyre a termelésnél abszolút szükségünk van, iparkodjanak saját érdekükben is lehetőleg a legolcsóbban a gazda kezéhez juttatni. Röviden még ki akarok térni egy másik kérdésre, amely bennünket foglalkoztat és amely a tegnapi nemzetközi agrárkongreszszuson is tulajdonképpen mint egyedüli ütközőpont mutatkozott az agrárkérdésekben, és ez: a szeszkérdés. E kérdés alatt ugyanis azt értjük, hogy a fogyasztási szeszt a szőlősgazdák és a gyümölcstermelők maguknak reklamálják, mert erre okvetlenül szükség van. Ez bizonyos ellentétben áll az ipari szesszel. Itt az ország színe előtt újra kell hangoztatnom azt, hogy a mi akciónk, a szőlősgazdák akciója semmikép nem irányul a •mezőgazdasági szesztermelés ellen, hanem mi azt kívánjuk — és azt hiszem, ez szerény kívánság, —• hogy az általunk előállított termeivényekből magunk főzhessünk szeszt és ne történjék meg az, ami az ^1921-es törvény alapján megtörtént^ hogy az iparnak nemzeti ajándékot adtak a szőlőgazdaság rovására. A múlt esztendőben, mint a Szőlőgazdasági Egyesület elnöke, az ország minden egyes részében nagygyűléseket tartottam, hogy kikutassam ott, mi a szőlősgazdák kívánsága. Állíthatom, hogy a kisembereknek, a kis szőlősgazdáknak mindenütt az fájt a legjobban és ezt feszegették a legjobban, hogy amikor száz és százezer kis szőlősgazda nehezen küzd a sorsával, nehezen tartja fenn az egzisztenciáját, akkor miért vannak eltiltva attól a haszontól, amelyre itt alkalmuk nyílik és miért engedték át ezt egy kontingens formájában az iparnak? Én azt hiszem, "hogy már szociális és egyéb szempontokból sem engedhető ez meg. A Geosz. nagygyűlésén kértem a mezőgazdasági szeszérdekeltségeket, hogy üljenek le velünk egy asztalhoz és tárgyaljuk meg a kérdést. Sajnálom, hogy ez mindeddig nem történt meg. Mi nem akarunk küzdelmet, mi nem akarunk senkinek érdekeibe gázolni, mi csak szerényen meg akarunk élni a saját munkánkból és azokból a termel vény ékből, amelyeket mi, dolgos szőlősgazdák előállítunk. Azt hiszem, hogy ilyen szempontból kiindulva, a magyar mezőgazdaságnak és a magyar szőlőgazdaságnak meg kell értenie egymást. Mi a magyar ipar ellen sem akarunk állást foglalni, mi egy tisztességes megoldást — megváltást, vagy akármit — keresünk, de azt akarjuk biztosítani, hogy a magyar szőlősgazdák ne essenek el attól a haszontól, amely nekik munkájuk után jár. Lehetetlenségnek tartjuk, hogy egy ipari érdekeltség milliókat keressen évente, amikor pedig a magyar szőlősgazda alig tudja egzisztenciáját fenntartani. (Ügy van! Úgy van!) Hangsúlyozom, hogy az egész magyar szőlőgazdaság nevében beszélek, mert hiszen hoszszú küzdelmek és nehézségek után sikerült a közelmúltban az egész szőlőgazdasági érdekeltséget egy táborba összehozni és szerencsém van ezt a nagy, hatalmas tábort képviselni. (Éljenzés.) Az egész szőlőgazdasági érdekeltség várja