Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

Az országgyűlés felsőházának 20. ülése magyar ipar termékeit fogjuk használni, lecsökkentett társadalmi nívón, lecsökkentett életnívón fogunk élni, de feltétlenül ki fogjuk várni azt az időt, amikor a külföld jobb belátásra fog jutni. (Gróf Széchenyi Aladár: De élni fogunk!) Ha ezt nézem, akkor nagyon hamar oda jutottam, hogy rámutathatok arra, hogy a pénzügyi kormányzatnak ez az eljárása még egy milyen más tévedésen alapszik. Még egy tévedése van a pénzügyi kormányzatnak, még pedig az, hogy a mi gazdasági helyzetünk reorganizálása másképpen nem képzelhető el, csak ha újabb külföldi kölcsönt kapunk. Ez ellen mindenesetre kénytelen vagyok tiltakozni. Még ha megteszi is a külföld, hogy leszállítja a mi kamatunkat, még ha megteszi is a külföld, hogy kedvezményt ad a terményben való fizetésre, kénytelen vagyok tiltakozni az ellen, hogy mi tovább járjunk ezen az úton és csak újabb külföldi kölcsönök keresésével akarjuk mai helyzetünket megoldani. Meg vagyok győződve, ; hogyha bizonyos dolgokról, bizonyos fényűzési cikkekről, bizonyos életstandardról le tudunk mondani, az életviszonyok rendezésével és különböző gazdasági ágak jövedelmének egyenlősítésével képesek vagyunk a kistőkegyüjtés útjára lépni, talán nem fogunk nagyon fényes életet élni, talán azt fogják mondani, hogy Magyarország parasztállam lett, (Gróf Széchenyi Aladár: Az még mindig nem baj!) talán azt fogják mondani, hogy a nyugat hatalmasságaitól elmaradtunk, azt fogják mondani, hogy nincsen szükségünk erre a fényes palotára, de akkor — azt mondom — a magángazdaság úgy rendbejöhet és úgy rendbe fog jönni, hogy az államháztartás egyensúlyát és az állam jó, komoly megélhetését, a mai viszonyok engedte megélhetést biztosítani tudja. Es én annak találom fontosságát, hogy mi igenis, rendezzük mai viszonyainkat, és ne toljuk ki a rendezést azzal a gondolattal, hogy majd újabb kölcsönnel fogjuk a mai hiányokat fedezni. Egyre azonban még rá kell mutatnom és, azt hiszem, hogy ebben a tekintetben nem állok egyedül. Koós igen t. tagtársam azt mondotta tegnap, hogy, figyelemmel termeivényeink árcsökkenésére, mi nem tudunk többet fizetni, mint az eddig kikötött kamatok felét, de, mert erre sincs devizánk, azt kell kérni, hogy ennek a fizethető félnek is csak a felét fizessük meg és erre kössünk egyességet. Megvallom egészen nyíltan, hogy nem tudok egyetérteni azokkal, — és ezek az okok azok, amelyek engem felszólalásra késztetnek — akik kifelé mindig hirdetik az adósi becsületességet és ugyanakkor a legmerkantilabb módon alkudoznak arra, hogy: most megfizetem nektek elvileg a felét, de azt a felét sem tudom fizetni, hanem majd hozom a negyedét és ennek fejében engedjétek el nekem a tőkének is megfelelő részét. Nem tudok azzal egyetérteni, hogy ne nyíltan, a magam egyszerűségével álljak oda a hitelezőm elé és azt mondjam: erre vagyok képes, ezt hajlandó vagyok megfizetni. De ha figyelemmel méltattatik az a javaslat, amelyet állandóan unosuntalan hangoztatunk, hogy nekünk, igenis, a terményekben való fizetést kell keresztülvinni, amire — amint már mondottam — meg is van a kilátásunk és reményünk, mert hiszen a hitelezők maguk vállalkoztak erre, akkor nincs szükségem arra, hogy én jöjjek azzal, hogy: szállítsátok le JEL kamatokat; ők maguk jönnek a számadással és amikor felállítom a tételt, hogy a kölcsönt fel1932, évi június ho 24.-én, pénteken. 375 vettem 34—35 pengős búzaár mellett és felvettem 7% vagy 8%-os kamatra, most a ti eljárástok következtében az én termeivényem ára leesett 2

/s-ére, tehát nem tudok nektek fizetni, akkor minden külföldi hitelező megérti azt, hogy vagy most meg fogja kapni kamatának 2

/s-ét, vagy pedig meg fogja kapni terményben, de abban az árban, amelyben én a hitelt felvettem. (Gróf Széchenyi Aladár: Helyes!) Hiszen rámutattam arra, hogy abban a javaslatban, amelyről tudok és amelyet a pénzügyminiszter úr helyesel, az volt, hogy az eredetileg kikötött 7H%-os^kamat leszállíttassék és ab Budapest 20 pengős búzával fizettessék, nyilvánvalóan szintén figyelembe volt véve az, hogy az árak esésében, az árak eltolódásában körülbelül s

k differencia van. Azért szeretném, ha a magas kormány nemcsak azokkal a bankkörökkel foglalkoznék, amelyek körülötte ülnek és amelyek a kamatpolitikát diktálják, nemcsak azokkal az érdekeltségekkel foglalkoznék, amelyek a devizát sürgetik és amelyek a devizapolitikát diktálják, nemcsak azokkal a hitelezőkkel foglalkoznék, amelyek mindig a non possumus álláspontjára helyezkednek, hanem foglalkoznék azokkal az adósokkal is, akiknek a bőrére megy a játék, (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van! A bőrére!) foglalkoznék azokkal az érdekeltekkel is, akik az adósi becsületet nemcsak hangsúlyozzák, hanem azáltal, hogy fizetnek is erejükhöz képest, ki is mutatják a gyakorlatban és foglalkoznék azokkal a külföldi hitelezőkkel is, akik önként tett ajánlattal megmutatták, hogy Ők igenis, megértőek bajainkkal szemben és megértéssel akarják a függő ügyeket lebonyolítani. Mélyen t. Felsőház! Végül rá kell mutatnom a közüzemek rendezésének itt ismételten hangoztatott s a közéletben és sajtóban is állandóan sürgetett kérdésére. Rátérek erre különösen azért, mert a fővárosnál a közüzemek ellenőrző- és felügyelőbizottságnak elnöke lévén, ezzel külön is kényszerülök foglalkozni, de rá kell térnem másrészt azért, mert tegnap nemcsak Szterényi báró úr, hanem Székács igen t. tagtársam is nagyon hangsúlyozta azt, hogy a kereskedelmi kormány nem eléggé elszánt arra, hogy a közüzemek terén rendet teremtsen és a közüzemeket megszüntesse. Főleg Székács ő méltósága hangsúlyozta nagyon, hogy a Ganz-gyár azért bocsátotta el az alkalmazottait, mert az államvasúti gépgyár még mindig él, hogy az, ha máskép iiem, mint ócskavas, feltétlenül értékesítendő és mindez eddig nem történt meg. Mélyen t. Felsőház! Egyszer azt^ voltam bátor mondani, hogy nem állunk még olyan rosszul, mint az az adós, aki elherdálta mindenét csak azért, hogy az utolsó és legjobban kiabáló hitelező száját még órák hosszára betömje, nem vagyunk azonban még olyan naivak sem, hogy mi ezeket a közvagyonokat értéktelenné tegyük azáltal, hogy azoknak a működését megszüntetjük. Nemcsak a törvényhatóságoknak, hanem az államnak is vannak közüzemei. Jól tudom, hogy a belügyminiszter úr a törvényhatóságokhoz küldött leiratában felhívta a figyelmet arra, hogy a túlzott közüzemi gazdálkodás nem felel meg az ország érdekének és ebben a tekintetben rendcsinálásra hívta fel a törvényhatóságokat. Tudom azt, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr az állami közüzemek terén is leépítéseket igért, s megvallom, hogy amikor elfoglaltam a közüzemi ellenőrzőbizottság elnöki székét, azzal a tudattal foglal-