Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

Az országgyűlés felsőházának 20. ülése telessége az adófizetés. (Ügy van! a baloldalon.) De arra akartam kérni a t. pénzügyminiszter urat, hogy ezt a kijelentését adresszálja elsősorban az ingótökéhez, mert a földet és a föld jövedelmeit eltitkolni nem lehetséges. Számtalanszor tapasztaltam, hogy rendszerint azok járnak rosszul, akik az állammal szemben becsületesen teljesítik kötelességeiket, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) míg azokat, akik az adófizetési kötelezettség alól kibújni törekszenek, nagyrészt megsegíti valami non putarem, vagy valami előre nem látott esemény. (Úgy van! Ügy van!) Különben a t. pénzügyminiszter úrnak figyelmébe ajánlom, hogy az adómorált felülről ásták alá. Tessék csak körülnézni a t. pénzügyminiszter úrnak. A nagyobb ingó vagyonok adták meg erre a nem éppen épületes példát. Az természetesen egész más elbírálás alá tartozik, hogy vájjon ezentúl is abban a helyzetben leszünk-e, hogy adófizetési kötelezettségeinknek eleget tudunk tenni, mert ha a siílyos gazdasági helyzetben hamarosan nem következik be könnyebbülés, akkor nem tudom, hogy a t. pénzügyminiszter úr államháztartási egyensúlya nem fog-e veszélybe kerülni. Nagyon szép dolog azt mondani, hogy én a pengő értékét fenntartom, a pengő értékét meg akarom menteni. Én is ezen az állásponton vagyok, r de kérdés, lehetséges lesz-e majd ezt a szándékot keresztülvinni, ha az adóalanyok többé nem tudnak fizetési kötelezettségeiknek eleget tenni. Szerintem a t. pénzügyminiszter úr túlságosan exponálta magát expozéjában a nagytőke és egyáltalában a nagyobb vagyonok mellett. Azt hiszem, hogy ezek a nagyobb vagyonok sokkal könnyebben tudnak magukon segíteni, mint a kisebb vagyonok. (Ügy van! Ügy van!) A Magyar Statisztikai Szemléből vettem a következő adatot. Az 50 holdon aluli megterhelt kisbirtok átlagos terhe holdanként 400 pengő, tehát ugyanaz az összeg, amely ma a földnek körülbelül maximális forgalmi értéke, bár vannak vidékek, ahol a forgalmi érték jóval 400 pengőn alul van. (Lipthay Béla: Van azon felül is!) De nagyon kevés van ezen felül. Itt azután feltétlen kötelessége a kormánynak közbelépni és segíteni, mert azok az 50 holdon aluli kisgazdák — legalább is nagyobb részük — önhibájukon kívül kerültek bele a bajba. Tisztelt Felsőház! Az egész expozén bizonyos optimizmus vonul végig. Én kívánom a t. pénzügyminiszter úrnak, de az országnak is, hogy ez az optimizmus a gyakorlati életben valóra váljék és bebizonyosodjék, hogy a költségvetés valóban reális alapokon nyugszik. Nagyon jól tudom, hogy ma minden józanul gondolkodó ember egyetért abban, hogy a mai nehéz napokban a kormányzat egyik legfontosabb feladata az államháztartás egyensúlya, bár nagyon jól el tudok magamnak képzelni olyan helyzetet, hogy az államháztartás egyensúlya nincs rendben, de virágzik a magángazdaság, míg az előbbi esetben éppenséggel nincs kizárva, hogy a magángazdaság lassacskán el fog sorvadni. Remélem és kívánom, hogy ez ne következzék be, mert akkor Magyarországra még nagyon szomorú idők várhatók. Természetes, t. Felsőház, hogy minden józanul gondolkodó ember egyetért abban is, hogy a bekövetkezett világesemények folytán — de hangsúlyozni kívánom, az elmúlt esztendők bűnös pazarlásai után — az állami költségvetésben a legszigorúbb takarékosságnak kell érvényesülnie, azonban mint a felhatal1932. évi június hó 24.-én, pénteken. 351 mazási törvényjavaslat vitája alkalmával is megmondottam^ minden takarékoskodásnak kell hogy határt szabjon a közérdek. Errevonatkozólag nagyon megszívlelendő és nagyon értékes adatokat hallottunk abban a beszédben, amelyet tegnapelőtt Wolkenberg őméltósága itt elmondott. Én is abból a szempontból indulok ki és nem helyeselhetem azt az eljárást, amelyet a t. kormány a tisztviselői karral szemben alkalmazott. Ezeknek a szegény tisztviselőknek háromszor, sőt négyszer is lefaragták az illetményeiket és szerintem nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy a tisztviselői fizetéscsökkentés csak 3%-os lenne. Annak nagyobbnak kell lennie, mert tudomásom szerint beszüntették a rendes előléptetési lehetőségeket is. Ha pedig ez így van, akkor a fizetéscsökkentés nagyobb 3%-nálj szerintem tehát erre az előléptetési kérdésre vonatkozóan a t. kormánynak meg kellene találnia a fedezetet. A tisztviselői fizetéscsökkentésnél erősen kifogásolom, hogy a t. kormány nem vette figyelembe a többgyermekes családokat. A t. kormány egy kaptafára vette az összes tisztviselőket, holott illett volna a többgyermekes családapákat különös elbánásban részesítenie. Magyarországon nemcsak népünk széles rétegeiben, hanem az intelligenciában, sőt a vezető osztályokban is, megvan a hajlani az egygyermek-rendszerre, sőt a gyermektelen állapotra is, amit ma a nyomorúságos gazdasági viszonyok csak alátámasztanak. Szerintem a magyar faj fenntartása megköveteli, hogy a többgyermekes családokra különös figyelemmel legyenek. (Helyeslés.) Tisztelt Felsőház! Kifogásolom továbbá a hadirokkant-kérdés tervezett megoldását is. A költségvetésben 3 és fél millióval csökkentették a hadirokkantak gondozására előírt összeget a múlt esztendővel szemben, pedig mint tegnap hallottuk, Szterényi őnagyméltóságától is, volnának a költségvetésben olyan tételek, amelyeket könnyebben lehetne és jobban lehetett volna csökkenteni, mint éppen ezt az egy tételt. A hadirokkantakkal, mint a világháború hőseivel szemben, az ország eddig nem tanúsította azt a figyelmes gondozást, amelyet ezek a szerencsétlen, csonka és béna emberek megérdemelnek. A 100%-os rokkantakról valahogyan csak tűrhetően gondoskodtak, de a 75, 50 és 25%-os hadirokkantak valóban csak alamizsnát kapnak, különösen a 25%-os hadirokkantak havi 1 pengős segélye még alamizsnaszámba sem megy. Felkérem a t, kormányt, hogy ebben a tekintetben méltóztassanak valamit tenni és ezt a szégyenletes elbánást megszüntetni. Nem osztozhatom azonban abban a kijelentésben, amelyet a Képviselőházban használtak, hogy a hadirokkantak ügyét — ők ezt a kifejezést használták — a népjóléti . herce-hurcában elhanyagolták. En többször megfordultam a népjóléti minisztériumban a hadirokkantak ügyében és mondhatom, hogy mindig csakis a legnagyobb megértéssel és előzékenységgel találkoztam. Az igenis előfordult az én praxisomban, hogy mikor ilyen szegény hadirokkantak ügyeit akartam elintézni, akkor az ő írásai a főszolgabírói hivatalokban nem voltak feltalálhatók. Ebben az esetben, azt hiszem, a népjóléti minisztérium alig lehetett bűnös. Különben is most divatba jött minden lehetetlen dolgot rákenni a népjóléti minisztériumra. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy majd abban a honvédelmi hercehurcában a szegény hadirokkantaknak jobb