Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.
Ülésnapok - 1931-20
Az országgyűlés felsőházának 20. ülése 1932. évi június hó 24-én, pénteken. 357 propagandájára, de a magam részéről szükségesnek tartom annak kijelentését, hogy a Gondviselés úgy szokott a nemzeten segíteni, hogy egy-egy nemzedékben egy-egy kiváló embert ad nekünk és attól a nemzedéktől nem vár egyebet, mint azt, hogy ezt elismerje és kövesse. Mi nem vagyunk annyira gazdagok, hogy sokáig nélkülözhetnek a jelenlegi nemzedéknek legkiválóbb és legérdemesebb államférfiét : Bethlen Istvánt, (ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Éppen olyan erőteljesen kell hangsúly óznom azt, hogy a lehető legnagyobb politikai hibának tartom, ha az igen t. miniszterelnök úr pozícióját oktalan válsághírekkel, apró frondőrösködésekkel ebben a mai időben gyengíteni próbálják. (Úgy van! Ügy van!) A magam részéről legmelegebb szívvel adok visszr hangot arra, amit Szterényi báró 6 excelleneiája mondott tegnap: egy olyan hűséges, erőteljes munkát, amely most van a közepén, elgáncsolni akkor, amikor a létnek és a nem létnek szakadékán állunk, (Ü"#2/ van! Ügy van!) régi magyar könnyelműség volna, amely mindig felüti magát nagy történelmi fordulók alkalmával, mint valami igézet vagy varázs, hogy ezt a nemzetet megint elejtse és az előrehaladásban megakadályozza. (Ügy van! Ügy van!) De a magyar lélek ösztönös bölcsessége ettől meg szokott szabadulni és én hiszem azt, hogy most is védekezni fog és meg fog szabadulni ettől. Örömömre szolgál, hogy ezt magam részéről elmondhattam és kifejezhettem azt^ hogy a miniszterelnök úrnak egyenesen történelmi küldetését ebben a nehéz egy esztendőben (Ügy van! Ügy van!) rendkívül nagyra értékelem és meg vagyok róla győződve, hogy azt a színt, azt a vonást, amelyet a politikába belehozott, tudniillik, az elszánt puritanizmust és a politikai aszkézist, ez a nemzet még évtizedekig nem fogja tudni nélkülözni, (ügy van! Úgy van!) mert e nélkül az életerőit fogja kockáztatni. A konszolidáció természeténél fogva könynyen átalakul etatizmussá. Az elmúlt 12 esztendő legnagyobb magyar veszedelmét — talán nem is jó szót mondok, amikor veszedelmet mondok — legnagyobb magyar kísértését, az etatizmusban látom. {Ügy van! Ügy van! a báloldalon és a középen. — Báró Szterényi József: Nagyon helyes!) Megértem a történelmi okokat, amelyek létrehívták. A világháború és a két forradalom után egy rettenetesen széttépett és divergens társadalomban, az egyéni akciók klasszikus és tropikus földjén kellett hogy meginduljon a magyar államhatalom kialakulása és gyökérverése azért, hogy ennek a nemzetnek egységét végre-valahára biztosítsa. (Ügy van! Úgy van!) Ezzel óriási eredményt értünk el. A magyar nemzet az utolsó tíz év alatt politikailag mindig kézben volt, mindig egy emberként állott vezetői mögött s a maga kicsinysége mellett is reprezentánsainak hátvédet: erkölcsi és politikai súlyt tudott adni. De eközben az történt és történik meg, hogy az állami funkciók lassanként elsorvasztják a társadalmi autonómiákat (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és középen.) és egészséges, autonom, teherbíró, öntudatos társadalmi és gazdasági alakulások helyett egy egyetemes panetatizmus jeleivel találkozunk, (Ügy van! Úgy van!) amelynek, ha meg is vannak az említett előnyei, megvannak a maga rendkívül nagy veszedelmei is. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a középen.) Nagy veszedelem az, hogy egyetlen egy lapra van feltéve a nemzet egész jövendője. Hányszor történt meg a magyar történelem folyamán, hogy a nemzeti szempontból, vagy a nemzet életösztöne szempontjából ellenséges kormányzattal szemben az egészségesen kifejlett társadalmi autonómia, a különböző testületek ősi ereje ellenállott és a nemzeti élet kontinuitását megmentette. (Ügy van! Ügy van!) Ez volt a tipikus példája a magyar történelemnek, ez a speciális magyar történelmi ritmus. Ez azonban ma már megszűnt. A vármegye nem az, ami volt, (Ügy van! Ügy van!) a gazdasági élet egy burkolt állami működés. (Ügy van! Ügy van!) amelynél ellenzéki vita tárgya az, hogy a kormányzat van-e a bankok kezében, vagy a bankok vannak-e a kormányzat kezében; az egész közegészségügy, a szociális munkák, a Társadalombiztosító kezén államilag szocializálva vannak (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és azok a tényezők, amelyek annyiszor dicsőségesen állották meg a helyüket a múltban — és ezek között elsősorban éppen az én egyházamra gondolok — az állammal olyan kapcsolatba kerültek, amelynek révén autonómiáról most már csak elméletben lehet igazán beszélni. (Báró Szterényi József: Ez így van!) Ez pedig felfogásom szerint nemcsak annak az egyháznak a kára, hanem ez nagy nemzeti veszedelem, egy nagy alkotmánybiztosíték hiánya, mert bármiféle politikai fordulattal szemben tökéletes mértékben ki van szolgáltatva a nemzet egészen és nincsen többé archimedesi pont, ahol megálljon és ahol a maga történelmi alkatát és folytonosságát megmentse. (Elénk tetszés és taps a baloldalon.) T. Felsőház! Fiatal diákkoromban, amikor a kamatos-kamat titkaiba vezettek be minket, ismeretes és általános t példa volt az, hogyha Krisztus Urunk születésekor egy fillért betettek volna a takarékpénztárba, a mostani kamatos kamataival akkora összegre emelkedett volna ez, ami kiteszi aranyban véve a földet ötször. Jó, hogy nem tették be a takarékpénztárba azt a fillért, (Derültség.) mert ma már nemcsak ezen a földön, hanem a szomszéd planétákon sem lehetne sem szántani, sem vetni, : mert az aranyalap nem való szántásra és vetésre, oda föld kell. (Derültség.) Ebből azt a következtetést vonom le, hogy nem úgy megy a tőkeképződés a világon, ahogyan azt a matematikusok elképzelnék, és hogy a mindenkori tőke egy nagy és komoly fikciója az emberiségnek, amely önmagát korrigálja szakadatlan revízióval; meghalt alkatelemeit eldobja magától, hogy állandó és életképes hatékonysága érvényesüljön. Amikor ezt elmulasztja, olyan tehertételeket vállal át a múltból, hurcol magával tovább, amely az életműködését lehetetlenné^ teszi. A nagy világháborúban eltékozolt óriási tőkekészletet, ezt az akkori reális fikciót egy konok és oktalan békeszerződés magával akarta hurcolni és elhatározta azt, hogy a vesztes államokkal fogja vérben és .aranyban, verítékben és életben évenként, száz esztendőig vagy nem tudom meddig, lefizettetni. Ezzel pedig az következett be, hogy egyszerre Európa egyik tekintélyes részét páriasorsra ítélték és felállították egy egészen új kategóriáját a rabszolgaságnak: a legyőzött államok egyetemes gazdasági rabszolgaságát. (Ügy van! Ügy van! — Taps u Ház minden oldalán.)
