Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-48
Az országgyűlés felsőházának 48. ülése tóföldi jövedelemtöbblettel, amely évről-évre előállottMagyarország földbirtokainak — Horvát bzlavonország nélkül — a háború előtti időben hazai intézetek által folyósított zálogleveles és jelzalogilag biztosított váltókölosönei 1894-ben kereken 952 millió koronát tettek ki, 1904-ben, tehát 10 évvel később, 1825 millió koronát s ezután évről-évre majdnem matematikai pontossággal emelkedvén ez az összeg, 1913-ban elérte a 3340 millió koronát. Ezekben az öszegekben nincsenek benne az árvaszéki kebelezések, a külföldi kölcsönök, a magánkölcsönök és a bekebelezéssel biztosított folyószámlák. Ha ezeket is figyelembe veszem, akkor kitűnik, hogy Magyarország összes bekebelezett kölcsönei 1918 ban 4340 millió koronára voltak tehetők. Ezenkívül tetemes összegű be nem kebelezett és személyi hitel alapján nyújtott kölcsön is állt a magyar mezőgazdaság rendelkezésére, amely szerintem, óvatos számítás mellett, a bekebelezett kölcsönöknek legalább 1 /4-ére, kerekem 1 milliárd koronára tehető, úgyhogy alig tévedek, ha azt mondom, hogy a magyar mezőgazdaság 1913ban 5 milliárd korona idegen pénzzel dolgozott. Ez számszerűleg igen nagy összeg, ha azonban figyelembe veszem azokat a kamatviszonyokat, azokat az adóviszonyokat és azokat az értékesítési lehetőségeket, amelyek azokban az időkben fennállottak és ha figyelembe veszem azt, hogy ha valaki rendesen és szorgalmasan dolgozott, akkor nemcsak hogy eleget tudott tenni összes kötelezettségeinek, hanem még gyarapodni is tudott, iákkor azt kell mondanom, hogy abban az időben e meglehetősen nagy, 5 milliárdra tehető adóssági komplexumból kifolyólag a magyar mezőgazdaságnak nem fájt a feje. Jött azután a háború, jött Trianon, jött a szerb és a román megszállás, amelyek^ tönkretették mindazt, amit évtizedek munkájával felépítettek, (felbontották azt a nagy gazdasági egységet, amely a magyar mezőgazdaság prosperitásának alapelve volt.. Abban az időben azonban a magyar mezőgazdaság is a földön feküdt, mert teljes egészében le volt rongyolódva, a föld termőereje megcsappant, gépei elkallódtak, az épületek el voltak hanyagolva és amikor azután a pénz elértéktelenedési időszaka bekövetkezett, akkor a magyar mezőgazdaságnak csak az volt az előnye, 'hogy adóssága nem volt, pénze azonban nem volt arra, hogy mindezeket a bajokat és hibákat ki tudja javítani, anélkül, hogy újabb kölcsönökhöz ne kelljen folyamodnia. (Ügy van! .jobbfelől.) Ha pedig figyelembe veszem azt a hallatlan versenyt, amely abban az időben Európaszerte, sőt világszerte keletkezett a kiürült éléskamrák feltöltése szempontjából és ha figyelembe veszem azt, hogy a magyar mezőgazdaság eleget akart tenni annak a szállóigévé vált jelszónak: termeljünk többet, termeljünk jobbat, akkor meg kell állapítanom, hogy nem tudott mást csinálni, mint újabb kölcsönpénzekhez fordulni. Érdekes ennek alakulása: 1925-ben 109 millió korona volt az adósság, 1926-ban 348 millió, 1927-toen 677, 1928-ban 1034, 1929-ben 1567, 1930-ban 1844, 1931-ben 2038 millió és 1932 végévelelérjük azokat a számokat, amelyek KonkolyThege Gyula statisztikai munkálatában 2400 millió pengőben vannak megállapítva. Ebben az összegben bennfoglaltatik a 300 millió úgynevezett LEBOSz-kölcsön. Jóllehet ez egészen más elbírálás alá esik, én mégis bevettem abból '. évi december hó 13-án, szerdán. 7 a szempontból, mert végeredményben ennek a a 300 millió pengőnek kamatszolgáltatását is a magyar földnek kell nyögnie. Egymagában véve ez a 2400 millió pengő adósság nem jelentene bajt a magyar mezőgazdaságra nézve akkor, ha ugyanazok a termelési és értékesítési viszonyok volnának most, mint voltak a multhan. (Ügy van! Ügy van!) Es hogy ezt illusztráljam, vagyok bátor jelezni, hogy az 1913-ik évben csonka hazánk ugyanazon területét, ahol most élünk, 2284 millió pengő belföldi hitelintézeti 'kölcsön és megközelítő számítások alapján még mintegy 700 millió pengő másféle bekebelezett adósság terhelte, vagyis a mai Magyarország határain belül fekvő földnek jelzálogilag biztosított adóssága 1913-ban kerek 3 milliárd pengő volt. Ha ehhez hozzászámítom a be nem kebelezett adósságok mennyiségét, amely 7—800 millió pengőre tehető, akkor azt mondhatom, hogy abban az időben ugyanazt a területet, mint amilyen területen ma élünk, majdnem kétszerannnyi adóssság terhelte, mint a mai napon, anélkül, hogy ez a legcsekélyebb mértékben gondot okozott volna. De igen t. Felsőház, éppen azért, mert a termelési és értékesítési viszonyok: teljes egészükben megromlottak és felborították mindazokat az előfeltételeket, amelyek szükségesek, hogy egy ilyen 2400 milliós adóssági komplexumnak kamatszolgálatát és terhét elviselhetővé tegyük, ez a 2400 millió pengős adóssági komplexum olyan nehéz és tarthatatlan helyzetbe kerül, amely a hitelezőt és adóst egyaránt igen erősen veszélyezteti. Egészen bizonyosra vehető, hogy eleinte, és pedig 1925-től 1929-ig a felvett kölcsönök a gazdaságok felszerelésének pótlására, új gépek beszerzésére és a termelés fokozására fordíttattak. Ezen időn túl pedig a felvett és a statisztikában szereplő kölcsönök részben üzemi hiányok fedezésére szolgáltaik, részben pedig előbb kontrahált kölcsönök, amelyek a bizalmi válság következtében csak ebben az Időszakban kerültek bekebelezésre. T. Felsőház! Es ha most nézem ezzel szemben a mi szántóföldi termelésünk értékének alakulását, akkor a helyzet a következő: 1928han kulminált a mi szántóföldi termelésünk értéke 2484 millió pengővel. Attól az, évtől kezdve állandóan és rohamosan esik, 1929-ben már csak 1660 millió pengőt tett ki, 1930-ban 1196, 1931-ben 1042, 1932-ben pedig csak 1018 millió pengőt. Ha pedig nézem a hét legfőbb termelvényünk érték alakulását, akkor azt kell konstatálnom, hogy azoknak 1927. évi 1664 millió pengő összértéke 1928-ban 504 millió pengő re. vagyis több, mint egyharmadára csökkent. Es ha állatállományunk értékét nézem, azt kell megállapítanom, hogy az az 1929. évi tavaszi összeírás szerint 1357 millió pengőt tesz ki, az 1932. évi tavaszi összeírás alapján pedig már csak 733 millió pengőt. De hogy még egy jellemző adatot felsorakoztassak, meg kell említenem, hogy egy katasztrális hold szántóföld bruttó termelési hozadéka az 1928. évben 269 pengő 91 fillér volt. 1932-ben pedig csak 109 pengő. Igen t. Felsőház! Ha mi ezeket a számadatokat összevetjük, akkor — azt hiszem — ebből logikusan az következik, hogy^ fizikai lehetetlenség ugyanazt a kamatszolgáltatást t teljesíteni a jelen időben, mint amelyet téliesítettünk a boldog békevilágban, a háború előtti években. En meg vagyok győződve arróL hogy ez is olyan körülmény, amely meg fogja nehezít
