Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-24

Az országgyűlés felsőházának 2U. ülése megállapította, hogy minden termelés annyit ér, amennyit értékesíteni lehet belőle. Ez természetes. Ezért hangsúlyozom á mezőgazdasági export kérdésének sürgős megoldását. Az exportkérdés azonban nem Önálló valami, haiiem összefügg az iparral, a behozatallal, a kivitellel és általában a devizapolitikával. (Ügy van! Ügy van!) Nem akarok kritikát gyakorolni, de általában úgy látom, hogy ideákat termelni tudunk, de végrehajtani nem. Beszélünk mindenféle szervezési szükségletekről, szervezni azonban szintén nem tudunk. A ''• szervezés ugyanis matematika. Alaposan felépítve, türelemmel kell szervezni és amíg dolgozunk, nem szabad közben kritizálni. Ami a mezőgazdasági érdekképviseleteket és általában az érdekképviseleteket illeti, erre az a megjegyzésem, hogy itt sem látom egészen tisztán a kérdést. Van Omge, és vannak kamarák. Az iparról nem is beszélek, hiszen tegnap az iparosok gyűlésén a kereskedelemügyi miniszter megállapította, hogy ő elkezdte számolni az érdekképviseleteket és amikor a hetedikhez érkezett, abbahagyta. Valószínűleg azonban még sokkal több van, de nem értem, hogy miért? Szükségesnek tartja a kormány és elsősorban én is azt, hogy az érdekképviseleti rendszer rendezést nyerjen. Ne legyen túl sok prókátor ezekben a kérdésekben, mert az érdekképviseleti rendszer sokkal jobban képviseli a maga érdekeit is, ha egységes, mert az egész hitelellátás és a gazdasági életbe való bekapcsolásuk sokkal tökéletesebb így, mintha az érdekképviselet terén is konkurrens vállalkozások jelentkeznek. (Ügy van! Ügy van!) Ezt a kérdést az illető tényezőkkel sürgősen le fogjuk tárgyalni, mert helytelennek tartom, hogy ez a nemzet, amely a forradalom előtt dezorganizált volt, most, a forradalom után, annyira túl legyen organizálva, hogy ezáltal újból dezorganizáltassék. Hadik ő excellenciájának felszólalását nagyon köszönöm. Köszönöm azért, mert tudom, hogy szigorú bíráló. Méltóztassék megengedni, hogy rögtön kijelentsem, hogy nem reá való célzással szóltam a «destruktív kritikáról», mert ezzel kapcsolatban nem is gondoltam ő excellenciájára. Eh. csak azt állapítottam meg, hogy van konstruktív és van destruktív kritika. Ebben a kérdésben speciális az álláspontom. Az a nézetem, hogy Magyarországon évszázadokon keresztül a mi közjogi és állami életünkből kifolyólag mesterségesen kitenyésztettük a negatív embereket. (Ügy van! Ügy van!) Senki sem veheti tőlem rossznéven, ha azt mondom, hogy a régi monarchia idején Bécsben gondolkoztak helyettünk. A nagy világpolitikai és a nagy gazdaságpolitikai kérdéseket nem itt intézték. Tudom magamról, hogy amikor egyszer, vezérkari kapitány koromban, a honvédelmi minisztériumba mint referens ültem be, elkeseredtem és rögtön elmentem, mert ez a cs. és kir. hadügyminisztériumnak csak egy fordítóosztálya volt. Ertem, hogy akkor az ellenállás fokozása volt talán a helyes egy bizonyos fokig idegen központi hatalommal és akarással szemben. Ertem, hogy akkor az egész magyar közigazgatáson végigvonult ez az ellenállási tendenciára való nevelés, — a vármegyékre gondolok itt elsősorban. De ma más világ van, önálló, független állami életet élünk. Ma nem az lehet — hogy úgy fejezzem ki magam — a virtus: kritizálni, ma az a virtus, hogy építsük az egyik téglát a másikra, megerősítve mindazo1932. évi október hó 13-án, csütörtökön. 27 kat a pilléreket, amelyekre fel kell építeni à nemzetet. (Elénk helyeslés és taps.) A kritikára való felhívást úgy értettem, hogy, miután én is véges emberi lény vagyok, természetes, hogy a munkaterveim, az a bizonyos száz pont, vagy még az ennél továbbmenő elgondolások nem lehetnek tökéletesek. Szeretetteljes kritikára és segítségre hívtam fel tehát mindenkit, mert, ha van egy elgondolás, jobb azt esetleg nem is egészen tökéletesen végrehajtani, mint jeles elgondolásokat megkritizálni úgy, hogy végrehajtani egyiket se lehesen. Valamikor, a hadi iskolában, amelyre szívesen hivatkozom, azt mondták nekem: Ein halber Gedanke ganz durchgeführt, ist mehr . wert, als über einen ganzen Gedanken in Fauteuill zu viel philosophieren. En emlékszem a forradalmi időkre is. Arról volt szó, hogy meg kell szervezni az ellenforradalmat és az ellentállást 1918-ban. Addig, ameddig fotőjben ültünk, ameddig cigarettáztunk és intrikáltunk, nagyon jó volt a hangulat, de amikor azt mondottam: uraim, tessék kimenni, tessék falura menni megszervezni a polgári társadalmat, ak1 kor mindenki azt mondta, ez nem az ő dolga, mert ez egy detail-ügy. (Derültség,) A magyar nemzetet a detailmunkák elvégzésére kell nevelni és elég az, — ahogy egyszer már mondottam — ha egy pár okos ember dirigál. (Helyeslés.) Hadik ő excelleneiája külpolitikai vonatkozásban kérdést intézett hozzám, vájjon úgy értelmezem-e a külpolitikát, ahogy ő, vagy pedig hajlandó vagyok-e háborús szándékú, vagy kalandpolitikába bekapcsolódni? Minden nemzet külpolitikai életében a sacro egosimo a helyes felfogás. Én azt mondom, hogy nemzeti érdekeinket állandóan figyelemmel kell kisérni, elsősorban külpolitikai vonatkozásban is. Ezért említettem a célszerűség és az öntudat gondolatát. A sültgalamblesés ezen a téren sem helyes. Mozogni kell, jelentkezni kell a világ színpadán, meg kell mondani a magyar igazságot, agitációt kell folytatni. (Ügy van! Ügy van!) Meg vagyok győződve róla, hogy az az agitáció, amelyet a Revíziós Liga folytat, azaz agitáció, amelyet Rothermere lord folytat, az •az agitáció, amelyet a magyar társadalom folytat, igenis, előnyére válik a nemzetnek. (Ügy van! Ügy van!) Ismeretlen nemzetekkel nem szoktak törődni, és akik rólunk referádát adta'k

% azok bizonyára. nem a legjobb referádát adták. (Ügy van! Ügy van!) Magunknak kell tehát törődnünk ezekkel a kérdésekkel is. Hadik ő excelleneiája a takarékosságról és a fényűzésről is beszélt. En puritán világszemléletet vallok és úgy a magam életében, - mint általában ezt tartom helyesnek. Az emberi értékeknek úgysem a szerint van jelentőségük, hogy mi azoknak a külső megnyilatkozása, hanem a szerint, hogy mi a belső tartalmuk. Láttam már cifra, pompázó, hogy így mondjam, barokk-stílusban jelentkező embereket, és ha kinyitottam a külső burkot, nem találtam bennük semmit; és láttam egyszerű parasztI embert, egyszerű falusi kúriában lakó embert, ; hogy példát mondjak, láttam Károlyi Gyulát, I és az imponál, mert ott a lélek adja meg a stílust, és nem a forma. (Ügy van! Ügy van!) Azt a költekezést tehát, amelyre méltóztatott célozni, nem helyeslem, azonban azt a takaI rékosságot sem helyeslem, amint azt a Képvi* selőházban is már mondottam, hogy amikor 4*