Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-43

Az országgyűlés felsőházának U3. ülé kotai tavaszi búzaterületeken kívül vannak nyugaton területek, amelyeken részben Oroszországból származó lakosság egy másfajta, durum-búzát, szárazságálló búzát termel. Minthogy azt véletlenül rajzzal is illusztráltam — ebben a könyvben különben kevés rajz volt, — esztendőkig tartott, amíg a vizsgákon kiverhettem hallgatóim fejéből azt a speciális jelentőséget, amelyet a számtalan búzafaj között, a tavaszi és az őszi búza mellé állítva, ennek az egyik búzának tulajdonítottak. Jelentékeny tény, de szándékosan azért említettem meg, hogy méltóztassék meglátni, hogyha ilyen jelentéktelen dologban is jelszóvá válhatik egy tanítás, mennyire inkább válhatik jelszóvá olyan dolgoikban, (amelyek jelentőségteljesebbek és amelyeknél nem annyira teljesen mindegy, mint ennél a példánál, amelyet elmondottam, amelyekben nemcsak az ész, hanem — mondjuk — a szív, ,a lélek és a hevesség is szerepet játszik. Ott még sokkal könnyebben válhatik valami jelszóvá. A mi mai korunk bizonyos mértékig az ifjúságot is jelszavakra neveli. Méltóztassanak elhinni, hogy sokkal kevésbbé tanítunk azzal, amit tankönyvekből vagy a katedráról mint tényeket tanítunk és hirdetünk, mint azzal, amit teszünk és azzal, hogy miképpen tanítunk. Ezért, ha mi magunk jelszavak után indulunk, jelszavakra tanítjuk az ifjúságot is. Az iskola ma bizonyos mértékig ugyanezt a szisztémát követi és ezt — itt méltóztassék megengedni, hogy közoktatási problémákra térjek át — avval teszi, hogy ma tankönyvből tanít. A tankönyvből való tanításnak nagy veszedelme van. Hála és elismerés illeti a kultuszminiszter urat azért, hogy a tankönyveket olcsóbbakká s ezáltal hozzáférhetőbbekké tette a szegény tanulók számára, akik a drága tankönyvet megvenni nem tudják, mindazonáltal ne felejtsük el azt, hogy a tankönyv, még pedig minden tankönyv, bizonyos veszedelmet rejt magában egyrészt azért, mert a tanárt mentesíti attól, hogy egyebet is tanítson, mint ami benne van a könyvben, másrészt azért, mert a tanuló nagyon is szentírásnak veszi azt, úgyhogy — mint az előbbi példában mondottam, — mindaz, amit ott van — nagyon könnyen Schlagwort-tá válik, amelyhez ragaszkodik, — a német Schlagwort szót kell itt használnom, rnert a magyar szó ezt kevésbbé fejezi ki — és a szó válik a lényeggé, nem pedig a tartalom. Ezt idézi elő a tankönyves tanítás és én éppen ezért az egész oktatásnak a problémáját nem annyira a tankönyvben, mint elsősorban és legfőkép a tanárban látom. A tanárokat elsősorban abba a helyzetbe kell hoznunk, hogy nyugodt lélekkel taníthassanak. Tudom, hogy ez nagyon nehéz kérdés, mert minden kérdés nehéz, amely pénzügyi kérdés is. De mint ahogy az egyes miniszter urak és elsősorban a kultuszminiszter úr ő excellenciája a lineáris leépítés vonalvezetéséről erősen letért, éppen úgy talán le kellene térnie a parlamentnek és a közvéleménynek is, mert vannak bizonyos feladatok, amely feladatok megoldása jövőnkre erősebben kihat, mint mások. Hogy a jövő generációból mi lesz, r hogy a jövő generációnak: mi lesz a felfogása, tanárság és tanítóság értékétől és felfogásától függ. Ha tehát md a tanárságot és tanítóságot nem juttatjuk megkülönböztetett helyzetbe, ha nem tesszük nekik lehetővé azt, hogy nyugodt lélekkel dolgozhassanak, akkor a jövő nemzedék sorsát tesszük kockára, és ismét nem nézzük eléggé a szociális problémákat, nem úgy • 1933. évi június hó 26-án, hétfőn. 387 értve, hogy csak a tanárság szempontjából, hanem abból a szempontból is, hogy ifjúságunkat hogyan neveljük és mi lesz ebből az ifjúságból. Hogy konkrét dolgokról beszéljek, a tanárságot feltétlenül úgy kellene fizetnünk, hogy a tanárságnak — tanárság alatt a néptanítótól az egyetemi tanárig mindenkit értek — lehetővé tegyük a további önképzést, különösen azért, mert ma annyira el vagyunk vágva a külföldtől, és ez az önképzés sokkal nehezebbé vált. Először is szükségesnek tartanám, hogy a tanárság anyagi helyzete, amenynyire lehet, javíttassák, — a tanítóságé és az alsófokú tanárságé különösen, mert ezen van a lényeg — de ezzel szemben megkívánnám azt, hogy a tanárság tovább képezze magát. Ezt azután állandóan és folytonosan ellenőrizném, mert — mondom — nem a tankönyvben, nem is r a tanrendiben van a lényeg, hanem a tanítóság nívójában. Örömömnek adok kifejezést afelett, hogy a kultuszminiszter úr a középiskolai reform terén az alsófokon az egységes középiskolára kíván ismét visszatérni. (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Az iskola nem arra való főleg, hogy egyes ismereteket tanítson. Az iskola arra is való, hogy látókört adjon. Tanári tapasztalataimból kötelességemnek tartom elmondani azt és figyelmeztetni rá a mélyen t. Felsőházat is, de a mélyen t. Felsőházon keresztül elsősorban és legfőképpen a közvéleményt, hogy az, amit a ma felnövekvő nemzedéknél leginkább nélkülözünk, a műveltség és a látókör. Egyes hallgatók, akik a szakmában kitűnőek, akik a vizsgán addig, amíg szakmabeli dolgot és előadottat kérdezek tőlük, kitűnően felelnek, ha egy fél arasszal jobbra, vagy balra tévedek a magyar-, vagy a világtörténelem, vagy a gazdaságtörténelem, a szociálpolitika, vagy akármi egyébnek a terére, de olyan kérdésekben, amelyeket minden, a legcsekélyebb műveltségre számottartó embernek tudnia kellene, rögtön megszűnik, vége a tudásuknak. Méltóztassék arra is figyelemmel lenni és azokat átgondolni, hogy a szakiskola, amelynek hangoztatása ma annyira divatos, a kultúrát nem emeli, hanem ellenkezőleg süllyeszti. (Ügy van! Ügy van! a balközéven.) A szakiskoláknak — mint arra majd rá fogok térni — egészen más céljai vannak, mint az iskolának általában. Ezt talán — és ezzel mindjárt egy más témára is térek át — az egyetemi oktatás kapcsán szeretném illusztrálni. Az egyetemek legnagyobb problémája ma az egyetemekre való tódulás. Ez nemcsak magyar probléma, hanem probléma az egész világon. Lényegileg nem olyan nagy veszedelem, mint amilyent általában látunk benne. Senkit sem kívánnék itt untatni számadatokkal, mert a számadatok végre efemerek és változnak is, de nem is hiszem, hogy a számokban legyen ennek a tódulásnak a veszedelme. Elvégre az egyetemre tódulás és az, hogy az odatódultak azután nein tudnak elhelyezkedni, az általános munkanélküliség egyik szimptomája és nem más, mint munkanélküliség a szellemi fronton. De minthogy a munkanélküliség az egész fronton megvan, ennek következtében az egyetemi probléma csak egy részlete az egésznek. Ha itt megszűnnék az egyetemre való tódulás, eset-