Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.
Ülésnapok - 1931-21
392 Az országgyűlés felsőházának 21. üléi csak 11.05%-át teszi ki ennek az összegnek Itt látszik tulajdonképpen tehát meg az, hogy dacára annak, hogy a költségvetésiből úgy tűnik ki, mintha aránylag az egyetemek költ megvetésénél a műegyetem szenvedte volna a legkevesebbet, mégis a műegyetem van legjobban sújtva. Pedig a műegyetemet .fejleszteni kellene. Azt is mondják például, hogy ma a hallgatóság száma körülbelül annyi, mint volt 1906-ban és 1907-ben, akkor tehát elég Kell hogy legyen a dotáció is és elég kell hogy legyen annyi tanszemélyzet is, imint akkor volt. De ne méltóztassanak elfelejteni, hogy azóta egész új tudományágak vannak. A vasbetonépítés, az anyagvizsgálat, a rádiótechnika, ezek teljesen mind új disciplinák. amelyeknek ismertetését be kellett vezetni. Szerintem tefaiát végtelen nagy kárára lenne a magyar kultúrának, ha a költségvetések ezen a vonalon tovább haladnának, lés ha még nagyobb redukciók fordulnának elő. Mélyen t. Felsőiház! A külföldi (kollégiumokról szólva, t megemlítem még azt is, hogy a külföldi kollégiumok azért is fontosak, mert módot nyújtanak a hallgatóságnak arra, hogy a nyelvtudásban tökéletesítsék magukat. A magyar^ mérnök ma már az egész világon elismert és ha ma Magyarországon végzett hallgatóinkat, kész mérnökeinket nem tudjuk elhelyezni, azok elmennek külföldre és ott keresnek elhelyezkedési lehetőséget, hogy ottan tapasztalatokat szerezve, visszatérjenek azután ide és itt találják meg a boldogulást. Ehhez pedig nyelvtudásra is szükség van. Meg vagyok győződve. <bogy a mi legjobb külföldi képviseletünk éppen az a sok tanult ember, ösztöndíjas, aki innen a mi ösztöndíj-akciónkkal külföldre kikerül. (Űnn van!) A külföldi magyar kollégiumok egyúttal módot nyújtanak művészeink számára is, hogy odakint tapasztalatokat szerezzenek és izlésüsüket nemesítsék. És méltóztassanak megengedni, hogy itt kissé a művészeti ügyeket is érintsem . Karafiáth ő nagyméltósága szeret a művészeti ügyekkel foglalkozni és azt hiszem, nála megértésre fogok találni, mert az az áldatlan viszony, amely ma a művészetek terén van, mindenképpen segítésre szorul. Ennek az áldatlan viszonynak pedig, amely a művészek között fennáll, oka az aggodalom a magyar művészet jövőjéért. Ugyanis a múlt század 70-es éveiben egy kis oltógallyat hoztak a magyar művészetbe, főképpen Franciaországból, amelyet beoltottak a magyar művészet fájának egyik ágába. Ez az oltás hozott is igen szép, igen értékes, de mindig furcsa formájú, furcsa külsejű és mindig furcsaízű gyümölcsöket. Most ezt az oltógallyat nem egy ágba oltották be, hanem közel a gyökérhez és attól lehet félni, hogy ez a gally elvonja a magyar művészet tulajdonképpeni fájából a vérkeringést. A manirista művészek legfeljebb utánzókat tudnak nevelni, akik majd az ő irányukat utánozzák, de a külföldön mindig óvakodnak attól, hogy bármilyen kiváló művész legyen is az, aki manirista, annak az akadémiákon az oktatásra jogot is adjanak. A mi művésztanáraink között is igen kiváló, igen elismert művészek vannak, én azonban értem azoknak aggályát, akik művészetünk jövőjét félve nézik. Ügy vélem, hogy a kormánynak még a mai szomorú időkben is ki kellene terjesztenie figyelmét a művészekre is, mert hiszen talán sehol, semmiféle foglalkozási ágban nincs olyan nagy nyomorúság, mint éppen a művészek között. A mai ízlés, a \ 1932. évi június hó 25-én } szombaton. mai irány ellene van a művészetnek. Ma interiŐTOk készülnek, amelykbe a kép nem szükséges. Ma a festészet és szobrászat ki van űzve a homlokzatról és az interiőrökből, ilyen körülmények között tehát a művészek nagy része igazán nagy anyagi gondokkal küzd. Marad a 'művészek számára, mint állandó terület a portréfestés és az épületek belső dekoratív festése. Ezen a téren kell, a művészetet ma foglalkoztatni, mivel Staffelei képeket rendelni nem igen lehetséges. A kormánynak tehát figyelmébe^ ajánlom, hogy nem elveszett, nem luxuskiadások azok az összegek, amelyekkel a magyar művészeket, festőket és szobrászokat istápolja. (Ügy van! Ügy van!) Az előbb szóba került az egyetemet végzett hallgatóknak és műegyetemet végzett volt hallgatóknak is a munkanélkülisége. Ez egy olyan tér, amely valóban nagyon szomorú és itten ő fensége, József főherceg volt kegyes egy pár gondolatot felvetni, amely teljesen egyezik az én véleményemmel: munkaalkalmakat kell adni a végzett mérnököknek, és a végzett volt hallgatóknak. Ezek a munkaalkalmak nemcsak a végzett mérnököket juttatják munkához, hanem igen nagy területen magát a munkásságot is. Ezzel kapcsolatban, óva kell intenem az igen t. kormányt attól, hogy a munkanélküli segély nagyon labilis alapjára helyezkedjék. S itt citálom gróf Széchenyi Istvánt, a legnagyobb magyart, «Ma sokan pamutba szeretnék takarni a parasztembert, csakhogy szegénykét az Istenért valami baj ne érje. Nagy kérdés ;az, ki a nagyobb ellensége neki, az-e, aki 'henyélni tanítja, vagy ki az izzadságát használja» — mondotta Széchenyi. Nagyon igaz ez a mondás, mert a munkanélkülisegély demoralizál. Ezt nem lehet keresztül vinni. Egy alkalommal Szabolcsban jártam és ott az egyik határban egy meglehetősen magas dombot láttam. Kérdeztem, hogy ez olyan kúnIhalom mint amilyet az Alföldön nagy számmal lehet látni? Azt mondták, ez nem kunhalom, ez inségdomb, Mária Terézia korában ugyanis egy Ínséges esztendőben azzal segítettek a parasztokon, hogy dombokat hordattak össze velük csak azért, hogy munka nélkülisegélyt ne kelljen adni. A munkanélkülisegélyt csak a koldus fogadhatja el, mindenki más azonban a pénzért dolgozni kíván s a munkásnak a'ihhoz joga van, hoffv ezt követelhesse. A kormánynak is meg kellene ladni mindén lehetőséget hogy ezek a munkaalkalmak egykori hallgatóságunk és a munkásság számára is biztosíttassanak. E munkaalkalom megadása történhetik olyan módbn is, amint itt PineziCh. felsőházi tag úr mondotta, hogy elsősorban az álláshalmozóktól kell az állásokat elvenni. Azt hiszem azonban, ha ennek \3i kérdésnek a végére járnak, akkor vajmi kevés olyan állás fosr jutni, mert hiszen nincs olyan nagyon sok álláshalmozó, legfeljebb egyes egyéiiekHiiez kötött álláshalmozás van. A másik dolog, amiben! azonban nem osztom Pinezich felsőházi tag űr véleményét az. hogy 30 éves szolgálat után nyugdíjba kell küldeni az alkalmazottakat. Az orvostudomány ma az emberi életet iparkodik meghosszabbítani. Ma már a 90 esztendős életkor nem tartozik a ritkaságok közé. Ha az első 30 évet leszámítom, amikor az illető még nem keres, a második 30 évben keres, s a harmadik 30 évet ismét leszámítom, amikor meeint nem keres, akkor 30 munkás év áll szemben 60 dologtalan évvel. Ezt az állam nem bíria el, minthogv a nyugdíjak képezik az állam legnagyobb teríhét. Igenis munkaalkalmakat kell teremteni, de
