Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.
Ülésnapok - 1931-21
Az országgyűlés felsőházának 21. ülése 1932. évi június hó 25-én, szombaton. kének egyharmadára való lecsökkenése és a termeivények értékesítésének részbeni lehetetlensége előidézett, egyformán kell elosztani a nemzet minden társadalmi rétegére, mert ez így legkönnyebben lesz elviselhető 1 és a legkönnyebben lábra fog kapni újra gazdasági életünk- Nem lehet elképzelni azt, t. Felsőház, hogy amikor a magyar nemzet nagy többsége és zöme, történelmi gerince, a gazdaközönség, elveszítette vagyonának 60%-át és jövedelmezőségének sok esetben 100%-át, akkor megdönthetetlen dogmának fenn lehessen tartani azt, hogy a hitelező tőke minden veszteségtől mentesüljön, 100%-ra biztosítsa vagyonát és a mai uzsorakamat-rendszer mellett még óriási hasznokat húzzon a tönkremenő és halálával küzdő gazdatársadalomtól. (Ügy van! Úgy van!) De nem tartható fenn nézetem szerint közgazdaságunknak az a visszataszító kinövése sem, hogy egyes ipari kartellek a legnagvobib nyomor idején az élet fenntartásáért hiába küzdő gazdáknak indokolatlanul magasan megszabott árakkal adják meg a kegyelemdöfést, Ez a nemzeti összetartás, amelyről annyit beszélünk, hogy ez legyen a mai nehéz gazdasági helyzet leküzdésére ' a szükséges előfeltétel! Igenis, szükség van. égető szükség, ia nemzeti erők összefogására és a kölcsönös támogatásra, de éppen azért a nemzeti gazdasági katasztrófa idején el kell osztani minden gazdasági rétegre egyformán .azt a súlyt, amely alatt roskadozik a magyar gazdatársadalom, és nem lehet tűrni azt, hogy amikor az ország, a nemzet nagy tömésre összeroskad a reá nehezedő súly 'alatt, ezeknek rovására a hitelező tőke 100%-ig mentesüljön ettől a tehertől, sőt gyarapítsa vagyonát- Ez felfogásom szerint egészségtelen tünet és ez részben az ebből keletkező elkeseredés folytán, részben pedig a gazdasági törvények természetes reakciója folytán újabb izgalmakba< veszélyekbe, szociális és gazdasági megrázkódtatásokba sodorhatja az országot. Ez nemcsak nálunk van így, hanem másutt is. Tudvalévő, hogy 1500 millió ember közül, aki az egész világon él, 800 millió foglalkozik földmíveléssel. ezzel szemben 'a többi 700 millió eloszlik a több száz gazdasági és többi foglalkozási ágban. Ha ez a 800 millió földmíveléssel foglalkozó őstermelő nem tud annyit keresni munkájával és földjével, hogy exisztáljon hogy tartsa fenn a többi 700 millió más foglalkozásút 1 ? Vagy azt méltóztatnak hinni, hogy ez a 700 millió másfoglalkozású saját pénzéből tudja magát tánlálni és még fenntartani a tönkretett 800 millió őstermelőt 1 ? Kinek fogna eladni az inar iparcikkeit, kinek fogja a kereskedelem eladni áruit, kinek a pénzét fogja forgatni a bank, ha a gazdának nem lesz pénzel Az arany borjú körül lehet paroxizmusban táncot lejteni, de enni belőle nem lehet. Enni ennek a világ' nak csak a dolgos gazda-kéz ladihaí. Nálunk Magvarországon a i vil ágv iszony latban fennálló arányszám még sokkal inkább nyom az őstermelő felé, mert hiszen ezt az arányszáimot nálunk úgy lehetne ^felállítani. mint egyet a négyhez, tehát négy őstermelőre esik egy más *-glalkozású. Azt hiszem, hogy akkor igazat fognak nekem adni abban, hogy ebben az országban mindenki áll és bukik a gazda sorsával együtt. Sem mi törvényhozók, sem pedig a kormány nem nézheti tovább tétlenül a magyar őstermelő pusztulását. Meg kell tehát találni a módot és az utat arra. hogy kiszabadítsuk a, magyar földet a reánehezedő lehetetlen eladósodástól, és okvetlenül meg kell osztani az el nem kerülhető nagy veszteséget a hiteleizo toké es a földbirtok között, mert csak így lelhet biztosítani az általános és közös nagy nemzeti érdeket. Minduntalan találkozunk azzal az ellenvetéssel, hogy ilyen módon a jövőre nézve elveszítjük hitelünket és ezt állítják elibénk a veszélyek között a legnagyobb, mumusként. Azt hiszem, hogy ebben az illusztris körben nem szükséges hangoztatni, hogy mindannyian teljesen át vagyunk hatva a hitelkérdés nagy nemzetgazdasági fontosságától. De merem állítani, hogy több baj származott az elmúlt évtizedben abból, hogy túlkínálat volt a Ibltelben, hogy nyakra-főre varrták a községek, a városok és főleg a gazdák nyakába számtalan bank csatornáján át a pénzt és a kölcsönt, lehetetlen feltételek és lehetetlen kamatok mellett, amelyek alatt a most bekövetkezett kiábrándulás és kijózanodás után roskadozik a magyar őstermelő. Ma úgysem adnak hitelt sem nekünk, sem másnak, én ezt még szerencsének mondom, és itt ellentétes véleményen vagyok gróf Hoyos Miksa ő méltóságával, iaki a pénzbeli válság okát főleg abban találta, hogy hirtelenül kiapadtak azok a hitelforrások, ^amelyekkel tovább lehetne folytatni gazdasági életünket. Meggyőződésem, hogy még mélyebben ülnénk a téntában, ha még tovább is vettünk volna fel hiteleket, és ha egyszer — adja Isten — megfordul a gazdasági válság ideje és újra fellendül nemzetgazdaságunk, akkor nem félek attól, hogy nem lesz hitel. Hitel egész biztosan lesz! Mindig így volt és mindig így lesz. Azonban az Isten óvja meg ezt az országot, hogy mégegyszer ilyen könnyelmű kölcsönfelvételi pszichózis sodorja magával a magyar gazda'közönséget. A háborúban mindenkinek egyformán ki kellett vonulni a harctérre és rendkívüli rendszabályok által az egész nemzetgazdaságot a közös cél elérésére és a közös veszély elhárítására állították be. Ma újra háborúban állunk, kíméletlen, kemény, exisztenciális gazdasági háborúban. Ma is egyformán ki kell r venni részét mindenkinek a bajból és áldozatból, és a kormány kötelessége lesz, hogyha szükséges lesz, erélyes rendszabályokat valósítson meg azért, hogy megmentse közös boldogulásunk alapját: a hazai őstermelést. Ennyi akartam a magyar föld eladósodásának nagy problémájához hozzászólni. Most áttérek a gazdasági válság második főokára, termeivényeink értékesítési nehézségeire és itt sem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, mert hiszen ez a kérdés sarkalatos pontja egész gazdasági politikánknak, erről most is ankété 1 folytak, és ekörül forgott tulajdonképpen egész politikai életünk. Csak arra szorítkozom, hogy kérem a t. kormányt, ne áldoztasson fel agrárexisztenciákat olyan egyéb érdekek kedvéért a külkereskedelmi szerződések megkötésénél, amelyek, ha kívánatosak is, — ezt koncedálom — mégis csak másodrangú szerepet játszanak és csak egynéhány embernek nyújtanak exisztenciát, holott az agrár érdekeltség milliókat foglal magában, alapját képezi egész nemzetgazdaságunknak. Mezőgazdasági vonatkozásban annyi hozzászólás volt, hogy ettől teljesen eltekinteni kívánok és itt különösen csak a magyar szőlőgazdaság sorsát kívánom a magas kormány figyelmébe ajánlani; annak a szőlőgazdaságnak a sorsát, amely egykor az ország őstermelésének európai hírű gyöngye és dísze volt, most pedig a tönk szélén áll. Itt sem lehet termelési válságról beszélni, hanem kizárólag csak értékesítési válságról.
