Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

362 Az országgyűlés felsőházának 20. ülése 1932. évi június hó 24>-ên, pénteken. így például, ha vesszük az egyes költségvetési tételeket, azt fogjuk látni, hogy ennek a költségvetésnek nagyrésze olyan célokra fordíttatok, amelyek közvetlenül produktívaknak nem mondhatók. Az államadósságra kiadunk 101 milliót, a nyugdíjakra 116 milliót, a belügyminisztériumban a csendőrség 32, a rendőrség 40 milliót nyel el, a folyamőrség 4 milliót, úgyhogy ezen a címen, tehát tisztán negatív irányban a jogrend fenntartása végett valami 76 millió megy ki. A pénzügyminisztériumban a vám jövedéknél a kiadás 13'8 millió, a dohányjövedéknél 49 millió. A földmívelésnél 28 millió van összesen előirányozva. Ez aránylag kevés, azonban nem azt veszem tulajdonképpen rossz néven a költségvetéstől, hogy a földmívelésügyi érdekeket kevéssel dotálja, hanem inkább azt, hogy ezen a kereten belül is vannak kifogásolható tételek, illetőleg egyszer olyanok, amelyek túldotáltak, ^ másszor pedig olyanok, amelyek kevéssé dotáltak. Bátor voltam már a bizottsági tárgyalásnál rámutatni arra, hogy az Alföld és a kopárok bef ásítanának elmaradása, amire gróf Széchenyi Aladár ő méltósága utalt, milyen rendkívüli mulasztás, milyen nemzetgazdasági, klimatikus és milyen — hogy úgy mondjam — nemzeti szerencsétlenség és baj. (Úgy van! Úgy van!) Nem is tudom megérteni, hogy az eredetileg előirányzott több, mint másfél millió pengő, amit erre a célra kilátásba helyeztek, hogyan zsugorodhatott össze a folyó évi költségvetésnek 177.000 pengőjére, ami alig több, mint 10% -a az 1,500.000-nek. Aki csak nagyjából is ismeri az alföldi viszonyokat, tudja, hogy itt milyen érdekekről van szó. De legyen szabad arra is utalnom, hogy egy rendkívül tájékozottan írt füzet, amelyet egy^ nagyon szakértő egyén, tudniillik az Országos Erdészeti Egyesület igazgatója, Bíró Zoltán írt, foglalkozya ezzel a kérdéssel, kimutatja azt, hogy az erdészetnek, illetőleg a fáival való ellátásnak milyen rendkívüli jelentősége van a mi kereskedelmi mérlegünk szempontjából is. (Ügy vanf Ügy van!) Tudniillik utal arra, hogy nyers és megmunkált fából 1926—30 között, tehát öt év alatt nem kevesebb, mint 624 millió pengő értékűt hoztunk be; faszénből, amely ehhez számítandó, 18 millió pengő értékűt, a papírbehozatal pedig 205 millió pengőt tesz ki. A főösszeg 848 millió pengő. A papírbehozatal azért szerepel itt, mert nézete szerint, ha mi a megfelelő nyersanyagot tudnók szolgáltatni a papírgyártáshoz, nem volnánk kénytelenek papírt külföldről behozatni. Ez magában véve is igazán nagy összeg és ha ehhez hozzáiszámítjuk azt, amit még tüzelőanyagért kiadunk, körülbelül 150 millió pengőhöz érünk el, mint amely összeget egyenesen a trianoni határ megvonásának következményeként vagyunk kénytelenek viselni. (Ügy van! Ügy van!) Ha ezek a határok megfelelően helyreállíttatnának, akkor ezzel az egyetlen tétellel óriási módon javíthatnék helyzetünket. Mindez megokolná még azt, ha a kormányzat éppen az erdősítésre, esetleg fásításra rendkívül nagy figyelmet fordítana. Hiszen ugyanakkor, amikor a földmívelésügyi tárcánál ezek a redukciók és leszállítások történnek, azt látjuk, hogy az Operára és az állami színházak támogatására 2'5 millió pengőnk van, a vidéki színészetnek pedig szintén 19.000 pengőt ajánlunk fel, ami azért érdekes, mert meghaladja azt az összeget, amit a földmíveléisügyi miniszter úr ő excelleneiája kiadhat a vidéki gazdasági egyesületek támogatására. A testnevelésre is kiadunk több mint 2 millió pengőt. Ezek lehetnek igen fontos dolgok, de különösen, ami a színháteakat illeti, azoknak örömeiben csak a nagyvárosi publikumnak egy kiválasztott, kicsi része részesedik, (Gróf Széchenyi Aladár: A nemzetnek csak csekély százaléka.) holott amit én itt hangoztatok, arra igazán nemzeti szempontból volna szükség. Csodálkozom, hogy az alföldi felsőházi tag urak erre a kérdésre nagyobb súlyt nem fektetnek; mert ha ők egységesen, komolyan kérnek ennek^ a dotációnak felemelését, ennek ő excelleneiája, a földmívelésügyi miniszter úr, bizonyosan nem állana ellent, de kapna olyan hátvédet, amelynek segítségével kiharcolhatná azokat a szükséges százezreket, amelyeket kell hogy itt elköltsünk. A másik dolog, amire az igen t. Felsőház ügyeimét fel akarom hívni, az, hogy úgy a földmívelésügyi tárca, valamint az egyéb tárcák keretében tulajdonképpen kevesebb figyelmet fordítunk arra, hogy a termelésnek in ultima analysi legfőbb tényezője mégis maga az ember. így például a mezőgazdasági népességnek a közegészségét nagymértékben elhanyagoljuk. Ebben a tekintetben a népjóléti minisztérium redukált rovatai eléggé beszédesek. így az ivóvízzel való ellátásra alig jut egypár ezer pengő, pedig, hogy ez országszerte a vidéken milyen nagyjelentőségű, mennyire nemzeti érdek volna, azt hiszem, itt bizonyítani abszolúte felesleges. (Igaz! Ügy van!) De van még egy másik kérdés. Az úgynevezett népbetegségek ellensúlyozására, kiirtására és körülkorlátolására azelőtt eléggé számbavehető összegek voltak előirányozva, amelyeket azonban legutóbb meglehetősen redukáltak. Én a legnagyobb mértékben rossz politikának tartom azt, ha ezen a téren igyekszünk megtakarításokat eszközölni, mert hogy ez a nemzeti egészségnek rovására megy, egészen bizonyos. Micsoda ellentmondás van abban, hogy az egészség konzerválására nincs, vagy alig van pénzünk, ellenben a testnevelésre többmilliót tudunk évenként odaadni. Ezt gazdaságilag konzekvens és helyes politikának igazán nem tudom elfogadni. (Ügy van! Úgy van!) Legyen szabad ezek után egypár szót szólanom a kereskedelemügyi tárca költségvetéséről, illetőleg a kereskedelmi politikáról, amelyet követünk. A kereskedelemügyi tárca költségvetésében egyetlen kimagasló tétel van, amelyet én itt tárgyalás alá akarok venni. Ez egy több mint 3 millió pengőre rúgó új beállítás, amely az iparfejlesztésre vonatkozik. Az iparfejlesztés alatt főképpen a kisipar fejlesztése értendő és a kereskedelemügyi miniszter úr iránt valóban hálára lehetnek kötelezve mindazok, akiket a kis ipar sorsa érdekel, hogy hajlandó — és azt hiszem meg is fogja tenni — ezen a téren új reformokat életbeléptetni és a kisiparosság jelentőségét fokozni. Az országnak ez a rétege nemcsak produktiv réteg volt gazdasági téren, hanem produktiv volt nemzeti szempontból is, amennyiben nagyon hűséges, éppen nem kommunista, éppen nem szociáldemokrata ezreket és százezreket liferált a magyar közéletnek. Ezért tehát én ebben, hogy ő mindent megkísérel arra nézve, hogy ezen a téren eredményeket produkáljon, csak meg tudok nyugodni. Igaz ugyan, hogy ezzel szemben megint felmerül előttem az, hogy ha a kisipar meg tudja kapni ezt a többmillió pengőt, miért nem tud hasonló címen