Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-7

Az országgyűlés felsőházának 7. ülése 1931. évi december hó 17-én, csütörtökön. 83 gazdagabb Ausztria tőkéje a közös bank révén szolgálatunkra állt. (Ügy van!) De ismétlem, az ország tőkehiányban szenvedett már a háború előtt is, mert hiszen a magyar embernek a takarékosság sohasem volt r elsőrendű erénye. (Igaz! Ügy van!) Hogy a háború minő tőkepusztítást végzett el nálunk éppúgy mint másutt, az igazán annyira közismert tény, hogy erre nem kell külön felhívnom a t. Felsőház figyelmét. A háborút követte az infláció, amely — amint előbb rámutattam — akkor szűnt meg, amikor — amint Kronosz megette a gyermekeit — az infláció megette saját magamagát, amikor elpusztított minden rendelkezésre álló gazdasági jószágot, minden gazdasági tokét, úgyhogy dacára annak, hogy a magyar földbirtokos semmivel fizette vissza^ adósságát, mégis gazdasági tőkéjének pusztulása révén ő sem nyert az inflációval, még kevésbbé pedig azok, akiknek adósságuk sem volt és ezt az ellensúlyt sem tudták megtalálni mérlegükben. Annyira kipusztult az ország tokéje, hogy 1924-ben tényleg nem lehetett máskép rendezni az ügyeket, mert nem lehetett volna már az ország gazdasági életét tovább vinni, csak úgy, hogy a teljesen kimerült hazai tőkét külföldi tőkével pótoltunk, amelyet a népszövetségi kölcsön útján szereztünk be. Ennek a külföldi tőkének segélyéivel indult ímegi legyi új gazdasági élet, látszólagos prosperitással, tényleg azonban, ma már felállíthatjuk a mérleget, hogy 1924 óta tulajdonképen nem csináltunk eeryehet, mint más formában folytattuk az inflációs gazdálkodást. Többet fogyasztottunk, mint amennyit nemzeti termelésünk rentabilisa megengedett volna és ezt a több-fogyasztá«t külföldi kölcsönök igénybevételével fedez- , tűik. (Ügy van!) Azaz nem csak, hogy a belső tőkekénződés nem volt elegendő mértékű, hanem ellenkezőleg a külföldről behozott tőkét is nagyrészt nem israzdásági életünk alimentálására, nem több jövedelem termelésére, hanem fogyasztására fordítottuk. Mert közgazdasági szempontból bármilyen kulturális, vagy szociális intézmények létesítése ilyen kölcsönpénzből énen olyan fogyasztást jelent, mint ha az egyes állampolgárok fogyasztják azt el. Ha beismerem is. hogy az ország összessége_szempontjából az ilyen kulturális és szociális intézmények létesítése érdekében előállott fogyasztás kívánatosabb és helyesebb, mint a magánfogyasztás túltengése, de annak a kérdésnek szempontjából amelyet most ibátorkodom vizsgálat tárgyává tenni, a helyzet ugyanaz. Tehát így állunk. Egy különben is tőkeszegény ország a háborúnak, az inflációnak és az azt követő helytelen kölesönpolitikának a hatása alatt előidézett gazdasági tőkefogyasztás folytán áll ma úgy, hogv a gazdasági tőkének csak a minimumával rendelkezik és ezt pótolni ma, miután külföldi kölcsönök rendelkezésünkre nem állanak, egyáltalában nem lehet. Itt szavak nem használnak, itt ezzel a ténnyel számolni kell. Egy igen vérszegény, igen kevés gazdasági tőkével rendelkező közgazdasággal állunk szemben és igen is itt van az óriási probléma, az összes problémáink között a legnagyobb, hogy hogyan legyünk képesek ezt a kis tőkét úgy megosztani, hogy gazdásági életünk alimentálására a legjobb módon rendelkezésre álljon. Ebből a szempontból nagyon sajnálom, de nagyon elhibázottnak tartanám, ha igaz volna, amit a lapokban olvasok, de amiről nem tudom, hogy úgy van-e vagy sem, hogy a kormány a főváros nyomás alatt újból foglalkozik a borárostérj. híd építésével. A mai viszonyok között ez a legnagyobb hiba lenne. (Ügy van! Ügy van!) Manem szabad azt a kis tőkét az ő természetes útjától, amely természetes út a mezőgazdaság alimentálása (Helyeslés.) — ezt én is elismerem — semmiféle mesterséges eszközzel, semmiféle tetszetős, de abszolúte hibás jelszó alatt elterelni. (Általános helyeslés és taps.) Ebben hibázott a múlt közgazdasági politikája. Én nem azért emlegetem ezeket, mert a múlt hibáit akarom felhánytorgatni, ha emlegetem a multat, teszem ezt csak iazért, hogy tanulságot vonjunk le belőle a jövőre nézve. (Helyeslés). Mondom, ebben hibázott a múlt közgazdaságig politikája, amely azt hitte, hogy mesterséges munkaalkalmakkal a gazdasági életet alimentálni lehet. (Ügy van! Ügy van!) Ha egy olyan országban, ahol tőkefelesleg van, de az a tőke bármely okból az inveszti cióktól tartózkodik — háborútól fél, kedvezőtlenül ítéli meg a közgazdasági helyzetet vagy rosszul van irányítva — és a meglevő tőkének ezen visszatartása folytán előáll egy gazdasági krízis, akkor igenis a kormány mesterséges munkaalkalmak teremtésével esetleg az ilyen krízisen túlsegítheti a gazdasági életet. Akkor lis, ilyen helyeken is, csak esetleg. Amikor másfél évvel ezelőtt — gondolom, akkor történt — az északamerikai válság kezdett nagyon kiéleződni, Hoover elnök ilyen módon óhajtotta az amerikai gazdasági életet fellendíteni. Őszintén megvallva, azt hittem akkor, hogy ez neki és ott sikerülni fog. Természetesen, ha sikerült volna, ebből nemi következett volna az, hogy ugyanaz a politika nálunk is helyes lett volna, mert hiszen a premissza, a rendelkezésre álló gazdasági tőke nálunk ne mlett volna meg. És mi láttunk, t. Felsőház?- Még Amerikában sem sikerült Ezen tapasztalatok alapján okulni kell, és én nagyon kérem a t. kormányt, hogy úgy a bor árostéri Duna-híd, mint minden egyéb mesterséges munkaalkalom kreálásától feltétlenül tartózkodjék, mert — ismétlem — azt a kis tőkét, amely rendelkezésünkre áll, természetes útjától, természetes csatornáitól elvonni nem szabad. (Általános helyeslés.) Ebből a szempontból feltétlenül szükségesnek tartom, hogy az a tőke, amely ma talán Magyarországon az esryedüli tőkeképződés, tőke, amelyik a Társadalombiztosító Intézetnél az aggkori biztosítás révén összegyűl, visszavezettessék a gazdasági életbe, megint nem mesterséges intézményeknek kreálása révén, hanem a magyar dole-ozó osztályok, a magyar termelőosztályok tőkeszükségletének kielégítésére. (Helyeslés.) Ezt feltétlenül szükségesnek tartom, t. Felsőház, és ezt nagyon ajánlóin a^ kormány figyelmébe, mert ismétlem, azt az óriási feladatot, hogy a rendelkezésünkre álló csekély tőkével gazdasági életünk folytonosságát anynyira, — amennyire biztosítani tudjuk, csak akkor oldhatjuk meg, ha az a gazdasági tőke, amely rendelkezésünkre áll. a lehető legcélszerűbb módokon otthasználtatik fel, ahol az ország érdekében arra a legnagyobb szükség van. Ezt pediig minden kormánybölcsességnél jobban megmutatja az élő gazdasági élet. Ne tessék ebbe a dologba beavatkozni, ne tessék ezt a dolgot mesterségesen irányítani akarni, az élő gazdasági élet sokkal jobban fogja, ezt megoldani, mint ahogyan a hivatalos burokban ezt megoldani képesek lennének. (Ügy van! Ügy van!) Ismétlem, nehéz kérdés, a legnehezebb az 15*