Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-21

Az országgyűlés felsőházának 21. ülése kaja nincsen. Olyasforma ez, mintha törvény mondaná ki, hogy az orvos nemcsak a tudományát köteles adni a gyógyuláshoz, hanem neki kell beszereznie az orvosságot, a kötszereket, neki kell viselnie a beteg szállítási és elhelyezési költségeit is, szóval mindazokat a kiadásokat, amelyek a gyógyulással járnak. Amilyen igazságtalan és logikátlan volna ez az. orvosoknál, éppen olyan igazságtalan' és logikátlan ez az ügyvédeknél is. Felmerül itt egy új 'vonatkozás, — mondja — amelyben mi bemutatkozunk, ez pedig az;, Biogy mi a magyar fiskusnak, a magyar királyi kincstárnak vagyunk nagy felelősség' mellett dolgrozó üzetetlen munkásai, jobbam mondva adósai helyett előlegező hitelezői. Azt lehetne talán hinni, hogy kicsiségről van szó, holott ez tévedés. Az államnak itt jelentékeny haszna van, hiszen nemcsak a törvénykezésig hanem az okirati és vagyonátruházási illetékek 1930-ban száz millió pengőnél többet tettek ki. Ez háromszorosa az összes földadónak, kétszerese az összes jövedelmi és vagyonadónak és ötszöröse a társulati adónak. Ezek olyan horribilis magas összegek, amelyekből láthatjuk, hogy ezt a kérdést az igazságügyi kormányzat másképpen is kezelhetné, mert az ügyvédeket a mai lehetetlen gazdasági helyzetben ezekkel sújtani valóságos merénylet. Megengedhetetlen, hogy amikor az ügyvédek nagyobb része még a mindennapi szükségletét sem tudja megkeresni, s amikor az ügyvédek köziött a megélhetés lehetetlensége folytán az exisztenciák teljes öszeroppanása és az öngyilkosságok napirenden vannak, akkor még ennek az illeték előlegezési rendszernek a révéni egyenesen meg legyen fosztva sok ügyvéd az ügyek elvállalásának lehetőségétől is. Éppen ezért ia,z említett törvény rendelkezjéseit sürgősen hatályon kiviül kell helyezni. Bátor vagyok rámutatni ugyancsak a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvénynek arra az intézkedésére is, hogy a becsületsértési és rágalmazási pereknél szintén bizonyos bélyegilletékek és díjak roviandíók le, amelyek természetesen ugyancsak az ügyvéd által előlegezendők. Ez egyszerű becsületsértés! vagy rágalmazási pernél, ha van fellebbezési tárgyalás is, kitesz 25—30 pengőt Már most ha az a szegény kisember bemegy az ügyvédhez becsületsértési vagy rágalmazási perben, mert hiszen 99%-a a szegény emberek köréből kerül ki és azt mondja neki az ügyvéd: elvállalom a maga ügyét, de a bélyegkiöltséget, amelyet le kell róni, előlegezze, vagy legalább annak felét, ami körülbelül 10—12 pengőt tesz ki. Arra a fél azt mondja: uram nekem nincs egy krajcárom sem, én csak becsületemet jöttem keresni, de ha azt ilyen áldozatok árán lehetne csak megkapnom, akkor majd másképen fogok elégtételt venni magamnak! Engedelmet kérek, ez az intézkedés, ami egyrészt az ügyvédeket megfosztja egy csomó munkaalkalomtól, másrészt azonban nyilvánvaló, hogy az erkölcsök eldurvulására is vezet, mert hiszen nem baj, ha becsületsértési vagy rágalmazási perek megszűnnek, ebből senkinek nem lesz nagy kára, azonban a következmények ilyen beállításban károsak, mert tényleg az erkölcsök elvadulására vezetnek. Szerintem tethát közérdekből volnának megszüntetendők ezekben az ügyekben a bélyegilletékek és más illetékek; lehetetlen állapot, hogy ezek lerovása nélkül a bíróság ne tárgyaiion ezekben a? ügyekben. Sok panaszt hallottunk a Felsőház költségvetésével kapcsolatos f tárgyaláson a földtulajdonosok katasztrofális helyzetéről. Meg kell adni, hogy ezek a panaszok nem voltak 1932. évi június hó 25-én, szombaton. 397 túlzottak, mert a valóság maga sokkal szomorúbb, mint azok a panaszok, amelyeket itt hallottunk elhangzani a Felsőházban. r (Ügy van! Ügy van!) Az olcsó gabona, a jószágárak elpocsékolódása és a nagy kamatok miatt a magyar gazda eddig is éveken át haszon nélkül dolgozott, a gyengébb termésű években, sokszor rá is fizetett a gazdálkodásra és a legtöbben a gazdálkodást csak a jóremény fejében folytatják. Azt mondják: mit ér a mi életünk? Ott lehet a föld, ha nem terem, vagy ha terem is, annak értékét el kell fizetni adóba és kamatba. Sokan fel is hagynának vele, de nem tudnak mihez fogni. Azt mondják: nincs más mesterségünk, máshoz nem értünk, mit tegyünk tehát? Ez mind igaz, legyen szabad azonban rámutatnom arra, hogy éppenséggel nem irigylendő a háztulajdonosok helyzete sem. A magyar háztulajdon a szégyenletes szocializálás óta még sohasem volt ilyen válságos helyzetben, mint amilyenben most van! Helyrehozhatatlan hibák történtek ezen a téren, remélem azonban, hogy báró Korányi pénzügyj miniszter úr ő exeellenciája tudja és értékelni fogja ezeket a panaszokat és gondoskodni fog arról, hogy az óvintézkedéseket a háztulajdonra is kiterjessze. Természetes dolog, hogy a magyar háztulajdon válságának sokban oka maga a világgazdasági válság, előidézték azonban azt belső körülmények is. Mintegy tíz esztendeig a háztulajdon szocializálva volt, jövedelmet nem hozott, amikor pedig végre bizoí nyos kis polgári jövedelmet tudott már biz, tosítani a háztulajdonosnak és azt gondolták, hogy ezt a nemzeti vagyont most már meg lehet menteni, akkor egyszerűen megbéníttatott a lakások szabad forgalma, lehetetlenné tétetett és ez már maga hozzájárult a háztulajdon részbeni elértéktelenedéséhez. Azonban ez még mind nem elég! Kormányintézkedésekkel, a polgári és szocialista pártok nyomására és sürgetésére, létrejöttek a gombamódra felszaparodó bérházak építései és ezáltal beállott a házak elértéktelenedése. Építettek szükség nélkül bérházakat, öröklakásokat, családi házakat és ez az egészségtelen lakástermelés még most is folyik. A köztisztviselőknek a lakáspénzt a kormány 1931. évi adóbevallás után szállította le és ezzel megindult a nagy árzuhanás a bérlakások egész vonalán, a lakások minőségére való tekintet nélkül, úgyhogy a háztulajdonosok képtelenek eleget tenni köztartozásaiknak vagy pláne a tartozások törlesztésének. Utóiérte azonban a válság a régi házak tulajdonosait is. Ilyen helyzetben mégis fenntartja a kormány a háztulajdonnal szemben a háztulajdon szabad forgalmának, illetve szabad bérbeadásának korlátozását ! r A törvény szerint adómentességet élvező új házakra pedig új adókat ró. Sőt újabb adó- és illetékfelemeléssel is tönkreteszi a háztulajdont. Németország és Olaszország az általános válságra való tekintettel a házbéreket 10 százalékkal leszállította, ugyanakkor azonban leszállította ugyancsak 10 százalékkal az adókat és 2 százalékkal a kamatokat. Nálunk azonban mi történt? Az, hogy leszállott a ház értéke és utána a házbér értéke is legalább 50 százalékkal, ezzel parallel pedig ugyanabban az arányban az adók és közterhek felemelkedtek. így csak tönkre lehet tenni a háztulaidont, ezt a nagy nemzeti vagyont, de talpraállítani nem! Pedig a háztulajdon úgy az állami, mint városi háztartások költségvetésének egyik biztos funda63*