Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-7

Az országgyűlés felsőházának 7. ülése 1931. évi december hó 17-én, csütörtökön. 87 tékben való értékelését, hogy ezeket a kölcsönterheket az eredeti feltételek mellett fedezzük, vagy meg kell nekik elégedni átmenetileg olyan összegekkel, amely összegeket mi kivitelünkből Európa mai struktúrája mellett egyáltalában előteremteni tudunk, azután, hogy a gazdasági életünk kontinuitásának biztosítására szükségéé nyersanyagokat beszerezzük. És ebben teljesen egyetértek az Economisttel —és itt méltóztatnak látni, hogy máris milyen lépést tettünk ebben az irányban —, hogy a külföldi hitelezőink rendelkezésére álló összeg a mai viszonyok között évente legfeljebb, de csak a legkedvezőbb feltételek mellett. 100 millió lehet. Ez sem könnyű feladat. Ehhez is az szükséges, hogy clearing-egyezményeink kötésénél a többi államok belássak azt, hogy mi csak olyan clearing-egyezményeket köthetünk, amelyek ránk nézve valutafelesleget jelentenek. Ez is csak úgy lehet, ha mi képesek vagyunk mezőgazdasági kivitelünk tekintélyes részét olyan irányokba terelni, hogy kapjunk olyan devizákat ezen kivitelből, amely devizákkal tényleg tudjuk fizetni külföldi hitelezőinket. Ez is csak akkor lehetséges, hogy ha tudunk olyan megállapodásokat létesíteni, amelyek nem kényszerítenek ránk kiviteli cikkeinkkel szemben olyan behozatalokat, amely behozatalok a mi szempontunkból feleslegesek, vagy legalább is másodrendűek és amelyeket csak azért vagyunk kénytelenek elfogadni, hogy kivitelt teljesíthessünk. Es végül ez is csak akkor lehetséges, hogy ha mi a rendelkezésünkre álló devizáinkat elsősorban gazdasági életünk folytonosságának biztosítására tudjuk fordítani. Ha ezek a feltételek bekövetkeznek, de csakis ezeknek a feltételeknek együttes bekövetkezése esetén, lakkor igenis azt hiszem, igaza van az Economistnak, hogy körülbelül 100 millió pengő értékű deviza fog évente rendelkezésünkre állni arra, hogy abból a külfölddel szemben fennálló kötelezettségeinknek — itt mindig állami és magánkötelezettségeket értek — eleget tehessünk és addig külföldi hitelezőinknek igenis be kell látni, hogy amíg ezek az állapotok így állnak fenn, többet nem tehetünk és többet tőlünk semmi körülmények között nem várhatnak. Ez a második lépés. Ennek bekövetkezése után itt van a harmadik lépés, amely megteendő: a belföldi adósok és hitelezők közötti viszony rendezése. (Úgy van!) Mert amilyen vészesnek és károsnak tartanám a magyar közgazdaság szempontjából — mint előbb rámutattam — hogy a belföldi hitelezők kedvezőtlenebb helyzetbe kerüljenek és kedvezőtlenebbül kezeltessenek, mint a külföldi hitelezők, másrészt természetes, hogy az alatt az átmeneti, vagy nem tudom átmeneti idő alatt-e, amíg a külföldi hitelezők kisebb kamatokkal kell, hogy beérjék, természetesen a magyar hitelezőkkel szemben is ugyanazok a mértékek alkalmazandók, mert amint én azt kívánom, hogy ne részesüljön kedvezményben a külföldi hitelező a belföldi hitelezővel szemben, nagyon természetes, hogy a külföldi hitt lező is kívánni fogja, hogy ne részesüljön a belföldi hitelező kedvezőbb helyzetben a külföldivel szemben. Ez az útja nézetem szerint e kérdés megoldásának. Ez az út járható. Ez az út nem vezet máról-holnapra célhoz, de íbiztosan célhoz vezet jhá meg tudjuk tartani vezércsillagul az infláció elleni küzdelmet, mint fő programmpontot. Addig — egy bizonyos kisebb mértékben tisztában kell lennünk vele, itt nem lehet nagy mértékről szó, mert hiszen a pénzpiac kérdése internacionális dologi — de egy kis mértékben talán lehetni fog a belföldi Kamatot addig is leszállítani. De ennek is egy feltétele van. A kamatleszállítás lehetőségének nincs nagyobb veszedelme, mint az infálció lehetőségének az ország közvéleményébe való bevitele. (Úgy van!) Az, hogy ezek folytán az általam említett különböző, ismétlem, teljesen jóhiszemű áramlatok folytán a gazdasági élet folyton izgatottságban van, hogy folyton várják az emberek, hogy előbb-utóbb mégis infláció fog bekövetkezni, hogy az inflációtól nem fogunk tudni szabadulni, hogy a kormánynak inflációellenes politikája előbb-utóbb hajótörést fog szenvedni, ez az t. Felsőház, ami nyugtalanít, ami

( a betevőket, akik ma az egyedüli tőkéseket képviselik ebben az országban, nyugtalanítja. Amíg e tekintetben nyugalom nem áll elő, addig nem lehet a bankkamatlábíbal lemenni, vagy legalább is lényegesen ebben lemenni, mert a bankkamatlábbal való lemenés szükségképpen maga után kell, hogy vonja a betéti kamatláb leszállítását is. Ez azután természetesen visszahathat a betétekre, úgyhogy addig, amíg ebben a tekintetben meg nem nyugodnak: a kedélyek, a belső kamatláb lényegesebb leszállítása nem igen lesz lehetséges; bizonyos kisebb mérvű leszállítást a niai viszonyok közt is lehetségesnek és kívánatosnak tartok. Bocsánatot kérek, hogy ilyen sokáig vettem igénybe a t. Felsőház türelmét, (Halljuk! Halljuk!) de ezeket a kérdéseket, amelyeiket fejtegetni bátor voltam, a magyar jövő sarkalatos kérdéseinek tekintem, olyan kérdéseknek, amelyeknek mikénti eldöntése fogja meghatározni hosszú nemzedékekre a magyarságnak jó vagy rossz, jobb vagy rosszabb sorsát. Ezért azt tartom, hogy azok: a férfiak, akik ilyen körülmények között az infláció elleni küzdelmet írva zászlajukra, vállalkoztak arra a nehéz, a mai viszonyok között nagyon 'hálátlan feladatra, amellyel azonban, meg vagyok róla győződve, a késői utódok háláját fogják kiérdemelni, nézetem szerint támogatásban részesítendők mindenki részéről, aki minden melléktekintet félretételével egyedül az ország és a nemzet jövőjét tartja szem előtt. (Élénk helyeslés és taps.) Még nem adtam fel a reményt arra, hogy előbb -utóbb az a nagyon nehéz helyzet, amelyben ma az ország van, azok az óriási áldozatok, amelyeket a nemzetnek viselnie kell, egy táborba fogják terelni Magyarországon mindazokat, akik konstruktív politikát akarnak folytatni. (Helyeslés.) Csak ilyen módon látom ezeknek a nagy kérdéseknek biztos megoldását. En a magam részéről, amíg tehetem, az infláció elleni küzdelemben azoknak, akik ezt írják zászlajukra, támaszául fogok szolgálni és ettől semmiféle olyan személyes támadások és olyan személyes invektivák, amelyekre, azt hiszem, a multam feljogosít, hogy ne adjak választ, (Ügy van! Ügy van! Taps.) visszariasztani nem fognak. (Helyeslés.) A jelentést elfogadom. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik. Felkiáltások: Szünetet kérünk!) Elnök: Az ülést 5 percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: A felfüggesztett ülést megnyitom. Székács Antal ő méltóságát illeti a szó. Székács Antal: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Mint a szcenárium mutatja, 1 rendkívül hálátlan és nehéz helyzetben vagyok,