Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-26

4o Az országgyűlés felsőházának Ê6. ülése terjedt a kontinensen és üatalmába ejtette a ci vilizált népeket mindenütt. Ennek köszönhettük, hogy a női munka, különösen a bányákban és a gyáriparban nagy szerepet kezdett játszani, még pedig azért, mert aránylag olcsóbb volt mint a férfimunka, a munkaadók pedig természetszerűleg keresték az olcsóságot és keresték a konkurrenciával szemben az ármérséklés lehetőségét. Ezután következett azoknak a rétegeknek munkábaállása, amelyek ma ezerszám foglalják el a kis hivatali állásokat, különösen a gépírás és a gyorsírás, elterjedése révén. Ebben a tekintetben a nők sok esetben foglalkozáshoz jutottak és sok esetben kereshetik meg a kenyeret maguknak. Hogy úgy mondjam, a hierarchia csúcspontján állanak az úgynevezett diplomás nők, azok, akik egyetemi tanulmányokat végeztek és akik mint ilyenek akarják a maguk részére biztosítani a megélés lehetőségét. Ebben a tekintetben utalnunk kell arra, hogy bár eleinte a szabadság jelszavával indult meg ez a mozgalom, tudniillik a nőknek különösen gyárakban és bányákban való alkalmazása, utóbb az egyes államok kénytelenek voltak a szabadság elvétől a legnagyobb mértékben eltérni, úgyhogy most már egyes államokban valósággal kódexeket alkotnak azok a törvények, amelyek & nőket a bányaiparban, illetőleg az iparban általában a káros következményektől megóvni, megvédelmezni akarják. Kevesebb figyelmet fordított a XIX. század az akkori általános iránynak megfelelően a nők erkölcsi védelmére, mint ahogy ez nehezebb dolog is és törvényhozási úton, rendszabályokkal nem is igen érhető el. Az a nagy lépés, amely Magyarországon történt a női munka kitágítása körében, különösen az egyetemekre bocsátás által, mostani elnökünk ő nagyméltósága kultuszminiszterségéhez fűződik, aki 1895. decemberében az idevonatkozó rendelkezést kiadta. Maga ez a rendelet, amelyhez ő felsége, Ferenc József királyunk még november 13-án járult hozzá, hosszas tanácskozásoknak és tépelődéseknek az eredménye. Beható tanácskozások folytak a Közoktatási Tanács, az egyetemek és a kultuszminisztérium között. Magában a rendeletben látszik az, hogy az illetők, akik azt szerkesztették, illetőleg ő excellenciája, aki azt kiadta, teljesen tudatában voltak a lépés nagyságának és jelentőségének; de odaállítja a rendelet mint parancsoló szükséget azt, hogy a nőknek is biztosítani kell, amennyiben arra kvalifikálva vannak, a lehetőséget, hogy ezeken a pályákon is megkereshessék kenyerüket. Nem zárkóznak el azonban attól a felfogástól sem, hogy ez bizonyos veszedelmeket rejthet magában és korlátlanul meg nem engedhető; éppen azért a nőknek az egyetemekre^ való beiratkozását mindig miniszteri engedélyhez kötötte. Igen t. Felsőház! Annak éppen 37 éve, hogy ezek az intézkedések^ megtörténtek. Azt hiszem, ez a 37 esztendő elég hosszú idő arra, hogy bizonyos tapasztalatokat szerezhettünk az iránt, vájjon milyen irányban befolyásolta ez a rendelet a nők állását társadalmilag és egyébként is. En éppen azért abban a véleményben vagyok, hogy nagyon is itt van az ideje annak, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk, illetőleg vizsgáljuk azt, hogy ezeknek a hatásköri vagy munkaköri kiterjesztéseknek milyen hatásuk volt magukra a nőkre vonatkozóan. Igaz ugyan, hogy ebben a tekintetben egyes megfigyelések vannak; azonban össze1932, évi december hó 1-én, csütörtökön. fogó képet — úgy tudom — még senkisem készített erről a dologról, pedig nagy mértékben jogosult az a felfogás, hogy jam proximus ardet Ucalegon, hogy a női kérdéssel foglalkoznunk kell, mert a női lélek válságát, amelybe jutott, tagadni legalább is nagyon kockázatos. Kezeim között vannak bizonyos, — azt hiszem — nagyon kogens, nagyon meggyőző adatok, amelyek azt bizonyítják, hogy a női lélek válsága nemcsak megvan, de szinte napról-napra fokozódik. Legyen szabad arra utalnom, hogy ezelőtt pár évvel ugyancsak itt interpellációt intéztem az akkori kultuszminiszter úrhoz, illetőleg az igazságügyminiszter úrhoz is, hogy tekintettel a könnyelmű elválások rémületesen szaporodó számára, nem látnák-e helyénvalónak, ha ebben a tekintetben bizonyos korlátok emeltetnének. Az illető miniszter urak kedvezően fogadták ezt a kérdést, honorálta is azt, amennyire hatáskörében lehetséges volt, az akkori kultuszminiszter úr, az igazságügyminiszter pedig, illetőleg az ő utódja tényleg bizonyos korlátozásokat léptetett életbe. Milyen sikere volt ezeknek az r intézkedéseknek, aziránt nekem kellő imformációm nincs, habár a dolog szintén megérdemelné a figyelmet. Az elválások után utalnom kell arra is, hogy a statisztikusoknak és azoknak, akik a nép lelkével foglalkoznak, nem új dolog, amit állítok, hogy ia gyermektelen házasságok száma feltűnően szaporodóban van, ami természetszerűleg magának a házasságnak elvével ellentétes és a lényeg meghamisítása nélkül nem volna lehetséges. A legerősebb argumentum azonban, amit én állításom mellett felhozni tudok, az, hogy a nők körében az öngyilkosságok száma hallatlanul szaporodik. A fővárosi statisztikai hivatal érdemes vezetője, Illyefalvy úr szíves volt nekem rendelkezésemre bocsátani azokat a legutolsó adatokat, amelyek rendelkezésére állottak. Ezek természetesen csak Budapestre vonatkoznak. Miután azonban Budapest viszi a haladás zászlaját, azt hiszem, többé-kevésbbé érvényes ez az egész, országra, kivévén talán- la legalsóbb, a földmíveléssel foglalkozó rétegeket, amelyek ebben a tekintetben sokkal jobb helyzetben vannak, mint az úgynevezett intelligens osztályok. Igen t. Felsőház! Ezek szerint az adatok szerint 1925-től 1930-ig terjedően a következő megállapításokat lehet tenni. Az öngyilkosságot megkísérlő nők száma összemérve, 100-at véve a férfiak közül, 1925-ben volt 117, 1926-ban 110, 1927-ben 154, 1928-bam 140, 1929-ben 128 és 1930-ban 130. Ez azt jelenti, hogy a nők mindenütt túlsúlyban vannak a férfiakkal szemben. Ez meg is érthető, hiszen a női lélek sokkal delikátabb, sokkal gyengédebb, sokkal finomabb szerkezetű, kevésbbé tud ellenállani a külső csapások és megpróbáltatásoknak, s éppen azért sokkal többen vannak közöttük, akik ezen az úto;n akarnak megmenekülni a reájuk nézve gyötrelmes földi élettől. De, hogy ez nem helyes, hogy ez a lelki élet megromlását mutatja, azt, úgy hiszem, egyáltalában nem lehet kétségbevonni. T. Felsőház! En t. kormányunknak azt a nagy programmját, amelyet 95 pontban foglalt össze, ebből a szempontból átnéztem, ez azonban a női kérdéssel abszolúte nem foglalkozik; ellenben van egy része mégis ennek a programmnak, amit, azt hiszem, e tekintetben felhasználhatok. (Halljuk! Halljuk!) A 85-ik pont ugyanis azt mondja, hogy az uralkodó lelki válság leküzdésére mindent meg kell tenni.