Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-7

86 Az országgyűlés felsőházának 7. ülése den rétegétől meg kell kívánni, nem az inflációellenes politikához való ragaszkodás következményei; és igyekeztem bemutatni objektív érvekkel azt, hogy mindezeken a bajokon az inflációra való áttéréssel, bármilyen mérsékelt vagy korlátolt jelszavak mellett induljon is meg ez az infláció, segíteni nem lehet, ellenkezőleg, azokat az infláció csak súlyosbítaná. Kétségtelen, hogy egyik legnagyobb bajunk mezőgazdaságunknak nagymérvű eladósodottsága, amire az előttem szóló felsőházi tag úr rámutatott, és amely diagnózis tekintetében megint osztozkodom nézetében, hogy tudniillik a magyar mezőgazdaság rentabilitása nincs arányban a magyar mezőgazdaság által jobb időkben vállalt adósság terhével. (Ügy van! Ügy van!) Ez kétségtelen t. Felsőház, de nem az tesz jó szolgálatot a magyar mezőgazdaságnak, aki ezen az inflációnak kétes, vagy nem is kétes, mert teljesen bizonyosan helytelen eredményre vezető r eszközeivel akar segíteni, de igenis az tesz jó szolgálatot, aki igyekszik ezt a magyar mezőgazdaság rentabilitása és a magyar mezőgazdaságot terhelő adósságok közti megbontott arányt helyreállítani. (Ügy van! Ügy van!) Vitatom, hogy ennek a politikának is az első lépése az infláció kikerülése és vitatom azt, hogy ez a kérdés megoldható, de megoldható nem úgy, hogy fejjel menjünk neki a falnak, és hogy máról holnapra akarjunk csinálni olyan kétségbeesett intézkedéseket, amelyek hatása nagyon

f kétséges, hanem megoldható úgy, hogy lépésről lépésre haladva, igyekezzünk ezen az állapoton segíteni. T. Felsőház! Az első feltétel e tekintetben külföldi adósságaink kérdése, (Halljuk! Halljuk!) mert a dolgot az előbb említettem okokból — és ezért nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni — a külföldi adósságoknál kell megkezdeni. Ha a külföldi adósságok terhét nem tudom csökkenteni, akkor a belföldi adósság terén nem tudok igazi rendet csinálni, legfeljebb tönkre tudom tenni a hitelszervezetet. A kérdést a külföldi adósságoknál kell megfogni. Itt megint sokan szemére hányják a kormánynak, hogy nem volt elég energikus és hogy már régen nem mondta ki a transzfermoratóriumot. En azt hiszem, hogy a kormány ebben a tekintetben is a leghelyesebb politikát követi. Őszintén megvallom, hogy magam bizonyos mértékben csalódtam. Azt hittem, hogy a Népszövetség bizottsága le fogja vonni az ország gazdasági helyzetéből, nevezetesen devizahelyzetéből már akkor, amikor itt volt, azt a következtetést, hogy az ország egyelőre külföldi adósságunk kaniat- és tőketörlesztései szükségleteinek transzferálására nem képes, vagy csak nagyon korlátolt mértékben képes, és őszintén megvallva, azt hittem, hogy a Népszövetség bizottsága a hitelezők jól felfogott érdekében kivánni fogja a transfermoratórium mielőbbi dekretálását. Ebben csalódtam. Itt több ok lehet, ami a pénzügyi bizottságot ennek az álláspontnak elfoglalására bírta. Azt hiszem, nem vezet célhoz és nem mozdítja elő a kérdést ezeknek az okoknak vizsgálata, valószínű azonban, és ezt az egyet említem. mert ez a szempont, amelyre nekünk végesvégig tekintettel fog kelleni lennünk, hogy valószínűen a németkérdésben való precedensalkotástól való tartózkodás volt ,az — legalább részben—, ami a Népszövetség bizottságát teljesen érhetően visszatartotta, hogy ebben a kérdésben abszolút álláspontot foglaljon el. Ilyen körülmények között azonban azt tartom, hogy na 1931. évi december hó 17-én, csütörtökön. gyón helyesen tette a kormány, hogy nem élt azonnal a transfermoratórium védelmi eszközével, mert igenis, ilyen előzmények után meg kellett mutatni Magyarország fizetési készségét mindaddig, .amíg egyáltalában arra technikai lehetőség volt. Azt tartom, hogy az a morális erő, amit ezzel elért a kormány az ország számára, sokkalta többet ér, mint az a pár millió deviza, amelyet a transfermoratórium előbb való elrendelése esetén megtakaríthatott volna. A transfermoratórium elrendelése ma már —azt hiszem — nem hosszú idő kérdése, de méltóztassék csak figyelembe venni, mennyire más az egész magyar ügy beállítása a külfölddel szemben, ha ma jön ez a transfermoratórium, vagy holnap, vagy holnapután, szóval azután, minekutána Mellon, az Amerikai Egyesült Államok államtitkára egy beszédben azt mondta: Talán csak nem hiszi senki sem, hogy Magyarország és Ausztria képes külföldi adósságait fizetni. Az Economiste legutóbbi számában is megjelent egy cikk, amely cikkben az Economiste arra mutat rá, nagyon helyesen, amint később leszek bátor kifejteni, hogy Magyarország a legkedvezőbb esetben legfeljebb évi 100 millió pengőt fordíthat külföldi adósságai szolgálatának teljesítésére. Ha ilyen auktoritásoknak ilyen kijelentései előzik meg a transzfermoratórium elrendelését, akkor nekünk ez sokkal többet ér, mint az a pár millió deviza, ami megmaradt volna a Magyar Nemzeti Bank pénztárában akkor, ha két hónappal előbb rendelte volna el a kormány a moratóriumot. A kormány tehát nézetem, szerint e téren is a helye« középúton jár, mintahogy egyáltalában ez a kérdés nem hevenyészve, nem hirtelenkedve* nem idegeskedve, hanem csak nagy lelki nyugalommal, nagy körültekintéssel oldlható meg és ami a fő, mindenféle melléktekintet nélkül és anél•kül, hogy bármi azoknak a férfiaknak az idegességét kiváltaná, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak. És az az óriási idegnyugalom, aminek a miniszterelnök úr (Éljenzés.) többszörösen tanújelét adta, nekem nagy megnyugvás abban a tekintetben, hogy ő itt is meg fogja találni mindig a helyes időpontot. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a legközelebbi etappe a transzfermoratórium elrendelése után, hogy tárgyalások során meggyőzzük hitelezőinket, hogy Magyarországnak nincs hőbb kívánsága, mint hogy összes külföldi adósságait, úgy, ahogy azok vannak, teljes mértékben teljesítse. De ennek egy feltétele van. Az, hogy vegye át tőlünk a külföld a felesleges mezőgazdasági termeivényeinket olyan áron, mint amilyen áruk volt ezeknek a termeivényeknek akkor, amikor a külföldi kölcsönöket kontraháltuk. (Taps.) Mert enélkül józan ésszel nem lehet kívánni, hogy a külföldi kötelezettségeknek teljes mértékben eleget tehessünk, (Ügy van!) és mindaddig, amíg ez be nem következik — igenis merem vállalni a felelősséget, hogy én legyek az első, aki ezt kimondom' — mindaddig, amíg ez a feltétel be nem következik, nem is fogjuk teljesíteni teljes mértékben a külfölddel szemben adósságainkból fennálló fizetési kötelezettségünket, egyszerűen azért, mert erre képtelenek vagyunk. (Taps.) Ezt a tudatot kell bele vinnünk a hitelezőinkbe és én meg vagyok győződve', hogy nehéz munkával, hosszú kitartással, nem naáról-holnapra, de ezt a célt el fogjuk érni, mert be kell nekik látni, hogy nekik is okosabb vagy olyan helyzetnek a teremtése, hogy legyenek itt olyan mezőgazdasági árak, amelyek lehetővé teszik kivitelünk olyan mér-