Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-49

Az országgyűlés felsőházának 49. ülése 1933. évi december hó 14-én, csütörtökön. 21 azt gondolnám, hogy a fedezeti alap veszélyeztetése nélkül lehetséges volna egy olyan pótlólagos rendelkezés, amely szerint a rendeletben kontemplált mind a két esztendő — mert hiszen két esztendőt kontemplál a rendelet — különkülön zárt egészet alkosson. Ügy értem ezt, hogy aki, mondjuk, az első esztendőben fizet a jövő évi terméséből, — mert hiszen a jelen esztendeiből már nem tud fizetni, azt már odaadta adóra és egyéb kötelezettségeinek teljesítésére azt már régen felemésztette, — tehát mondom, aki fizet a rendelkezésre álló fedezetből, a jövő esztendei termésből, annak ez a fizetése úgy tekintessék, mintha ő pontosan fizetett volna január 1-én, illetve akkor, amikor kellett, mert hiszen a rendelet szerint a váltólejáratokat megelőző három nanon innen kell a fizetésnek megtörténnie. Mert ha a mai rendszer megmarad, ezzel odajutunk, hogy igen sokan kiesnek a rendelet kedvezménye alól, ami — különösen, ha arra gondolunk, hogy úgyis kevesebben kérték ezt, mint ahogyan, azt a pénzügyminiszter úr és a kormány kontemplálta — esetleg a rendelet jótéteményeinek olyan Összezsugorodását jelenthetné, ami nem kívánatos. Ha viszont kimondanák, hogy úgy az első, mint a második év zárt egységet alkot. amelyen belül történt fizetések mint terminusban történt fizetések számíttatnak el, akkor ezek a kiesések csak azokra nézve állanának be, akik az egész egy éven belül nem tudnak fizetni. Különben is ennek a terminusos fizetési rendszernek fenntartása olvan csodálatos vibrációt eredményezhetne, hogy az egyik terminust betartja valaki, tehát bentmarad, a másodikat elmulasztja, kiesik, a harmadikat betartja, ismét visszaesik, úgyhogy így lehetetlen állapot állana elő. Éppen azért gondolom, hogy helyes volna egy ilyen pótlólagos rendelkezés, amely szerint tehát mind a két esztendő külön-külön zárt egységnek tekintetnék. (Eay hana a balközépen: Ez igen jól) Bizonyos, hogy a védett birtok az úgynevpzett korlátolt tulajdonnak egyik esete, olyanforma, mint a vitézi telek, vagy amilyen a hitbizományi telek, nevezetesen, méltóztatnak bölesen tudni, hogy a rendelkezésben a korlátozó intézkedéseknek egész sora van. Az is bizonyos, hogy védetté valamely birtok — helyes magánjogi terminológiával megjegyzem, «ingatlan», mert, ugyebár »birtok« alatt a magánjogban egészen mást értünk, nem telket, de hát az egész. rendelet ezen a terminológián épül fel, ez anynyira átment a köztudatba, maga a telekkönyvi rendtartás is birtokállási lapról beszél és ezen változtatni nem igen érdemes, mert merő terminológiai kérdés, — tehát mondom, a rendelet szerint védett birtokká válik valami telekkönyvi feljegyzés által. Tehát nem a bíróság; nak ezirányú rendelkezése a védett birtokká nyilvánítás, hanem igenis, — felfogásom szerint helyesen, — a telekkönyvi feljegyzés ténye. illetőleg a vonatkozó kérvénynek a telekkönyvi iktatónivatalba való beérkezése az, amely valamit ilyen védett birtokká nyilvánít Nagy érdeme a rendeletnek megítélésem szerint az is, hogy a magánegyességi eljárás gondolatát hozza be. Azért mondom, hogy a gondolatát, mert maga az eljárás egy majd kibocsátandó — remélnem kell, hogy rövid időn belül kibocsátandó — újabb rendeletnek van fenntartva. Azt mondja tudniillik a rendelet 16. §-a, hogyha (olvassa): »megállapítást nyer, hogy az adós tartozásai vagyoni erejét meghaladják, egyességet kell megkísérelni avégből, hogy a tartozásokat az adós vagyoni erejével és teherbíróképességével megfelelő arányba hozzák«. Nyilván ez is a devalorizáció gondolatának honorálása, de nem a kényszerű, hanem az önkéntes, a hitelezők hozzájárulásával történő de valorizációnak a honorálása,. Vagyok bátor pár szóval utalni a felügyelet kérdésére. Méltóztatnak bölcsen tudni, hogy a rendelet kétféle felügyeletet kontemplál: az úgynevezett hatósági vagy közfelügyelet, ez az egyik, és a hitelezői felügyelet, ez a másik. Azt gondolnám, hogy mindkettőnél az alapelv az kellene, hogy legyen, hogy a felügyelet egyedül és kizárólag arra terjedjen ki, hogy vájjon az az adós először is nem vonja-e el a fedezetet, vagyis nem tesz-e valami olyat, amelyet a régi rómaiak a Pauliana in rem akcióval fogtak meg, másodszor, hogy nem rongálja-e a fedezeti alapot és tehát aktív beleavatkozás a gazdálkodás menetébe, a gazdálkodás mindennapi menetének irányításába, ami — azt gondolom — nem lehetne feladata annak a felügyelő szervnek, amelyet mezőgazdasági szakemberek részvételével fognak megalakítani. Kétségkívül jogi és bank érdekeltségi embereknek is benn kell lenniök ebben a szervben, de mindenesetre gazdasági szakembereknek is benn kell lenniök, sőt (gróf Széchenyi Aladár: Azok legyenek többségben!) ez igen kívánatos, kell, hogy azok legyenek^ többségben, amint igen helyesen mondja őméltósága gróf Széchenyi Aladár igen t. felsőházi tagtársunk. Vagyok bátor pár szóval megemlékezni azokról az emberekről, akiken az élet kereke már végiggázolt, akiknek birtokát már elárverezték, vagy valamilyen nyomások folytán mentek tönkre, — sajnos, hozzám is érkeztek levelek, amelyeknek felolvasásával nem akarom untatni a mélyen t. Felsőházat s amelyek igen szomorú képet adnak e tekintetben, — amilyenekről gyakran hall és olvas az ember s amelyek mindennek nevezhetők, csak etikusnak nem. Ezeknek a szegény embereknek, akik tehát ki vannak téve az országútra, minden reménységük abban van, hogy az in integrum restitutiót, vagy a kártalanítás lehetőségét megadják nekik. Természetesen az in integrum restitutio csak akkor lehetséges, ha birtok még másodkézen van, mert ha a harmadik jóhiszemű szerző kezén van, akkor már csak kártalanításról lehet szó. Hogy akár az egyik, akár a másik lehetséges-e, ez ismét a fedezeti alaptól függ. Mindenesetre precedens van rá. Méltóztassanak visszaemlékezni, hogy annakidején, amikor a konjunktúra és a dekonjunktúra váltották fel egymást hirtelen gyorsasággal, meg volt adva a lehetősége, hogy már eladott és átadott ingatlanok tekintetében bizonyos kárpótlás, kártalanítás, egyes esetekben in integrum restutitio lehetősége megadatott. Erre szintén bátor vagyok a figyelmet felhívni. Ami mármost e kérdés végleges rendezését illeti, — mert hiszen, amint bátor voltam kiemelni, a rendelet nagyobb részben ideiglenes és csupán a törpebirtokra vonatkozó részében végleges, — az egészre kiterjedő végleges rendezés, azt gondolom, a német birodalmi törvénykönyv rendelkezéseinek alapulvétele mellett történhetik. Nem gondolok én^ itt a legtávolabbról sem valami szolgai átvételre, azonban vannak ebben a törvénykönyvben igen bölcs dolgok, nevezetesen három eljárási mód van: ott a magántehermentés, a tehermentesítési elj kényszeregyességi eljárás, amelynek minden következőjére akkor kerül