Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-7

Az országgyűlés felsőházának 7. ülése 1 ebben a tekintetben mindent el fog követni, amit tehet, de ne felejtse el senki, aki kritizál, hogy ezeknek a kérdéseknek eldöntése nagyon kis mértékben függ a kormánytól vagy tőlünk és nagyon sok mértékben olyan tényezőktől, amelyekkel szemben csaknem védtelenek vagyunk. Másik célja a devizagazdálkodásnak az kell, hogy legyen, hogy iparunk és mezőgazdaságunk is a szükséges nyersanyagokkal és gazdasági segédcikkekkel ellátható legyen. Ez a második szempont. A két feladat bizonyos vonatkozásokban összeütközésbe kerül, vagy ellentétesnek látszik; és ez már maga ok arra, hogy ezt a kérdést nem lehet a szabad gazdálkodásra bízni. A kormánynak kell megtalálnia a helyes harmóniát e két egymással ellentétesnek látszó, de lényegében egy érdeket, a magyar gazdasági és politikai jövőt biztosító állapotok előidézésének érdekét szolgáló cél között. Végre rátérek a negyedik kérdésre. Bocsánatot kérek, hogy ennyi ideig veszem igénybe a t. Felsőház türelmét. (Halljuk! Halljuk!) Áttérek az adósságok kérdésére. Azt a kérdést hagytam utoljára, hogy vájjon a mezőgazdaság — mert elsősorban a mezőgazdaság érdekében kívántatik ez — adósságterhének csökkentése érdekében kívánatos-e az infláció, és vaj j on a magyar mezőgazdaság érdekei nem kívánják-e meg az inflációt — mindazoknak a veszélyeknek ellenére, amelyekre az előbb rámutattam — azért, mert ez az eszköze annak, hogy a magyar mezőgazdaság az adósságtehertől szabaduljon. Ez a legnehezebben cáfolható tétel. Ez az a tétel, ahol a legtöbb valószínűséggel lehet állítani, különösen a laikus közönségnek, hogy igenis az infláció üdvös eszköz volna arra, hogy a magyar mezőgazdaság a túlságos adósságterhétől megszabaduljon. Ez annál inkább tetszetős, mert míg egyéb kérdésekben lehet hivatkozni, mint ahogy én is tettem, a múltban szerzett inflációs tapasztalatokra, és reá lehet mutatni a múltból szerzett példákkal arra, hogy minő káros hatással van az infláció ezeknek a, céloknak az érdekében, amely célok érdekébe akarják állítani, itt a múltra való hivatkozás nem segít, mert tényleg a magyar földbirtokos- és házbirtokososztály a múltban igen súlyos tehertől szabadult meg az infláció révén. Hogy az ettől a tehertől való megszabadulás más osztályoknak és az előbb említett kulturális és szociális célok rovására ment, az más kérdés. Tényleg, ha tisztán csak a mezőgazdaság szempontjából nézi valaki, nagyon tetszetős a tétel, hogy csináljunk új inflációt, ez az új infláció meg fogja megint szabadítani a terhektől mezőgazdaságunkat. Akik azonban ezen a nézeten vannak, azok figyelmen kívül hagyják azt, hogy ma a magyar mezőgazdaság eladósodásának tekintélyes része nem pengőre, hanem dollárokra szól és éppen ebből a szempontból abszolúte nem igazságos az a szemrehányás, amivel a tisztelt előttem szóló a kormányt az aranypengő behozatala miatt illette. Az arany pengő behozatala tulajdonképpen biztosíték atekintetben, hogy a belföldi hitelező nem fog rosszabbul járni, mint a külföldi hitelező, de ettől teljesen eltérve, — ezt csak közbevetőleg említettem — ismétlem, azok, akik azt hiszik, hogy inflációval lehet segíteni ma is a magyar mezőgazdaságon^ azok elfelejtik, hogy a magyar mezőgazdaság ; terheinek egy tekintélyes része dollárokra

r szól és nem pengőkre, elfelejtik azt, hogy egyáltalában a magyar hitelélet ma nagyobb mértékben van, sajnos, külföldi fizetési eszközökre felépítve, 931. évi december hó 17-én, csütörtökön. 85 mint belföldi fizetési eszközökre, ami szintén annak következménye, hogy részben a hadikölcsönök valorizációjának elmaradása folytán nem bíztak a hitelezők a pengőben. Annak a körülménynek, hogy eladósodásunk igen jelentékeny mértékben dollárokra, fontokra, holland forintokra stb. szól, figyelmen kívül hagyása, abban a kérdésben, hogy inflációt csináljunk-e azért, hogy a mezőgazdaság terhén könnyítsünk, igen végzetes következményeket vonna maga után a mezőgazdaságra is. Azok, akik pengőben tartoznak, a pengő értékének csökkenésével igenis adósságaiktól részben megszabadulnának, de azoknak terhe, akik dollárokban tartoznak, egy infláció folytán sokkalta, de sokkalta súlyosabb lenne. (Igaz! Ugy van!) Méltóztatnak tudni, hogy a gazdasági jószágok ára sohasem emelkedik olyan arányban, mint amilyen arányban csökken a pénz külföldi értéke, hiszen látjuk például, hogy Londonban, — meddig fog tartani, nem tudom, — az angol font külföldi értéke már 30%-ot veszített, a belföldi árnívó pedig megmaradt. Mi következik ebből! Ebből az következik, hogy egy infláció esetén azoknak adósságterhe, akik dollárokban tartoznak, átszámítva g;azdasági jószágra, még sokkal nagyobb mértékben növekednék, mint amilyen mértékben növekedett most gazdasági termeivényeink árának csökkenése folytán, de következne belőle más is. Miután a mi hiteléletünk, mint mondtam, túlnyomó részben külföldi fizetési eszközökre van felépítve, az infláció behozatala, hacsak az inflációval egyidejűleg nem gondoskodik a kormány arról, hogy a régi adósságok rossz vagy romló pénzben ne legyenek visszafizethetők, egész hitelszervezetünk teljes és végleges összeomlására fog vezetni. Ne méltóztassék pedig azt hinni, hogy a hitelszervezet egypár banknak, egypár bankigazgatónak a kérdése. A hitelszervezet a modern kapitalisztikus gazdasági rend alfája és ómegája, aki ezt a hitelszervezetet tönkreteszi, annak lehetnek aspirációi, hogy egy szovjetrendszert honosítson meg, annak lehetnek aspirációi hogy egy komoly kommunizmust honosítson meg, annak lehetnek aspirációi, hogy egy nemtudom miképen magyarosított hitlerizmust honosítson meg, de az egyszersmindenkorra letett arról, hogy Magyarország a kapitalisztikus gazdasági rend alapján mégegyszer felépüljön, (Ugy van! Ugy van!) egy összeomlást hitelszervezetünk már átélt a múlt infláció révén, amelyet akkor kihevert éppen a dollárkölesönök behozatalának eszméjével; ha most már ennek a dollárkölcsönnek eszméjét is illuzóriussá tesszük és olyan intézkedéseket teszünk, amelyek másodszor is tönkreteszik egy generáció életének leforgása alatt hitelszervezetünket, akkor ezt a hitelszervezetet többé senki feltámasztani nem fogja tudni. (Uy van! Ugy van!) Ezek azok a veszedelmek, amelyek miatt én az országot, a nemzetet, különösen a mai és a jövő generációt az inflációtól féltem. Ez nem egy dogmatikus inflációellenesség, hanem ezek, azt hiszem, teljesen objektív érvek, amelyekkel senkit támadni nem akartam, mert minden ellenkező felfogásnak teljes jóhiszeműségét elismerem. De igenis igyekeztem objektív érvekkel meggyőzni a Felsőházat és a Felsőház útján a magyar közvéleményt, hogy a kormány inflációellenes politikája az egyedül helyes politika; hogy azok a kétségtelen igen^ nagy bajok, amelyek vannak, s azok a kétségtelenül jóformán emberfeletti áldozatok, amelyeket az ország érdekében a lakosság min-