Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-62

336 Az országgyűlés felsőházának 62, ülése 192 h. évi június hó 15-én, pénteken. kijelentést örömmel vesszük tudomásul, igen sokszor fogunk rá hivatkozni, (Helyeslés.) mert ez azt mutatja, hogy felvilágosító munkánknak sikerült a hazugság első lövészárkát bevennie. /TI Yi? g i. 77 ,? s , most már igazán végül — (Malijuk! Halljuk!) egy olyan kérdésre térek at, amelyre nem mondhatom azt, hogy teljesen külpolitikai vonatkozású, mert magyar nem­zeti kisebbségi kérdés és pedig német kisebbsé­geink kérdése. (Halljuk! Halljuk!) A kisebbségi kérdésben — speciálisan a német kisebbségi kérdésben — az utóbbi időben a sajtóban, a közéletben egyaránt cikkek,, nyilatkozatok je­lentek meg, amelyek sem ennek a kérdésnek, sem az ezzel a kérdéssel kapcsolatos egyéb kér­déseknek semmiféle vonatkozásban hasznára nem váltak. A kisebbségi kérdés ilyen keze­lésébe belekevertek az egykétől, a német ki­sebbségi kulturális kérdésektől, a politikai agitáció kérdésétől kezdve mindent, egészen odáig, hogy állítólag Németország a Dunán­túlra aspirációkat támaszt. Érdemes egy kicsit megnézni, hogy mi van ezek mögött a kérdések mögött. Mindenek­előtt meg kell állapítani, hogy a német ki­sebbségi kérdéshez az egyke kérdésének semmi köze. Az egyke egy 50—60 éves szörnyű beteg­ség «s hála Istennek, csak korlátozott területe­ken pusztít. Egyik gyökere erkölcsi vonatko­zású, másik gyökere pedig örökösödési okokra mutat. Ennek a kérdésnek semmi néven neve­zendő köze sincs ahhoz, hogy ugyanazokon a területeken német kisebbségi falvak is vannak. Ezt a kérdést tehát ebből a kérdéskomplexum­ból ki kell kapcsolni. A kérdésnek második része az, hogy állí­tólag Németországból igen erős agitáció folyik ezekben a falvakban olyan irányban, hogy e falvakat német öntudatukban emeljék, a né­met gondolatvilág felé tereljék. Ennek a kér­désnek alaposan utánajártam és ez annál in­kább módomban volt, mert 1904—1918-ig éppen ezekből az állítólag veszélyeztetett megyékből sorozták az én ezredem legénységének felét, és pedig Baranyából és Tolnából. Velük ma is tartom az összeköttetést, a legnagyobb szere­tettel gondolok rájuk ós sohase kellett semmi­féle különbséget tenni azért, hogy az a derék huszár magyar- vagy németajkú magyar volt-e. A kérdésnek utánanézve megállapítottam a következőket. A nyugatmagyarországi megyék­ben sem nyugtalanság, sem semmiféle agitá­ció nem folyik. Féltem volna ezt így elmon­dani, ha nem kontrollírozom önmagam. Fel­kértem tehát adataim ellenőrzésére egy bará­tomat, aki a helyszínen lakik,, alapos ismerője a helyzetnek és erősen legitimista meggyőző­désű. Azért kértem fel őt, mert ebből a szem­pontból éppen legitimista meggyőződése az oibgektivitás szempontjából kontrollt jelentett. Adataim tehát az ő megerősítésének alapján származnak. A Déldunántúlon a helyzet más. Kétségtelenül megállapítható, hogy a Dél­dunántúlon a nemzeti német kisebbségeik kö­zött nyugtalanság észlelhető. A következő teendő volt megnézni, hogy mi okozza ezt a nyugtalanságot. A német agitáció okozza-e vagy más, esetleg a közigazgatás hibás fellé­pése, ami szintén előfordulhat. Megállapítot­tam a következőket. A közigazgatás a legna­gyobb előzékenységgel és olyan messzemenően kezeli éppen az ismert okokból ezeket a nemet községeket gazdasági vonatkozásokban, útépí­tések, tenyészállatok kiosztása és mindenféle egyéb téren, hogy tulajdonképpen már a ma­gyar községeknek volna joguk arra, hogy a nem egyenlő elbánás miatt panaszkodjanak. Ma­rad az agitátorok lkérdése. 1928 1 —1932-ig meg­állapítható módon igen sok német diák és né­met vándorlegény járta ezt a területet szocio­gráfiai, ^néprajzi felvételek és mindenféle egyéb címen. Az egyik dunántúli megyének alispánja erősített meg abban a meggyőződé­semben» ami tapasztalataim alapján kialakult, hogy ezek az agitációk akkor semmi néven ne­vezendő különösebb hatást nem tettek és na­gyobb hatással nem jártak. Apró dolgok vol­tak, nem mondom, előfordulhattak. Nyugtalanság azonban mégis van és ez a nyugtalanság tényleg agitáció eredménye, de ez az agitáció legalább is a személyek szerint, akik csinálják, innen belülről magyar honos kisebbségi vezetők részéről indul ki. (Zaj.) Okait könnyű elgondolni. Lehet politikai ér­vényesülni akarás, lehet a kérdés óriási hord­erejének nemismerése, lehet nagyon sok min­denféle más, azonban mindenesetre megállapí torn azt is, hogy többszöri németországi tar­tózkodásom alatt konstatáltam, (hogy igeníis tőlünk hívatlanul, kéretlenül és megbízás néi kül sokan mászkáltak ki Németországba ak­kor, amikor a német rendszerváltozás bekö­vetkezett. A forradalmak is modern és az ed­digiektől eltérő szokatlan formát kapnak. A német új rendszerre való áttérés és átalakulás egy élességében nem annyira túlzó, de tartal­mában annál hosszabb forradalmi jellegű ál­lapotot jelentett. Magunkról tudjuk, sajnos, nem nagyon távoli múltban éppen elegen mentünk keresztül, hogy ilyen időkben addig, míg a központi hatalom megerősödik és inten­ciói tényleg áthatnak odáig, ahova azok az intenciók szánva vannak, az időbe telik. Te­hát, ha a német átalakulás első napjaiban tő­lünk kiszaladgáló emberek ott hamis infor­mációkat, biztatásokat és nem tudom én, mit kaptak, abból nem lehet arra következtetni, hogy azok a német kormány intenciói voltak, hanem arra kell következtetni, hogy azok egy forradalmi állapotból kifolyólag orientálatlan és a dolgokhoz nem értő alacsonyabb kategó­riáknak befolyása nyomán keletkeztek. Fenn­marad még egy lehetőség. Ez pedig az, hogy az a honi vezetőség, amely ezt a kisebbségi kérdést nálunk mozgatja, xejtett és bizalmas utakon a német kormányzattal vagy német kormánykörökkel áll összeköttetésben. Én eb­ben nem hiszek. A baráti viszony, amely a mi kormányunk s a német kormány közt fennáll, ezt kizárja, lehetetlenné teszi és^ meg vagyok róla győződve, hogyha ezen a téren volnának tennivalók, akkor a magyar kormánynak módjában lesz amikális és baráti formák mel­lett ezeket a dolgokat elintézni. Rá akarok mutatni arra, hogy ma folyton és nap-nap után halljuk, hogy a német Schul­verein, Verein für Auslanddeutsche, Wander­vogel és az ég tudja, mi egyéb egyesületek ezt a politikát csinálják s sokan úgy tesznek, mintha ezeket most kellene felfedezni. Meg­állapítom, hogy mindezek az intézmények a régi liberális Grossdeutsch irányzat által ala­pított és statuált intézmények és legfeljebb arról lehet szó, hogy mennyivel aktívabbak ma, mint voltak a múltban. Erre a kérdésre beszédemnek előbbi részében már feleltem és így erre újra kitérni nem akarok. De egészen különösnek tartom, hogy ná-

Next

/
Oldalképek
Tartalom