Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-48

10 Az országgyűlés felsőházának UB. ülése — mondja ő — mert bármennyire lemennénk is a kamattal, bármennyire engednők is el a tartozásokat, ezeket a kérdéseket megoldani nem lehet, mert ebben az országban nemcsak az eladósodott, hanem az el nem adósodott gazdák helyzete is olyan súlyos, hogy ezeket egyes intézkedésekkel megmenteni nem lehet... Ha a különböző, főleg tőlünk független körülmények lehetővé tennék, hogy ilyen lépésekkel tudnánk előremenni más kérdésekben is, például az adózás, az iparcikkek ára és a termények értékesítésének kérdésében, akkor — mondja ő — nyugodt lélekkel állíthatom, hogy a magyar gazdaprobléma meg lenne oldva-» Szószerint ezeket mondotta a földmívelésügyi miniszter úr. Ezek a szavak, amelyek felelős kormány férfiúnak az ajkáról hangzottak el, döbbenetes fénnyel világítanak bele a magyar földmívelő nép szomorú sorsába. De még megrázóbb kegyetlenséggel ébresztik azokat, akik a hamarosan elkövetkezhető jobb jövőről álmodoznak a rideg jelenben. Ezekben a szavakban azt mondja az egyik kormányférfiú, hogy ezekkel az eseményekkel, ezzel a helyzettel szemben a kormány maga sem hiszi, hogy hamarosan megváltoztathassa a helyzetet és úrrá lehessen a felett, ellenkezőleg az ő szavaiból nem tudok mást értelmezni, mint csak azt, hogy fatális módon bele kell törődnünk a változthatatlaji helyzetbe és valami deus ex machinera kell várnunk. Közben legfeljebb úgy mennek az események, mint ahogyan láttuk ezeknek menetét, de rövidesen rá fog ébredni mindenki, aki a csonka országban él, erre a szomorú helyzetre; legelőször és közvetlenül azok, akik a mezőgazdaságból élnek, a mezőgazdasági munkások és azután a kisiparosok, később és közvetve azok is, akik — ezt ne méltóztassanak elfelejteni — a mezőgazdaság által viselt közterhekből kapják javadalmazásukat, — vonatkozik ez főképpen a fix fizetésűekre — legvégül azok is észre fogják venni, akik ma még azt hiszik, hogy az ő pozíciójuk megingathatatlan: a tőke urai, a bankvezetők és a karteUhatalmiasságok. Mert tudja meg mindenki, hogy a földmívelésügyi miniszter úr szavai nem jelentenek mást, mint azt, hogy a magyar föld nem hoz jövedelmet. Már pedig ebben az országban minden életnek a magyar föld az alapja és ha ez elvesztette jövedelmezőségét, joggal kérdezhetem: hát miből fogunk mi megélni, miből fogunk ilyen életmódot folytatni, mert hiszen arra akarunk berendezkedni, 'hogy csekély változtatásokkal így menjenek a dolgok, hogyan akarunk mi megerősödni, hogyan akarunk egy erőteljes nemzedéket felnevelni, amely a legnehezebb • küzdelmekre is készen lesz, ha a cselekvés órája ütni fog? Ne gondolja senki sem komolyan, hogy üres ígérgetésekkel, hangzatos és színes szónoklatokkal, megújuló ünnepségekkel és ünnepeltetésekkel ebből a veszedelmes és kétségbeejtő helyzetből ki tudunk menekülni. Azt se gondolja senki, hogy a nép könnyebben viseli el szenvedéseit, ha a sajtó elhallgat, vagy ferdén világítja meg ezeket a kérdéseket, és a népnek még azt a jogát is elveszik, — amint legutóbb megtörtént a Tiszántúlon, amikor a földmívelő nép összeakart gyűlni — hogy megtárgyalja a maga bajait és az orvoslás módjait és ugyanabban az időben, amikor a földmívelésügyi miniszter úr kijelentette, hogy milyen súlyos a helyzet, nem engedélyezték ennek a gazdagyűlésnek a megtartását. De aki foglalkozik a magyar földmívelőnép . 1933. évi december hó 13-án, szerdán. lelkével és csak kissé ils bele tud abba tekinteni, az láthatja, hogy ez a nép csendben és némán van, mert látja, vagy legalább is ösztönösen érzi, hogy neki megfelelő, helyes gazdasági politika folytatása mellett, amely a nemzet minden rétegének teherviselőképességét állandóan figyelemmel kíséri és ehhez igazítja az államháztartás kereteit és olyan kormányzás mellett* amely mindenkinek egyforma mértékkel mér, nem lett volna szabad ilyen gyorsan és ilyen mértékben eladósodnia. Mert ha nem így történtek volna a dolgok, ma nem állanánk itt ezzel a törvényjavaslattal, hogy az állam kénytelen átvállalni a gazdaadósok egy részének a kamatterheit és némiképpen rendezni az adósságait, hogy végképpen el ne pusztuljon. Nem ezt várta a. magyar föld népe, hanem azt várta, hogy az ő bajait orvosolni, aző adósságait rendezni fogják, még pedig az igazságnak és a jognak megfelelően és elsősorban azoknak terhére, akik az ő eladósodásából jogtalan vagyonokat és előnyöket szereztek. Azt is várta, hogy ezután olyan kormányzati politika fog következni, amikor nem kell azoknak is félniök, akik ma még nincsenek eladósodva, hogy ha a dolgok így fognak menni, rövidesen ők is az eladósodottak sorsára fognak jutni. Azt várta a nép, hogy az a sok igazságtalanság, amely a gazdasági életben előállt és fennforog, meg fog szűnni, a kormány szembe fog nézni a valódi helyzettel, levonja annak konzekvenciáját és tényleg olyan adósságrendezést csinál, amely megérdemli ez a nevet. Lehet látni, hogy a nép olyanformán vélekedik erről az adósságrendezésről minden jószándék mellett Is, mintha egy kuruzsló a test elgenyesedett részét úgy akarná meggyógyítani, hogy tapaszokkal óvatosan leragasztja a geny kifolyását, ahelyett, hogy az operálókést kezébe venné, azt a fekélyt teljesen kivágná és így legalább ennek eltávolításával biztosítaná a szervezet egészséges továbbélhetését. Ha a mezőgazdaság súlyos eladósodottságát nézzük, nagyon röviden megállapíthatjuk, hogy ez azért következett be, mert bevételei nem fedezték kiadásait. Mivel pedig nem az a helyzete, mint egy gyárosé, aki bezárja a gyár kapuját, folytatnila kellett üzemét, vagyis a közterheket akkor is viselnie kellett, amikor nem volt jövedelme, nem állt más módjában, mint hogy mindaddig, míg kölcsönt kapott, kölcsönt vett fel és ebből fedezte ezeket a hiányokat. Amikor már eddig jutott, nem tud továbbmenni, mert nemcsak kölcsönt nem kap, hanem felvett kölcsöneiből folyó kötelezettségeinek sem tüd eleget tenni. Ha megnézzük a mezőgazdasági termelést, látjuk, hogy az két tényezőből áll. Az egyik a termés előállítási költsége, a másik a termények értékesítéséből befolyó jövedelem. Ennek a kérdésnek elbírálásánál ott van a súlypont, vájjon az eddigi kormányok és az ezeket támogató többség nem követett-e el mulasztásokat abban a tekintetben, hogy ezeket a termelési költségeket nem szállította le, vagy nem tudta leszállítani olyan mértékben, mint az szükséges lett volna, vagy nem történtek-e esetleg a kormány hozzájáruisával olyan intézkedések^ amelyek ezeket a termelési költségeket emelték. A másik oldalról azt kell megnézni, vájjon elkövetett-e a kormány mindent a termények jobb értékesítése érdekében és vájjon a gazdák megkapták-e terményeikért mindazokat az összegeket, amelyek őket legalább a mai alacsony árak mellett tényleg megillették. Igen t. Felsőház ! Nem akarok ezekkel a kér-