Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

370 Az országgyűlés felsőházának 20. ülése 1932. évi június hó 2U-én, pénteken. oldásra. De meg különben is lennie kell egy olyan legfelsőbb bányászati, kohászati és erdészeti szakfórumnak az országban, amely a tudomány magaslatáról tudja áttekinteni "a helyzetet és amely tud tárgyilagos bírálatot mondani, ha arra szükség van; amely az országban felmerülő összes tapasztalatokat össze tudja gyűjteni, azokat irodalmi közkinccsé tenni és az ifjúság szakképzését és — ami nem kevésbé fontos — hazafias nevelését kezében tudja tartani s országos jelentőségű kérdésekben megbízható szakvéleményt tud adni. Nagyon szomorú volna, ha ebben a tekintetben is külföldi szakértőkre volnánk utalva. Itt közbevetőleg meg kell még emlékeznem a bányamérnöki és erdőmérnöki főiskolának egy súlyos szervezeti hiányáról, amely azelőtt nem volt meg és amelynek kiküszöbölése nagyon kívánatos volna a jövőre. Már abban is bizonyos ellenmondást lát az ember, hogy a költségvetésben rendkívüli tanári állások vannak rendszeresítve. A rendkívül tanár nálunk ugyanazt a munkakört tölti be, mint a rendes tanár, önállóan vezet egy-egy tanszéket, tehát nem méltányos dolog az, hogy a rendkívüli tanárok előlépése teljesen a véletlen esélyeire, mondjuk, szeszélyeire van bízva. A rendkívüli tanár csak az ő idősebb kollegáinak testén keresztül juthat előre, tehát természetszerűen alig várja, amíg hely ürül számára. Ez azután bizonyos feszült viszonyt hoz létre a tanári karon belül, ami pedig sem a békés együttműködés, sem pedig a tudományos munkához megkívánt nyugalom szempontjából nem kívánatos. A helyzet a mi főiskolánkon ebben a tekintetben súlyosabb, mint pl. az egyetemeken, mert a bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola tanári karára a 35 éves szolgálati idő van érvényben, tehát éppen a rendkívüli tanárok nyomása folytán aránylag fiatalon kell hogy a tanárok nyugdíjba vonuljanak. A főiskola rangban legidősebb tanára jelenleg mindössze 56 éves s a közeljövőben egész sora a tanároknak kell, hogy ilyen fiatal korban kilépjen a szolgálatból. Azt kérdem: egészséges állapot-e az, hogy a tanárok akkor szakítsák meg tevékenységüket, amikor még kitűnő szolgálatokra lehetnek képesek, sőt amikor tulajdonképpen a legjobban tudják gyümölcsöztetni azt a széleskörű tudásukat, amelyet egy hosszabb tanári szolgálat alatt szereztek meg? Van-e ráció abban, hogy akkor, amikor a tanári szolgálat felső határa az egyetemeken és a műegyetemen a 70 éves korhatárhoz van kötve, ugyanakkor másutt hasonló munkakört betöltő tanárok aránylag fiatalon legyenek kénytelenek helyüket elhagyni? És vájjon megengedheti-e magának az állam is azt a luxust, hogy kiváló, munkaképes és különleges állásokat betöltő alkalmazottakat küldjön nyugdíjba az általános sablon kedvéért, amely a köztisztviselőkre vonatkozik? Én azt hiszem, hogy a pénzügyi és a föklmívelésügyi kormánynak jóindulata, amelyet a főiskolával szemben mindig tanúsított, ebben az esetben is meg tudná találni a megoldás módját anélkül, hogy ezáltal az állami költségvetésen és a szigorú takarékosság elvén a legkisebb csorba is esnék. A részletek nem tartoznak ide, azonban kötelességszerűen fel kellett ezt hoznom és rá kellett erre irányítanom a kormány nagybecsű figyelmét, mint a főiskola legsúlyosabb szervezeti hiányára. Ezután a közbevetés után legyen szabad még egészen röviden visszatérnem egyes erdőgazdasági kérdésekre. Mint mondottam, a fatermelés fokozásának két módja, két eszköze yan: az egyik a meglévő erdők belterjesebb kezelése, a másik pedig új erdők telepítése. Az első talán még fontosabb, mint a második, mert hiszen meglevő erdeink terjedelme mintegy 2 millió katasztrális hold, míg az erdőtelepítés szempontjából figyelembevehető terület körülbelül X

U millió katasztrális hold. A mi meglevő erdeink, sajnos, egyáltalában nincsenek kielégítő állapotban. Ezt meg kell állapítanunk. Igen sok helyen, különösen a népesebb vidékeken, a sűrűbben lakott helyeken erős túlhasználatok folytak a múltban, századokra visszamenően, a felújítás teljes elmulasztásával és gyakran a korlátlan legeltetéssel kapcsolatban, (Ügy van!) ami azután természetszerűleg az erdő elsilányosodásához vezetett. Ezeknek a túlhasználatoknak folyománya az is, hogy ma az ország összes erdőségeinek körülbelül csak 50%-a szálerdő és 50%-a sarjerdő. A sarjerdő tudvalevőleg kisebb értékű és kisebb hozadékú erdőalak, mint a szálerdő. De még ezek a szálerdők sincsenek sok helyen megfelelő állapotban. Kívánatos volna tehát, hogy a kormány odahasson, hogy ez a helyzet megváltozzék, hogy ezeknek az erdőknek szakszerű kezelése biztosíttassák. Ehhez azonban a kormánynak ma nincs meg a hatalma, mert hiszen ezeknek az, erdőknek egy része szabad rendelkezésű magánerdőbirtok. Legfontosabb erdőtörvényünk, az 1879 :XXXI. tcikk, tudniillik különbséget tesz kötött erdőbirtokok és szabad rendelkezésű magánerdőbirtokok között. Erdeinknek körülbelül fele ilyen szabad rendelkezésű magánbirtok. Tény, hogy az ilyen szabad birtokokon is számos példát látunk a legkitűnőbb, a legmintaszerűbb gazdálkodásra, de mégis csak kézenfekvő és kétségtelen, hogy a tervszerű, szakszerű gazdálkodás általánosításához törvényes eszközök szükségesek. Az új erdőtörvény tervezete tudomásom szerint teljesen készen áll, már több fórumon keresztülment, át van fésülve, csak arra vár, hogy a törvényhozás elé terjesszék. Ez az új erdőtörvénytervezet magában foglalja azt az Jntézkedést, amely az üzem tervszerű kezelés általánosítását kimondja, kitűnő eszköz volna tehát az előbb jelzett cél elérésére. Belátom, hogy a mai idők, amikor inkább a mentés munkája folyik az egész vonalon, talán kevésbbé alkalmasak ilyen nagyobbszabású törvénytervezet nyugodt megtárgyalására, azonban mégis megszívlelendőnek tartom azt az elgondolást is. hogy új erőforrások megnyitása nélkül a mai gazdasági válságon segíteni semmiféle mesterkedéssel nem fogunk tudni, ennek következtében, ha ilyen források rendelkezésünkre állanak, azoknak feltárásával nem szabad sokáig késlekednünk. Külkereskedelmi mérlegünknek mais legsúlyosabb tétele a fabehozatal, ha tehát ez ellen tervszerűen küzdeni akarunk, akkor az új erdőtörvényjavaslatnak a törvényhozás elé való hozását sem szabad már sokáig halogatnunk. Újabban a fatermelés fokozásának kérdését és egyszersmind a gondokkal küzdő magánerdőbirtokok helyzetének enyhítését a földmívelésügyi kormány rendkívüli fahasználatok engedélyezésével igyekszik megoldana Be kell látnunk, hogy ennek a mai rendkívüli körülmények közt van bizonyos jogosultsága. Elvégre a szükség sokmindenfélére rákényszeríti az embert, amit egyébként a konzervatív gazdálkodás elveivel nehéz volna összeegyeztetni. Ha azonban meggondoljuk, hogy