Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-49

Az országgyűlés felsőházának U9. ülése 19Í jainkban kezdenek kibontakozni a nemzeti szuverenitás rendszerei, amely rendszerek alapgondolata az, hogy a nemzet a mindenek felett való, a nemzet nagysága, a nemzet dicsősége a mindenek felett való és hogy az egyes a nemzetnek csupán csak eszköze és hogy az egyes az ő érdekeit, az ő akaratát csupán csak addig érvényesítheti, amíg az a nemzet egyetemes érdekeibe beilleszkedik és tehát mindjárt nem érvényesítheti, valahányszor azokkal ellentétes. Az egyéni szuverenitásnak nagy történelmi hullámát kezdi a nemzeti szuverenitás hulláma felváltani, aminthogy az emberiségnek az élete nem más, mint hullámvonalaknak egymást felváltó sorozata, amint azt Madách lángelméje abban a bizonyos történelmi álomképsorozatban olyan gyönyörűen szemünk elé tárta. Az egyéni és a közületi, ez a két nagy gondolat, amelyen a világ berendezkedés© nyugszik és amint az egyik kitermelte magából azt, ami jó, megöli az, ami benne rossz, hogy helyet adjon ia másik nagy elvnek és gondolatnak, hogy az is kitermelje azt, ami benne jó. A. nagy átváltás Olaszországban és a német i birodalomban már megtörtént. Szemünk lát- ! tára történt meg mind a (két helyt s most l vívja gigászi harcát ia két gondolat az Északamerikai Egyesült Államokban. Adja a Gondviselés, hogy nálunk ez az átváltás a nemzet őserejének, a nemzeti sajátosságoknak minél teljesebb érvényesülésével történjék, hogy ne legyen más államok intézményei nek másolata s ne az ősi alkotmány romjain, hanem az ősi alkotmány intézményeibe j beilleszkedve történjék, mert ha így törtendk, ! akkor hatalmas eszköze less — és csakis akkor lesz hatalmas eszköze — a nemzeti feltámadásnak. Minthogy az előttünk fekvő javaslat a nemzeti szuverenitást, ezen nyugvólag az állami intervenció gondolatát szolgálja, azt készséggel fogadom el. (Elénk éljenzés és taps. J szónokot snkan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Szontagh Jenő ő méltósága. Szontagh Jenő: Nagyméltóságú Elnök T3>' Igen t. Felsőház! Engedtessék meg nekem, hogy én is belekapcsolódjam abba, amit előttem szólott igen t. tagtársam és tegnap napirend előtt Széchenyi Aladár gróf tagtársam szóvátett Bethlen István grófnak és Eckhardt Tibornak angliai tevékenységével kapcsolatban. Teljes szívemmel csatlakozom ezekhez az üdvözlő szavakhoz. De engedje meg a miniszterelnök úr, hogy ne fogadjam el az ő állítását, amikor gúnyosan megjegyezte, hogy ma azok ünneplik Bethlen István grófot, akik nem tartoztak az ő hívei közé és akik őt támadták. Epúgy mint Széchenyi Aladár gróf, én is azok közé a százezrek közé tartozom, akik nem voltunk Bethlen István gróf pártjában, akik az ő belpolitikájában és tálán gazdasági politikájában nem osztoztunk, azzal esetleg szemben is álltunk. De egyrészről éppen ez mutatja, hogy vannak Magyarországon még olyanok is, ; akik a pártpolitika korlátain túl tudnak emelkedni és ez mutatja azt, hogy az ország legfőbb célkitűzésében, amely minden mást háttérbe szorít, háttérbe szorítja még nagy gazdasági bajainkat is, magyar és magyar között különbség nincs (Ügy van! Ügy van!) és ebben a gondolatban pártinduló, harsonászó,

f «V»betűs zászló és gomblyukban hordott pártjelvény nélkül is mindig megvolt, megvan és az én meggyőződésem szerint meg is lesz a lelkek ". évi december hó lU-én, csütörtökön. 23 igazi nemzeti egysége. (Ügy van! Ügy van! a közepén.) Áttérve most már a törvényjavaslatra, viszsaanyulok ahhoz a hasonlathoz, amelyet itt tavasszal is elmondottam. A mezőgazdaságot úgy tekintem, mint ennek az országnak egy nagy betegét. Sajnos, a mai viszonyok között beteg valamennyi termelési foglalkozási ág, de a legsúlyosabb beteg közöttük a mezőgazdaság. Ha egy beteghez orvost hívnak, az orvos először megállapítja a diagnózist. A diagnózis még nem gyógyított senkit sem, de viszont helyes diagnózis nélkül nem lehet helyes gyógykezelést sem alkalmazni. (Igaz! Ügy van!) Szerény véleményem szerint a mezőgazdaságnál a diagnózis helytelen. Készleteiben helytelen azért, mert nem mi, hanem felülről, sőt a sajtó és a közvélemény a mezőgazdaság baját sokkal enyhébbnek látják és enyhébbnek tüntetik fel, mint amilyen a valóságban. Ma már kevésbbé, de néhány hónappal ezelőtt még az hangzott el: kérem, nincsenek olyan nagy bajok ezek körül a gazdaadósságok körül. Azt mondották, — legutóbb is a kormány egyik újságjában olvastam, — hogy a magyar földnek csak 38%-a van eladósodva. Az abszolút szám helyes, de ha mi gazdaadósságokról beszélünk, akkor csak azt a földet vehetjük számításba, amely valóban gazdakézen van és ezek közül ki kell vennünk a közületeket, jogi személyeket és persze a bankokat, akiket gazdáknak igazán nem tekinthetünk. Helytelen azonban a statisztika először is azért, mert 16 millió hold földet vesz alapulMagyarországnak 16 millió hold földje van, de ebből egymillió nem esik földadó alá, ezt tehát már ki kell kapcsolni, a másik 15 millióból 3,300.000 hold a 100 holdon felüli, a statisztika, kifejezése szerint kötöttforgalmú birtok. Ha tehát gazdaadósságokról beszélünk, ezt sem, vagy ennek túlnyomó részét sem vehetjük a számítás alapjául. Ha már most — én nagyon keveset mondok, a valóságban több, de a statisztika nem mutatja ki — a 100 holdon aluli ilyen kötöttforgalmú birtokot, amelybe beletartozik minden falunak a legelője, beletartozik a tanítói, a kántori föld, az iskola földje, kikapcsolom, akkor a gazdaadósságok szempontjából tulajdonképpen Magyarországon az alap tízmillió katasztrális hold. Ha erre számítom át az eladósodást, akkor az nem 38, hanem 60%, ami azt jelenti, hogy minden gazdakézen lévő birtok 100 holdjából 60 adóssággal van megtér helve. Ugyanekkor az egyes holdakra eső adósság is módosul, mert ha 10 millió holdat számítok, nem 130, hanem közel 200 pengő teher esik Magyarországon minden hold földre, beleszámítva az adósságmentes birtokokat is, mert hacsak a megterhelt földeket számítom, akkor borzalmasan magas, majdnem 400 pengő az eladósodás átlaga. De ez csak egy részlet, amely azt mutatja, hogy maguk a kormánykórok is rózsaszínűbbnek festik a helyzetet, mint amilyen. Azt állítom, hogy a diagnózis azért is helytelen, mert egy olyan gyógykezelést ír elo, amelynek elvégzésére a beteg teljesen képtelen. Méltóztassék nekem megmondani, hogyha valaki súlyosan béna, szélütött és azt mondjak, hogy csináljon tornagyakorlatokat nyújtón es lovon, ez a gyógykezelés keresztülvihető? Nem, mert az illető beteg erre képtelen. Azt állítom és bizonyítom tehát, hogy azoknak a feltételeknek, amelyeket ebben a javaslatban gyogykeze-