Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-7

Az országgyűlés felsőházának 7. ülése 1 Kérem, méltóztassanak az eskü letétele végett a terem közepére jönni. (Teleki Jossef gróf a terem közepére jön.) Kérem a jegyző urat, hogy az eskümintát felolvasni szíveskedjék. Bethlen Pál gróf jegyző (olvassa az eskümintát. A Felsőház tagjai felállanak. Teleki József gróf leteszi az esküt). Elnök: Az eskü letétetett. Az 1896 : XXVI. te. 8. §-a alapján szervezett királyi és országos legfőbb fegyelmi bíróság tagjai közül még nem tett esküt Jankovieh Béla felsőházi tag. Felkérem ő excellenciáját, hogy az eskü letétele végett a terem közepére jönni szíveskedjék. (Jankovieh Béla a terem közepére jön.) Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az eskümintát felolvasni. Bethlen Pál gróf jegyző (olvassa az eskümintát. A Felsőház tagjai felállanak. Jankovieh Béla leteszi az esküt). Elnök: Az eskü letétetett. Most érkezett Meezner Béla felsőházi tag úr; ő is le fogja tenni az esküt. Kérem, méltóztassék a terem közepére jönni. (Meezner Béla a terem közepére jön.) Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az eskümintát felolvasni. Bethlen Pál gróf jegyző (olvassa az eskümintát. A Felsőház tagjai felállanak. Meezner Béla leteszi uz esküt.) Elnök: Az eskü letétetett. Napirend szerint következik a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról szóló 1931:XXVI. te. alapján tett, valamint az ország gazdasági és pénzügyi helyzetére tekintettel szükségessé vált egyéb fontosabb rendeletekről a magy. kir. minisztérium jelentése, továbbá ennek a jelentésnek a tárgyalások során hozott képviselőházi határozat feletti vita folytatása. Szólásra következik Vásáry József ő méltósága. Vásáry József: Nagyméltóságú Elnök Ur! Igen t. Felsőház! Midőn a kormányjelentéshez szólok, bizonyos elfogódottság vesz rajtam erőt. Lelki szemeim előtt elvonulni látom a kétségbeesett munkanéküliek szomorú tömegeit, amint a nyomorult életük tengetésére kapott alamizsnát veszik át reszkető kezekkel, kiégett lélekkel. Látom a tönkrement szorgalmas iparost, kereskedőt, gazdát, amint minden fáradságos munkája gyümölcsét elveszítve, önhibáján kívül, kétségbeesetten mered maga elé a mindent elsöprő gazdasági orkán viharától földre sújtva. Az emberi lélek sajátos tulajdonsága, hogy amikor nagy csapások érik, először megdermed, majd amikor felocsúdik első dermedtségéből, gondolkozik, mi történt vele, mik voltak ennek a bajnak előidézői, és keresi később az utat-módot, amelyen keresztül a bajból kivergődhetik. Most az egész ország tönkrement népe feszült figyelemmel várja, mit tesz a kormány, megtalálja-e a válságból kivezető helyes utat. Az elmúlt évtized alatt a csapások és pusztulások egymást követve zúdultak a magyar nemzetre, de a maiakhoz hasonló gazdasági nehézségekkel neim kellett megbirkóznia, mert idáig még nem volt gazdasági életerejének tartaléka ennyire kiélve. Ilyen szempontból nézvén a kérdést, megállapíthatjuk, hogy reánk nézve nem egyszerű pénzügyi kérdés ennek megoldása, hanem ennél sokkal fontosabb: a nemzet sorsáról és jövendőjéről van 981. évi december hó 17-én, csütörtökön. 75 most szó. Az a kérdés, hogy a 33-as bizottság megtalálta-e a kivezető utakat vagy pedig a reánk nehezedő helyzet súlya alatt összeroskadva tönkre fogunk-e menni?. Az előző kormány hármas célt tűzött maga elé: az államháztartás egyensúlyba hozatalát, szociális és kulturális életünk kiépítését és a magángazdaság megerősítését. Nem lehet kétségbe vonni ennek a célkitűzésnek helyességét, csak az a kérdés, hogy a gyakorlatban, a való életben milyen lesz ennek a kitűzött feladatnak megvalósulása. Az államháztartást egyelőre egyensúlyba hozta a kormány, a szociális és kulturális élet terén nagy erővel igyekezett kiépíteni az elmaradt dolgokat, a magángazdaság megerősítését azonban nem tudta keresztül vinni, sőt a ránk zúduló, most már az egész világra szakadt válság az eddig elért eredményeket is pusztulással fenyegeti. Nagyon jól tudjuk, hogy államháztartásiunk legsúlyosabb bajokkal küzd, a szociális, kulturális élet terhei ólomeúllyal nehezednek a tönkrement magángazdaságra és egész gazdasági életünk elvértelenedve, megbénulva áll. Az a kérdés, hogy be kellett-e ennek és ilyen formában következnie, nem lehetett volna-e elkerülni vagy legalább is elviselhetővé tenni az események fergetegét. Az államháztartás szükségleteit eddig is a legnagyobb erőfeszítéssel tudta csak a magángazdaság teljesíteni, előbb teljes jövedelmét, majd később vagyonát áldozta fel erre a célra. Nemzetgazdaságunkat az erőszakos iparpártolás és bankpolitika szolgálatába állították és a mezőgazdaságot, leghatalmasabb erőforrásunkat nemcsak elhanyagolták, hanem teljesen tönkre is tették. Már pedig, mint a mai helyzetből különösen megállapíthatjuk, minden frázis nélkül a magyar mezőgazdaság volt és lesz ala,pja nemzetgazdaságunknak és nemzeti jólétünknek. Nekünk pedig azzal számolni kell, ha a gyűlölködő európai népek táborában tekintélyt és később barátokat is akarunk szerezni, elsősorban- is gazdaságilag meg kellett volna erősödni. Hogy mezőgazdasági politikánkat nem minden tekintetben vezették helyesen, erre én nem mondok bírálatot, hanem Ivády földmívelésügyi miniszter úr ő excellenciája mondott erre nézve bírálatot, de azt igenis meg kell állapítanom, hogy mezőgazdasági termelésünk bármelyik ágát is vesszük, nincs teljesen megszervezve, a leghiányosabb és ötletszerű az értékesítésünk, rendszertelen a termelésünk és különböző jelszavakat dobnak egymásután a gazdasági életbe, talán azért is, hogy az igazi bajokról elterelődjék a figyelem, és később meggyőződjünk arról, hogyha a közönség vakon ment volna a jelszavak után, milyen veszedelmes helyzetet teremtett volna ez. Ilyen Jelszó 1 volt legutóbb, hogy ne termeljünk búzát, hanem ipari növényeket termeljünk. Emellett megkezdték a legkülönbözőbb akciókat, .milliókat és százmilliókat dobtak bele, de a legtöbb akciót abbahagyták. Volt olyan akció, amelyet, ha sohasem kezdtek volna meg, ma sok becsületes gazda talán nem ment volna tönkre. Azt hiszem, elég említenem a szomorúemlékezetű traktor-akciót. Tekintetbe vesszük, hogy mezőgazdaságunk nem minden tekintetben kapta meg a teljes irányítást és gazdanépességünk nem rendelkezik kellő mértékben szakértelemmel, ol^an mértékben, mint kellene. < A kellő irányítás nélkül és^ ezeknek a téves jelszavaiknak a gazdasági életbe dobásával még inkább elveszítette maga elől a helyes irányt. A mezőgazdaság helyzetét az, említett hibákon 14*