Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-21

402 Az országgyűlés felsőházának 21. ülése Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Elnézést kérek azért, hogy ilyen szokatlanul, az általános vita befejezése előtt kérek szót, de szolgáljon mentségemül az, hogy délután egyéb halaszthatatlan, igen fontos és már előre megállapított határidejű teendőim van­nak, amelyek következtében délután nem lehet­nék abban a helyzetben, hogy az itt elhangzott, tárcámat érintő felszólalásokra válaszoljak. Másrészt legyen mentségemül az is, hogy igye­kezni fogok beszédemet — tekintettel az idő előrehaladott voltára is, — a lehető legrövi­debbre szabni, (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt hálás köszönettel tartozom József királyi herceg ő fenségének azokért az emelkedett szavakért, amelyekkel a magyar idegenforgalom és a magyar igazság érdekében a transzkontinentális országút Magyarorszá­gon keresztül vezető szakaszának kiépítését sürgetni kegyes volt Az én elvi álláspontom tökéletesen egyezik ő fenségének nézetével, mert azt tartom, hogy Magyarországon az ide­genforgalom nemcsak gazdasági, hanem politi­kai kérdés is. (Úgy van! Ügy van!) Az idegen, aki nálunk megfordul, idegen valutát hagy itt, gazdasági összeköttetéseket létesít a jövőre nézve is, másrészt pedig megismer bennünket, megismeri a magyar igazságot, és a magyar igazságnak odakinnt apostolává fog szegődni. (Ügy van! Úgy van!) Ennélfogva elhatározott szándékom, hogy a transzkontinentális út Ma­gyarországon keresztül vezető szakaszának ki­építésére a pénzügyminiszter úrral érintke­zésbe lépjek, és ha másként nem lehet, esetleg szükségmunkák keretében gondoskodjam ezen útszakasz folyó évre eső részének kiépítéséről. (Élénk helyeslés és taps.) Ami általában az idegenforgalom kérdését illeti, amelyet a felsőházi tag urak közül töb­ben szívesek voltak hangsúlyozni, megjegyzem, hogy a kormány részéről ebben a tekintetben több intézkedés történt. Újjászerveztük az Ide­genforgalmi Tanácsot, száműztük belőle a bü­rokráciát, belevontuk azokat a testületeket és .hatóságokat, amelyeknek az idegenforgalom szempontjából közvetlen érdekeltségük van, és tengelyévé tettük, — hogy úgy mondjam — a magyar királyi Államvasutakat, amelyek ta­rifakedvezményekkel, célszerű szelvényfüzetek kibocsátásával, propagandafilmekkel és egyéb eszközökkel szolgálják ezt a célt. Hogy az ide­genforgalmi propaganda nem volt egészen meddő, azt mutatja az, hogy míg a háború előtti esztendőben, 1913-ban 35 ezer idegen for­dult meg Magyarországon, 1931-ben, tehát eb­ben a válságos esztendőben 52 ezer, tehát jóval több, mint a legutolsó békeévben volt. Az idén pedig — amint méltóztatnak tudni — a nemzet­közi vásár alkalmával itt olyan idegenforga­lom volt, — 20 ezer külföldi jelent meg ezen a vásáron — amelyhez fogható példa az utóbbi esztendőkben egyáltalán nem volt. Egyébként ez a nemzetközi vásár nemcsak idegenforgalmi szempontból volt jelentős, de imponáló és azt mondhatnám, majdnem megható megnyilatko­zása^ volt — hála iparosaink és kereskedőink; megértő voltának — egy igazságtalanul el­ítélt nemzet élniakarásának és élnitudásának. Mélyen t. Felsőház! Áttérve most már egyes részletkérdésekre, itt szóba került az ár- és kar­tellkérdés. Mind a kettő olyan probléma, amely teljes joggal áll az érdeklődés homlokterében. Kifogás tárgyává méltóztattak tenni az ipari árak aránylagos magasságát a mezőgazdasági termények árával szemben, és az az ólhajtás 1932. évi június hó 25-én, szombaton. jutott kifejezésre!, hogy a kormány erélyes in­tézkedéssel törje le ezeket az indokolatlanul magas árakat. Ez annyit jelentene^ hogy tér­jünk át az ármaximálási rendszerére. Bátor vagyok ebben a tekintetben a mélyen t. Felső­házat emlékeztetni az ármaximálásnak a há­ború alatti és a háború utáni évekre eső, azt hiszem, nem valami kellemes emlékű idejére. Pedig akkor az áriílhiány indokolta ezt az ár­maximálást, és az csak a legfontosabb első­rendű életszükségleti ^ cikkekre szorítkozott. Mégis igen nagy terjedelmű apparátust kellett ebből a célból mozgósítani, és bizony az ered­mény — most már megítélhetjük tárgyilagosan — nem íviolt valami kielégítőnek tekinthető. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a kormány nem tartja feladatának, kötelességé­nek az ipari árak megfelelő szabályozását. Én pusztán csak azt akarom itt hangsúlyozni, hiOigy az, árak Ihiatósági és erőszakos megálla­pítása nem képezheti az állam feladatát, mert a helyes állami ármegállapítás jóformán le­hetetlen feladat. Az ármegállapítás ugyanis lé­nyegében a termelési költség problémája. Sen­kit sem lehet arra kötelezni, hogy árúját ter­melési költségen alul értékesítse. (Ügy van! Úgy van!) A termelési költségnek pedig szám­talan, alig észrevehető és rendkívül változó tényezője 1 van. Itt van mindjárt mint ilyen té­nyező a termelési kapacitás kilhasználásának kérdése. A magyar iparvállalatok nagy része a háború előtti Nagy-Magyarország, sőt a kö­zös vámterület mértékére volt berendezkedve. Amint elvesztették a fogyasztótefületek legna­gyobb résziét, s azonfelül a megmaradt terüle­ten is megcsökkent a fogyasztóképesség, ter­mészetes, hogy redukálni kellett a gyártás mér­tékét. A rezsiköltségek azonban, köztudomás szerint, nem apaszthatok olyan ^gyorsan és ugyanolyan mértékben, mint magának a ter­melésnek mennyisége. Itt van a nyersanyaga-beszerzés nehézségié. Méltóztatnak tudni, hogy a Nemzeti Bank az igényléseknek csak körülbelül 40%-át» tehát kétötöd részét tudja kielégíteni, a nyersanyag­beszerzésnek majdnem kétharmad része tekin­tetében tetteit az ipar külföldi összeköttetéseire, hitelre és egyéb módon való megszerzésre van utalva, ami mind olyan tényező, amelyet az ármegállapításnál feltétlenül figyelembe kell venni. De figyelembe kell még itt venni a vállalatban fekvő tőke nagyságát, az eladóso­dottság mértékét, a kamatláb változását, a ki­hitelezés kockázatát és egész sereg más té^ nyezőt, amelyek sorából nem szabad kihagyni a közszolgáltatások emelkedését. Ha valaki a mai benzin árát csak a tavalyi benzinárral hasonlítja össze, azt fogja mon­dani, hogy nagy áruzsorával áll szemben, pe­dig csak az történt, hogy közben a kincstári haszonrészesedés igen jelentékeny mértékben emelkedett. Ezzel nem azt akarom f mondanai, hogy a kormánynak nincs kötelessége ebben a tekintetben. Ebből a célból hívtuk életre azt a sokat gúnyolt, de mondhatom önzetlenül, lel­kiismeretesen és eredményesen dolgozó árelem­ző bizottságot, amely bizottság munkájának eredményéről itt egy egészen rövid kis össze­állítást vagyok bátor a mélyen t. Felsőház; előtt bemutatni. Az árelemző bizottság működése következ­tében, részben pedig a kartelitörvény preven­tív hatása alatt is az egyiptomi pamut ára 16 százalékkal csökkent. T. i. amerikai pamutot most a devizanehézségek miatt nem tudunk szerezni, de sikerült az egyiptomi kormánnyal

Next

/
Oldalképek
Tartalom