Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.
Ülésnapok - 1931-20
356 Az országgyűlés felsőházának 20. ülése 1932, évi június hó 24-én, pénteken. tali rendszert illeti, kérem a kormányt, igyekezzék ezt úgy csinálni, hogy ne élhessen vissza senki, hanem legyen ez egy fegyver az agrártermelés előmozdítása érdekében. Ügy gondoltuk akkor, amikor megcsináltuk és így gondoljuk végreha.ithatónak is az egész kérdést. Meist még a kartelkérdésről szeretnék néhány szót szólani. (Halljuk! Halljuk!) A kartelkérdés a Felsőházban is a derestől kezdve a legkülönbözőbb vonatkozásig tárgyaltatott. Nekem azonban ki kell jelentenem, hogy aki a magyar ipart szereti, és aki akar magyar ipart létesíteni, annak akarnia kell a kartelt is. (Űgy van! Űgy van!) Mert kartel nélkül ipar ma nincs a világon. A nemzetközi kartelek még nemrégen nagy politikai fontossággal is bírtak és ma is bírnak és tudjuk nagyon jól, hogy voltak és vannak tervek, amelyek a kartelek pillérein akarták és akarják a népek között a béke hídját megépíteni; ilyen volt a Loucheur terve és mások elgondolása is. Ki van zárva, hogy a nemzetközi kartelek világában a mi kis, gyenge, kezdő iparunk kartel nélkül megélhessen. Azt állítom — és örülök, hogy ezt a földmívelésügyi miniszter úr is állította, — hogy a mezőgazdáknak lehetőleg, ahol csak lehet, kartelekbe kell tömörülniök, itt van erre a példa most a tejkartelben. Ez sikerült, mert a fogyasztónak is érdeke, hogy a termelő boldogulni tudjon, hiszen végeredményben a fogyasztók többsége mégis csak a termelőkből áll. Magyar ipart pedig akarnia kell mindenkinek, mert a mai népsűrűség mellett — erről sokszor beszéltünk — ipar nélkül ez az ország meg nem állhat; és az a probléma, amelyről az előbb gróf Széchenyi Aladár ő méltósága beszélt, a magyar ifjúság problémája is csak úgy lesz megoldható, ha minél előbb és minél több magyar ifjú elhelyezést talál a magyar iparban, amely iparnak fejlődnie és emelkednie kell ebben az országban. (Ügy van! Űgy van!) Szóvátette ő méltósága a Tardieu-tervet és mindazokat a terveket is, amelyek ezzel kapcsolatban felmerültek. Azt hiszem, nekünk minden olyan tervet, amely alkalmas arra, hogy azzal a mezőgazdaság helyzetén segítsünk, természetesen fel kell karolnunk. Hibának tartanám azonban azt, ha bármely irányban is felajánlkoznánk. (Ügy van! Űgy van!) Mert akármilyen kis pont is Magyrország ezen a földrészen, Magyarország nélkül a helyzet meg nem oldható és azok az országok, amelyek körülöttünk vannak és látszólag talán nem mutatják meg a betegségnek azt a képét, amely minálunk tapasztalható, legalább is olyan betegek, mint ez az ország és rá vannak szorulva arra, épúgy, mint Magyarország — ismerem ezt a kérdést tapasztalatból, mert dolgozom benne — hogy közös megoldást tudjunk találni. (Úgy van! Űgy van!) Többször szemére hányták a pénzügyminiszter úr ő excellenciájának, hogy beszédét bizonyos optimizmus jellemezte. Örülök, hogy a pénzügyminiszter úr optimista volt beszédében. Örülök azért, mert optimizmusra ma az országban mindenkinek szüksége van. Azt hiszem, hogy a külföldi fizetések teljesítésének fontos kérdésében nincs véleményeltérés közöttünk, amint láttam, az egész vonalon. Egészen kétségtelen, hogy a mai viszonyok között éppen az előbb említett kereskedelempolitikai szituáció folytán teljesen lehetetlen, hogy külföldi kötelezettségeinket valutában teljesítsük. Ennek kimondása, azt hiszem, minél előbb be fog következni, remélem, hogy a külföldi hitelezőkkel való megegyezés útján, ha nem, anélkül. Százötven évvel ezelőtt, amikor a nagy angol-amerikai konfliktus volt. Jefferson azt mondotta az angoloknak, hogy nem lehet követelniök a hitelezőknek, hogy fizessen az adós, ha nem engedik meg egyszersmind, hogy exportáljon. A fizetés útja pedig nálunk az export és ha ezt nem engedik meg nekünk, nem fizethetünk. Mindenki, aki a gazdasági kérdésekben csak egy kissé elmélyed, ennek az igazságát be fogja látni. Ha nézem a világhelyzetet és azt, hogy i ő excellenciájának optimizmusát mivel tudom i alátámasztani, akkor ezt Anglia helyzetében ! látom. Anglia megmutatta, hogyan lehet a kaj pitalizmusnak, amely fölött a halálharangot • annyiszor megkongatták, regenerálódnia. Ang! lia ma már közeledik újból ahhoz, hogy újra j visszafoglalja a világnak a pénzügyi vezetését, ami azt hiszem, az egész világ szempontjából csak nagyon hasznos jelenség lehet. (Ügy van! Űgy van!) Az a meggyőződésem, amit egy anj gol író mondott, hogy azok a bajok, amelyek ! ma a világ bajai, nem szerves bajok, nem foly! nak valami elementáris tételekből. Amikor a ! természet kincsei gazdagabban állanak az em. berek rendelkezésére, mint valaha, amikor új I és új felfedezésekkel gazdagítják az emberiség ' értékállományát, akkor azt hiszem, csak embe! rek hibái történtek, az emberek hibáztak és i az emberek akarata ezeket a hibákat jóvá is j fogja tehetni. Ez adja meg nekem az optimizmust és örülök, hogy ő excellenciájának politi, kajában ezzel az optimizmussal vezeti az ország ügyeit s ezért legnagyobb bizalommal a kormány iránt, a költségvetést elfogadom. : (Élénk helyeslés és taps. — A szónokot szá• mosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Ravasz László I ő méltósága. I Ravasz László: Nagyméltóságú Elnök úr! • Mélyen t. Felsőház! A felsőház vitájában lepej reg előttünk, mint egy nagyon színes és változatos film, a magyar életnek minden fájdalma, minden szüksége, de egyszersmind minden leI hetősége és biztató mozzanata. Ha nem aka) runk egészen elveszni a részletekben, szükséges bizonyos távolságokat kapnunk az eseményekkel szemben, hogy áttekinthessük és megállapíthassuk azokat a nagy vonalakat, amelyek , tanulságul és egyszersmind vigasztalásul szol-. ' gólnak a jelenlegi helyzetben. Kétségtelen dolog, hogy a háborúutáni 12 • esztendőt egyetlen egy, ma még egységes con; tinuumban kell felfognunk. Ezt együtt fogják egy névvel elnevezni a történelemben. Ennek j a történelemnek vonásai 'közösek és elmosha, tatlanok. A konszolidáció korának kell ezt neveznünk. És amikor erről az egységes korról beszélünk és ennek a háborúutáni magyar konJ szolidációnak, új magyar berendezkedésünknek, Csonka-Magyarország honfoglalásának és civilizációja újra való megkezdésének korszakáról beszélünk, akkor nekünk meg kell emlékeznünk arról SJL államférfiúról, akinek nevéhez e ! z a történelmi munka hozzáfűződik. Szokás a politikai életben éles pártalakulásoknál az, hogy bizonyos emberek, akik túlságos jelentőséggel bírnak az átlagos értékek fölött, olyan támadásoknak és olyan igaztalan ostromoknak vannak kitéve, amelyekről rög^ tön észre lehet venni, hogy bennük az illető alakulások egry nagy akadályt látnak az érvényesülésre. (Ügy van! Űgy van!) Minden politikai pártnak elismerem a teljes jogát a maga
