Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-27

70 Az országgyűlés felsőházának 27, ülése 1932. évi december hó 20-án

} kedden. igazgatás ügyeit. Igen ám, de a közigazgatási szervekre nézve a törvény csak keret, amelyen belül fejtik ki igazi hivatásukat: a közigazgatási szerv elsősorban nem a jognak a szolgálatára, hanem annak a bizonyos közérdekű ügynek az elintézésére hivatott. Ez az igazi főcélja. A jó pénzügyminiszternek arra kell törekednie, hogy az állam kasszája tele legyen és ránézve a törvény csak korlát^ amely őt helyesen feszélyezi munkájában. A jó közigazgatási bíró viszont nem veszi figyelembe azt, hogy az állam kasszája üres-e, vagy nem, mert ha ezt is figyelembe veszi, akkor eltér az igazi hivatásától, akkor megmételyezi az igazságszolgáltatás nagy művét, feladatát. Éppen ezért csak ismételhetem, hogy nagyon üdvöismek tartom azt a módosítást, ^hogy ezekre a nagy bírói állásokra ne lehessen képviselőt kinevezni. Legyen szabad azonban még egy kérdést tisztáznom. Érintettem az imént a közigazgatási bíráskodás kérdését. Esetleg mégis felmerülhet az a gondolat, hogy tegyünk különbséget közigazgatási és rendes bíráskodás között. Öva intenék ettől a distinkciótól. A közigazgatási bíráskodás a közigazgatás és az alkotmány terén f ugyanazt a jogszolgáltató bírói funkciót végzi ugyanazon az alapon és ugyanazzal a céllal, mint amilyen jogszolgáltatást végez a magánéletben s a társadalmi élet relációi terén a rendes bíróság, a polgári bíróság. Ma már Európaszerte és világszerte elismert tény az, hogy a közigazgatási jog is jogi disciplina, ha pedig jogi disciplina, akkor ennek következményeit le kell vonni abban az irányban is, hogy a közigazgatási jog sem nélkülözheti a rendes bírósággal teljesen azonos elbánás alá eső független, pártatlan és szakszerű jogszolgáltatást. A közigazgatás terén is vannak alanyi jogok, közjogi alanyi jogok, ezek a közjogi alanyi jogok pedig épp olyan független, páratlan bírói oltalmat igényelnek, mint a magánjogi alanyi jogok. Sőt ha szabad itt fokozatról beszélnem, hát kérdem, nem sokkal jelentősebb dolog-e az, hogy maguk az állami szervek, a közigazgatási szervek működése is bírói ellenőrzés alá kerül? Hiszen az, hogy a magánperekben bíróságok ítélkeznek, régi tétel, ez. már a rómaiak óta ismeretes, de hosszú évszázadok fejlődésének eredménye és koronája volt az, amidőn eljutott a civilizált felfogás arra az emelkedett álláspontra, hogy nemcsak a magánélet tényei, hanem az állami szervek működése is független bírói ellenőrzés alatt kell hogy álljon, hogy ilyképpen a jog uralma az egész vonalon nemcsak a magánéletben, hanem a közéletben is érvényesüljön. Valójában ez a jogállam épületének betetőzése. Es kérdem, vájjon az igazságszolgáltatás függetlensége és pártatlansága nem kívánható-e meg még nagyobb mértékben, — ha fokozatról lehet beszélni, — a közigazgatási bíráskodással kapcsolatban, amelynek az a hivatása, hogy ne a kis magánemberek peres ügyeiben, hanem az állami szervek törvénytelen intézkedéseivel szemben kell igazságot szolgáltatnia? Hiszen nyilvánvaló, hogy a közigazgatási bíráskodás függetlenségét és pártatlanságát tulajdonképpen még jobban alá kell támasztani — h ci ti dolgok pszichológiáját keressük — mint a közönséges polgári bíróságok függetlenségét és pártatlanságát. Ezeket voltam bátor előadni annak meg-' indokolására, hogy miért tartom igenis, helyesnek és a törvényjavaslat üdvös módosításának azt, amikor az egyesített közjogi és közgazdasági bizottság azt proponálja, hogy a kinevezési tilalom alól ne vétessenek ki az ország nagy bírái és az egyetemi tanárok sem, mert ebben semmiféle ráció nincs, sőt ellenkezőleg, a kifejtett elvi okoknál fogva egyenesen elítélendő. De, mélyen t. Felsőház, eltekintve ettől az elvi penspektivától és a kérdésnek ettől az elvi szempontjától, nézzük, hogy ha úgy maradna a törvényjavaslat, azzal a szövegével, ahogyan eredetileg volt — aminek módosítását kívánjuk —, mi volna a helyzet. Nem egyszerűen anomália volna-e az, hogy a törvényjavaslatnak e rendelkezése szerint képviselőt nem lehet kinevezni példának okáért kúriai bíróvá, rávonatkozik az általános tilalom, ellenben ki lehetne nevezni a Kúria elnökévé? Hát a magasabb állásra, a vezető állásra ki lehet nevezni, de a kúriai bíróra vonatkozólag tilalom áll fenn? Ez magában véve logikai anomália. Mélyen t. Felsőház! Kegyeskedjenek megengedni nekem, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban most még azokat a közszolgálati funkcionáriusokat is említsem, (Halljuk! Halljuk!) akik egy kalap alá kerültek — hogy népiesen fejezzem ki magamat — az ország nagy bírái val és akik különben is működésüknek biztosítása tekintetében amazokkal rendszerint helyesen azonos elbánásban • szoktak részesülni; ezek: az egyetemi tanárok. Az egyetemi tanár tudniillik az ő tanszékén éppen olyan független, éppen olyan önálló, mint a bíró a bírói székben. Tisztán a lelkiismerete szerint működik. Legjobb belátása és lelkiismerete szerint keresi az igazság útját, fejti ki elveit és magyarázza azokat. Innen van, hogy az egyetemi tanár minden vonatkozásban, például nyugdíjazás, elmozdíthatatlanság szempontjából, továbbá a fizetési osztályokból való kiemelkedése szempontjából azonos elbírálás alá esik, mint a bíró. Nagyon helyes az, ha az egyetemi tanárok részére is megszűnik MZ cl kivétel, hogy képviselőt újonnan egyetemi tanárrá lehet kinevezni. Igaz, nem tagadom, hogy az egyetemi tanárokra nézve a kérdésnek súlya némileg enyhébb, mégpedig annálfogva, mert az egyetemi tanári állás betöltésénél ott van a kandidálási jog, ami tudvalevőleg annyit jelent, hogy az egyetem, ez a tudós szaktestület kandidál és a kormány azután a kandidáltak közül eszközli ki legfelsőbb helyen a tanári kinevezést, ha általános felügyeleti jogkörében kifogást nem emel. Ez ősrégi egyetemi intézmény, amelynek létjogosultsága az intézmény természetében van, mert valóban annak megítélésére, hogy kicsoda alkalmas tanári állásra, kizárólag az illető tudós szaktestület kompetens. így tulajdonképpen üresedés és tanszékbetöltés esetén az egyetemi kollégiumnak szervi önkiegészülés útján való procedúrájával van dolgunk. Ez a kandidáció természetesen gátat vet az olyan tanári kinevezéseknek, amelyek esetleg nem a szakszerűség, hanem egyéb illegitim politikai befolyás révén jönnének létre. A magam részéről azonban mégis helyeselhetem azt, hogy az egyetemi tanárokra nézve se lehessen kivételt tenni. Már most, mélyen t. Felsőház, arról a kérdésről csak röviden, hogy ha mégis akad valami kiváló és arra alkalmas egyén a poli-