Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-21

40Û Az országgyűlés felsőházának 21. üléi kérdéseket. Szabad legyen rálmutatnom a szegedi példára, és pedig a szegedi református egynáz által fenntartott kis hat osztályú elemi népiskolára. Ez az iskola 1911-ig egy tanítóval egy osztályt tartott fenn és az államtól élvezett fizetéskiegészítést kapta. 1913-ban felállította az egylház az egységes, osztatlan négy osztályú elemi iskoláját, két másik tanítói állást szervezett, amelyek után szintén kapott az államtól fizetéskiegéiszítést. 1925-től 1928-ig, tehát három esztendő alatt az egyház a két tanerős négy osztályú osztatlan iskoláját öt tan er ős bat osztályú osztott iskolává fejlesztette ki, és pedig kifejlesztette úgy, hogy maga az egyház új tantermeket épített, minden állami hozzájárulás nélkül, ezeket önmaga rendezte be. Ezeknek berendezési költségei 18.930 pengő 82 fillért tettek ki. Mondom, ezt teljesen a maga erejéből tette, mert iskolafejlesztés címén az államtól semmiféle segélyt nem kapott, és csupán ia harmadik, negyedik és ötödik számú tanítói álláshoz nyerte meg az államsegélyt, az állami fizetéskiegészítést. Ha nézzük a két tanerős iskola háború előtti terheit s Összehasonlítjuk az öt tanerős iskola háború utáni terlheivel, akkor nem két és félszeres összeg jön ki, hanem 5—10-szerese annak a tehernek, amelyet a háború előtt viselt az egyház. Míg az iskola dologi kiadása 1913-ban 747 korona volt, 1930-ban az már 2103 pengő 9 fillér. Ezzel szemben pedig az államtól élvezett úgynevezett tandíjkárpótlás összege két tanerő mellett 1913-ban 170 korona volt, míg 1930-ban öt tanerő mellett 69 pengő 60 fillérre zsugorodott ossza A személyi kiadások 1913-ban 4180 koronát tettek ki, 1930-ban már 12.184 pengő 30 fillért emésztettek fel. 1913-ban a két tanerőnek kifizetett lakbérösszeg 1440 korona volt, 1930-ban a négy tanerőnek kifizetett lakbérösszege 3519 pengő volt. Az ötödik igazgató-tanító újabban természetbeni lakást kap, amelynek a bérellenértéke 800 pengőre tehető. A legkirívóbb az emelkedés a nyugdíjintézeti járuléknál. Míg a Ináború előtt egy tanerő után évi 24 korona volt fizetendő nyugdíjintézeti járulék címén, addig ma 212 pengőt kell fizetni fejenkint. Az iskolának tehát 1913. évi nyugdíjjáruléki terhe 48 korona volt két tanerő után, 1930-ban pedig ugyanez a teher öt tanerő után 1060 pengő 80 fillért tesz ki. Az 1930/31. tanévben az öt tanerős iskolának az egyházat terhelő összkiadásai meghaladták a 25.000 pengőt, ami azt jelenti, hogy a háború előtt 700.000 aranykoronával megépített bérpalotáinak tiszta hozamát az utolsó fillérig ez a hat osztályú elemi iskola nemcsak hogy felemészti, hanem arra az egyház évenkint körülbelül 10.000 pengőt kénytelen ráfizetni. Hogy ez milyen óriási teherviselést jelent a felekezeti iskolákra, az további kommentárt nem igényel. Most ilyen viszonyok között mi történt? Az történt, hogy 1931 április havában a

r kultuszminisztérium leiratot intézett az egyházhoz azzal, hogy miután ennek az öt osztálynak tanulói létszáma csak 187-et tesz ki, vagyis az ezen rendelettel megállapított osztályonkénti 50-es létszám alatt marad, mert csak 37 tanulót tesz ki osztályonként — az ötödik tanítói állás után az államsegélyt megvonja az egyháztól. Az egyház feliratot intézett a kultuszminisztériumhoz és rámutatott arra, hogy nem azért nincs az iskolának 187-nél több tanulója, mert. több református elemi iskolai tanuló Szegeden nem volna, hanem azért, mert a kultuszminiszter úrnak előbbi rendelete aképpen állította be a helyzetet, hogy nem kívánatos a ta1932. évi június ho 25-én, szombaton. nítás eredményessége szempontjából, hogy az elemi iskolák egy-egy osztályába 40-nél több tanuló beirattassék; ha azonban most 50-ben állapítják meg ezt a létszámot, akkor ne április végén, hanem szeptemberben adjanak ki rendeletet arra nézve, hogy mennyi legyen a tanulók létszáma. Már előre garantálta az egyház azt, hogy ez az 50-es létszám osztályonkin t a szeptemberi beiratásnál meglesz és kérte, hogy addig függesszék fel a rendelet végrehajtását. Ez azonban meg nem történt. A szeptemberi beiratásoknál 200-at meghaladó számú növendék iratkozott be az öt osztályba, tehát az 50-es létszám megvolt. Ennek dacára az ötödik tanítói állás utánig fizetéskiegészítést megtagadta a kultuszkormány. Miután az egyház nincs abban a helyzetben, hogy hozzájárulását még továbbra is fokozza, ennélfogva kénytelen volt a tanítói állást megszüntetni, azt a tanítót elereszteni, és kénytelen volt azt az állam átvenni. A helyzet tehát az, hogy itt néhány száz református tanuló van, akiknek egy részét e mellett a csekély állami fizetéskiegészítés mellett is az egyház hajlandó volt magára vállalni, fizetve ennek terhét és csupán csak csekély állami fizetéskiegészítést kért, az összes dologi kiadásokat az egyház viselte volna, és most ezzel szemben mindezek a kötelezettségek a városra, az államra hárulnak 100 százalékban, mert azok a növendékek nem maradhatnak iskoláztatás nélkül. Tehát nyilvánvalóan egyenesen az állam pénzügyi érdeke ellen történik az, ha minden felekezeti iskolafenntartóval ilyen módon bánnak el. Ez közérdekből sürgősen megszüntetendő volna, mert nem szabad

f a felekezeteknek azt a nagy áldozatkészségét semmibe venni és nem szabad a felekezeteket arra kényszeríteni, hogy az elemi iskolai oktatást kezükből kiadják, mert ezek az iskolák nagy hazafias célt szolgálnak, amint ezt megmutatták a háború után a kommunizmus alatti időkben is. Ezekre tehát szükség van és nem szabad lehetetlenné tenni a felekezeti iskolafenntartóknak ezt a hasznos és nemzetmentő munkáját- (Ügy van! Ügy van!) Azért mély tisztelettel vagyok bátor a kormány figyelmébe ajánlani, hogy ezt a lehetetlen helyzetet szüntesse meg, és ott, ahol kimondatott, hogy ha kellő létszámmal bíró osztályokat tud bemutatni a felekezeti iskolafenntartó, akkor kap segélyt, ott tényleg a szükséges állami fizetéskiegészítő támogatást ne vonja meg, hanem hagyja meg továbbra is a tanítói állásokat, mert ez állami érdeket is képez. Beszédem befejezéséül legyen szabad ez alkalommal a legnagyobb elismeréssel köszönetet mondanom a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak azért az erélyes és határozott kijelentéséért, amelyet a parlamenti tárgyalások alkalmával az elmúlt hetekben tett, hogy tudniillik kötelezővé fogja tenni a legközelebbi időben a gyorsírásnak, mint kötelező tantárgynak a középiskolák IV. és V. osztályaiban való tanítását, sőt kilátásba helyezte, hogy a gyorsírásnak már a polgári iskolák III. és IV. osztályaiban való tanítását is rövidesen beállítja. Ez nagy közérdeket képez. Amikor a m. kir. kormány az 1929. évi november 6-án tartott minisztertanácson elhatározta, hogy az állami és községi, közigazgatási és bírói ügyvitel minden ágában meg fogja kívánni a gyorsírásnak, mint képesítési kelléknek, ismeretét és az irodai gyorsírói vizsgának letételét, mindenki azt várta, hogy ennek következménye a gyorsírásnak a középiskolákban és a polgári iskolákban való kötelező tanítása lesz. Várta mindaddig az ideig, amíg most Karafiáth kul-