Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-44

412 Az országgyűlés felsőházának Uh- ü balfelol: A részvényesek nem!) Azonban mégis belátással kell lenni ebben a rettenetes helyzetben. Azok az emberek, akiknek még ma is pénz és vagyon van a birtokukban, ne higyjék, hogy azt teljességében meg fogják a maguk részére tartani. Ma, amikor még egy kicsike százalék leadásával segíthetnek ezen a nagyon elszegényedett országon, siessenek ezt megtenni, ne akadályozzák meg, mert így még az övék is megmarad, különben azonban az is elvész. Minden kérésem és kívánságom az volna, mélyen t. Felsőház és t. magas kormány, hogy a földteherrendezést még ennek az évnek folyamán vigyék keresztül. Maga a kormányelnök: úr, Gömbös ő nagyméltósága is tett ígéretet gazdasági intézményeink gyűlésein, de minthogy ilyen ígéretet már végtelenül sokat kaptunk, attól félek, hogy ez nem fog sikerülni. Felhívom a kormány figyelmét arra, hogy az egész ország nyugalma ettől függ. A magyar paraszt sohasem volt kommunista és nem is lesz az. Méltóztassanak azonban végignézni az év történetén. A társadalmi osztályok legkiválóbbjai között lehet kirobbanásokat találni, egyetemi tanárok és az egyetemi ifjúság között is kirobban a kommunista szellem. A magyar parasztnál még nem lehet ezt látni, ő még ragaszkodik a maga kis vagyonkájához, őt nem lehet ilyen tévtanokkal elbolondítani. Ha tehát azt akarjuk, hogy az ország fennmaradjon, akikor a magyar mezőgazdaságon minden körülmények között rövidesen segíteni kell. (Általános helyeslés.) Felhívom a magyar kormány figyelmét arra, hogy bár most nyugodt a hangulat, hiszen maga a miniszterelnök úr ő nagyméltósága is r azt mondotta, hogy nyugodtság van az országban, ez, hála Istennek, így is van, mindannyian örülünk ennek, bár mindannyian fáradtan vonszoljuk rongy testünket és végezzük munkánkat, hogy azon keresztül odajussunk, hogy meg tudjuk menteni a magunk és országunk vagyonát, azonban csak most. az aratás közepette van még meg ez a nyugalom, de jön a. szigorú ősz, jön a tél, amely újból elkeseredést hoz magával. Nem vállalom ezekért a felelősséget, kétlem azonban, hogy nem fognak-e kirobbanások történni. Amikor a .szomszédos államokban — mint látjuk — sehol sincs nyugalom, bomba repül mindenütt, nálunk, hála Istennek, nyugodtság van. Ez a nyugalom a magyar nép 70%-át jelentő magyar Jdsgazdatársadalomban még teljesen megvan. De az elkeseredés mégis nagy és mindent a kormánytól várunk. Mutasson a kormány, ha csak egy kiesüké jóakaratot is, a magyar földmívesgazdatársadalom érdekében! Sokkal könnyebben keresztül tudja majd vinni programmját az ő gondolatai és nagy tervei megvalósítására, csak egy kicsike segítséget is adjon a kormány, hogy ez az értékes társadalmi réteg a maga életét továbbra is fenntarthassa. Ennyit óhajtottam a gazdaadósságról előadni. Most legyen szabad, méltóságos Felsőház, egynéhány szót mondanom mezőgazdasági oktatásunk reformjáról. Az egy hét óta tartó felsőházi tárgyalások alatt igen sok felsőházi tagtársam tette már magáévá előttem ezt a gondolatot és különösen Ruffy-Vargha felsőházi tagtársam, a debreceni akadémia rektora, nagyon szépen aposztrofálta azt a tényt, hogy mezőgazdasági oktatásunk végtelenül el van hanyagolva. Ezt ése 1933. évi június hó 27-én, kedden. vallom és mondom én is. Amikor ma az ország földvagyonának körülbelül 70%-át a 100 holdon aluli kisgazdák tartják tulajdonukban, amíg^ más osztályok kultúrfejlődése és iskolázottsága magas nívón áll, a magyar mezőgazdanép teljesen el van hanyagolva. Szinte azt hinné az ember, — hiszen talán a múlt időknek is ez volt a tendenciája — hogy a magyar parasztságot, a földmívesosztályt nem kell felvilágosítani, mert az veszedelmes. Ez végtelenül nagy tévedés. A magyar parasztnak igenis, szüksége van az oktatásra. Nem magasnívójú oktatásra, mert akkor úr lesz belőle, hanem olyan oktatásra, amely az érvényesülés érdekében kívánatos a mezőgazdaság területén. Jól aposztrofálta Ruffi-Vargha felsőházi tagtársam, hogy ma a mezőgazdaság nem foglalkozás, hanem tudomány és művészet. Még az egyszerű kisgazdánál is valóságos művészet kell ma a gazdálkodáshoz, olyan sokoldalúnak kell lennie a gazdának. Értenie kell az állattenyésztéshez, a gyógyászathoz, az építészethez, mindenféle számviteli, értékesítési dologhoz és sok mindent tudnék még elősorolni, amelyek mind azt mutatják, hogy valóságos talányokkal áll szemben ma a kisgazda tudása, hogy ezzel a nehéz gazdasági helyzettel meg tudjon birkózni. Es mégis mit látunk? A mezőgazdasági szakoktatás terén 52 önálló gazdasági népiskola van az országban,, holott 100-nak kellene belőle lenni. Ezek az iskolák teljesítik a legnagyobb mérvben azt a nagytömegű oktatást, amelyre a kisgazdatársadalomnak van a legnagyobb szüksége, mert hiszen fontos, hogy legyenek gazdasági főiskoláink, szakiskoláink, azonban ezek nem a nagy tömeg oktatására vannak berendezkedve. Az egyedüli iskolák, amelyek a falvakban, kint a tanyák közt teljesítik hivatásukat, ezek az önálló gazdasági népiskolák. Egy ilyen gazdasági népiskolában — láttam környékemen, iskolaszéki tag lévén, tanulmányoztam, amennyiben helyzetem és időm megengedte — 4—5 tanerő és 700—800 tanuló van. Méltóztassék elképzelni, hogy ezekben az iskolákban azzal a 700—800 tanulóval az a 4 tanerő micsoda titáni munkát fejt ki és mégis az eredmény a legszebb. Nemcsak szellemi oktatással foglalkoznak, gyakorlati téren is megtanítják a

! leánygyermekeket a főzésre, a varrásra, a befőttkészítésre és minden olyan dologra, amely őket a reális életen keresztül fogja vinni. A gyerekeket a gazdaságig tudományok közepette, a mezőgazdasági oktatáson kívül tanítják fonásra, szövésre, seprő-, kaskakötésre, a legszükségesebb gazdasági szerszámkészítésre, stb. Örömmel látja az ember és ha módja volna a kultuszminiszter úrnak, vagy a. földmívelésügyi miniszter úrnak, ha volna annyi idejük, hogy megnéznék ezeknek az iskoláknak mun<kásságát, ők inagnk is elismernék, hogy ez a reális életre nevelő iskola, amely a kisgazda

r és földmunkásgyerekeket neveli és oktatja. Ezekben az iskolákban is megvan azonban a nagy baj: a tanulóknak legalább harmadrésze nem odavaló, ezek csak azért járnak ezekbe az iskolákba, mert a törvény szigora kényszeríti oda őket, de nem földmunkások és kisgazdák gyerekei, ezek olyanokból rekrutálódnak, akik más, iskolákba már nem óhajtanak menni és ezzel is nehezítik annak a 4—5 tanerőnek munkásságát Minden körülmények között kérném! i-phát a magas kormányt, hogy egyszer már tisztázza a helyzetet, hogy ez a földmíves, gazdasági önálló népiskola kinek a fennhatósága alá tartozik, mert itt örökös harc van a föld-