Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-48
8 Az országgyűlés felsőházának 48. ülése teni^ a védettséget kérő gazdák helyzetét, és ha a pénzügyminiszter úr ő exeelleneiája nem akarja azt elérni, hogy a legrövidebb időn belül azzal, hogy ezek a gazdaadósságok nem fognak tudni eleget tenni kötelezettségeiknek, felboruljon az egész helyzet és az árverések éppúgy megkezdődjenek, amint megkezdődtek volna, ha nein lépett volna életbe ez a rendelet, — mondom — ha a pénzügyminiszter úr nem kívánja, hogy ez megtörténjék, — mint ahogy hiszem, hogy nem kívánja — akikor kénytelen lesz újabb intézkedéseket tenni ebben az irányban is. A második kérdés, amellyel foglalkozni kívánnék, a megnövekedett adóterhek kérdése, abban a vonatkozásban, hogy az adóteher is olyan koefficiens, amely a gazdák teherviselési képességét lényegesen meg fogja nehezíteni a 14.000. számú rendelettel kapcsolatban. Vettem itt találomra tíz különféle nagyságú birtokot Hajdú, Veszprém, Bihar, Heves, Csanád, Borsod, Zemplén, Szolnok, Tolna és Békés vármegyék területéről és megállapítottam, hogy mi volt ezeknek a birtokoknak az adóterhe az 1913. évben, és mekkora ez az adóteher most 1933-ban, hozzászámítva «még a községi és vármegyei pótadókat is. Nem akarom itt az egyes tételeket felolvas! és az igen tFelsőház szíves türelmét ezzel is igénybevenni, (Halljuik! 'Halljuk!) bár ez nagyon érdekes volna, mert hallatlan eltérések vannak. {Halljuk! Halljuk!) Végeredményben azonban azt állapítom' meg, hogy az 1913. évben egy hold földre esett — mindenféle adót figyelembe véve — 8 pengő 2 fillér adó, — ez átlagosan van az általam felsorolt különféle birtokkategóriákra vonatkozólag kiszámítva — az 1933. évben pedig 14 pengő 5 fillér esik. (Felkiáltások: Hallatlan!) Ha figyelembe veszem a rozsnak az értékét, úgy azt kell tapasztalnom, hogy amíg 1913-ban maximum félmétermázsa rozzsal ki tudtam fizetni az adót, addig ma ehhez legkevesebb 3 métermázsa rozsra van szüségem. (Felkiáltások: Négy métermázsára! ) Es ha figyelembe veszem azt, hogy a községi pótadó és a vármegyei pótadó kulcsa átlagosan az 1926. évtől az 1933. évig 50%-os átlagról 94%-os átlagra emelkedett, akkor azt hiszem, nem kell bővebben illusztrálnom azt, hogy ez is egy olyan koefficiens, amely m>&g fogja gátolni a bajba jutott gazdákat abban a tekintetben, hogy eleget tudjanak temni kötelezettségeiknek. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Felsőház! A harmadik dolog, amire rá akartam mutatni, a több termelési költségnek a megnövekedése s ezzel szemben a termények árának a leesése. Azt hiszem, ezt itt bővebben nem kell magyaráznom. A mezőgazdasággal foglalkozó minden ember tudja, hogy ma olyan lehetetlen viszonyok vannak ebben a vonatkozásban, hogy erről jobb nem is beszélni. Pár szót szeretnék azonban még elmondani a fizetési eszközök hiánya tekintetében fennálló helyzetről. Itt hangsúlyozottan és aláhúzottan akaróim kijelenteni azt, hogy távol áll tőlem — mert rendkívül veszedelmesnek tartanám — annak követelése, hogy az infláció útjára lépjünk. Ha azonban összehasonlítom a fizetési eszközöknek a különféle európai és tengerentúli országokban fejenként rendelkezésre álló átlagát a nálunk fejenként rendelkezésre álló összeggel, akkor igazán azt kell mondanom, csodálom, hogy az állami gépezetet azzal a 323 millió pengő értékű bankjeggyel, amely a for1933. évi december hó 13-án, szerdán. galomban ezidőszerint rendelkezésre áll, egyáltalában le lehet bonyolítani. E tekintetben csak a három legnagyobb jegybank bankjegy* forgalmát szeretném összehasonlítani a magyar jegybank bankjegyforgalmával. (Halljuk! Halljuk!) Első helyen áll Svájc, ahol pengőre átszámítva a fejenkénti átlag 439 pengő; a második helyen áll Franciaország, ahol szintén pengőre átszámítva a fejenkéti átlag 436 pengő; a harmadik helyen áll^ az Egyesült-Államok, ahol 264 pengő a fejenkénti átlag, a nálunk ezidőszerint 37 pengőt kitevő átlaggal szemben. Azt hiszem, az igen t. pénzügyminiszter úrnak ebben a vonatkozásban is ki kell gondolnia valamit és olyan célszerű intézkedéseket kell tennie, hogy több pénz álljon rendelkezésre, mert egyenesen hallatlan az a cserekereskedelmi uzsora, amely ma falun éppen a pénztelenség következtében dívik. (Ügy van! Úgy van!) Méltóztassannak tudomásul venni, hogy ma már falun két tojást adnak egy pakli gyufáért, és ha azt veszem, hogy például Mezőhegyesen — amint erről tegnap a mezőhegyesi uradalom igazgatójától értesültem — 14 fillér egy darab tojás, tehát 28 fillér értékű tojást kell adni a cserekereskedelemben egy pakli gyufáért, ez már mégis csak tűrhetetlen állapot. Érdekes, hogy azokon a vidékeken, ahol a gazda a tejből bizonyos bevételeket tud magának biztosítani, ez az árucsereuzsora nem •• ütötte fel úgy a fejét, mint a többi vármegyében, különösen a tiszántúli vármegyékben, ahol ez hallatlan módon dívik. Ezekkel voltam bátor illusztrálni és alátámasztani azokat az aggályaimat, amelyek miatt attól félek, hogy a bajbajutott gazdák a védettség ellenére nem fognak tudni eleget tenni kötelezettségeiknek és újra bajba fognak jutni, ha a pénzügyminiszter úr nem gondoskodik olyan intézkedésekről, amelyeket ezeket az általam felhozott körülményeket figyelembe veszik. Most még legyen szabad befejezésül néhány észrevételt tennem magára a 14.000. számú rendeletre, kérvén a pénzügyminiszter urat, legyen kegyes azokat megszívlelni és amenynyiben azokat elfogadhatóknak találja, minél előbb a megvalósítás felé vezetni. Itt van például mingyárt a rendelet első szakaszában a minősítése annak az embernek, aki a védettséget igénybe tudja venni: ha és amennyiben jövedelme nagyobb része mezőgazdasági ingatlanból ered. Méltóztassék elképzelni, t. Felsőház, hogy ma igen sok olyan gazdaság van, ameV gazdaság egyáltalában nem jövedelmez, Ellenben ennek az illetőnek, — tegyük fel —egy vidéki takarékpénztárnál, vagy más intézménynél párszáz pengő jövedelme mégis van, ennek következtében, ha strikte veszem a rendelet intézkedéseit, ez az illető már nem tudná igénybevenni a védettséget. Én gondolom és hiszem, hogy ezeket a kérdéseket liberálisan fogják kezeli, de azért kérem a pénzügyminiszter urat, legyen szíves a jövedelem helyett talán a vagyonalapot venni alapul és azt mondani, hogy aki vagyonának' nagyobb része mezőgazdasági ingatlan, az részesülhet ebben a kedvezményben. Egy másik körülményről is szeretnék említést tenni. Nem vagyok egész tisztában, hogy ebben a tekintetben történtek-e intézkedések; egy alkalommal, amikor a pénzügyminiszter úrral volt szerencsém erről beszélni, gondolom, említette, hogy ebben a tekintetben bizonyos megállapodás fog történni a Tébe.-vel, Annak
