Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

350 Az országgyűlés felsőházának 20. ülése 1932. évi június hó 2h-én, pénteken. elzárkózó politikát folytat, Ausztria is védekezik és nem tartja be a kereskedelmi szerződéseket és mégis azt mondom, hogyha legalább a fa és gyümölcs tekintetében nagyobb gonddal és körültekintéssel ápolnánk az osztrák kapcsolatokat, ebből az országnak csak haszna lehetne. Mert végeredményben a körülöttünk lévő országok között csak Ausztria az, amellyel Magyarország egészséges gazdasági viszonyíba lépni képes és tud. (Ügy van! Ügy van!) Már leszögeztem azt, hogy a miniszterelnök úrnak és kormányának mérlegén mi az, ami az ő javára esik és elmondottam azt is, aminek megoldását a kormányzattól várjuk, amely problémáknak helyes kezelését és megoldását az ország népe nehezen várja. A miniszterelnök úr ő nagy méltóságának egyénisége, puritánsága az én szememben biztositéka annak, hogy a felhozott panaszok tekintetében a megfelelő orvoslás meg fog történni. A miniszterelnök úr biztos lehet abban és - megbizonyosodott arról, hogy ennek az országnak népe, amelynek jórészét a Felsőház is képviseli, lelkesedéssel követi. Mondottam már itt, íhogy mi nem pártszempontokat nézünk, a Felsőház ilyeneket nem ismer, mi pártra és politikai meggyőződésre való tekintet ^nélkül megnyilatkoztunk a miniszterelnök úr ő nagyméltósága mellett. Mi gondoljuk, tudjuk és bízunk abban, hogy ő igenis képes arra, hogy az országot ezekben a nehéz viszonyokban és körülmények között a jobb jövő felé vezesse. Hogy azonban ez bekövetkezzék, arra van szükség, hogy a miniszterelnök úr ő nagyméltósásra és a kormány a már sokszor tapasztalt eréllyel oldja meg feladatainak második részét is. Abban a reményben, hogy ez meg fog történni, a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik gróf Széchenyi Aladár ő méltósága. Gróf Széchenyi Aladár: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház. Az előttem szólott méltóságos felsőházi tag úr beszédéből feltétlenül aláirom mindazokat, amiket az ifjúság mai szomorú helyzetéről és elhelyezkedésének lehetetlenségéről, valamint az álláshalmozásról mondott, s ezek ellen nincs semmi kifogásom. Amennyire tájékozva vagyok, a Képviselőházban olyan szigorú és szerintem teljesen megérdemelt kritikát gyakorolták a Bethlenkormány pénzügyi gazdálkodása felett, hogy a magam részéről azt hiszem, eltekinthetek attól, hogy a tízéves múlttal foglalkozzam. Csak egy^ kijelentést óhajtok tenni, illetőleg csodálkozásomnak akarok kifejezést adni afelett, hogy az országgyűlés a Bethlen-kormányt a felhatalmazás nélkül elköltött nagy összegekért nem vonta felelősségre. (Ügy van! Ügp van!) Úgy hiszem, ezt minden országban, ahol az alkotmányos rendelkezésekre súlyt helyeznek, megcselekedték volna. Különben a magam részéről valóban nem is kell, hogy e felett csodálkozzam, mert hiszen Magyarországon évtizedek óta, talán 40 esztendeje álparlamentárizmus uralkodik. Magyarországon már a szabadelvű- és munkapárti időkben is álparlamentárizmus volt és a legutóbbi tíz esztendőben ez az álparlamentárizmus anynyira megerősödött, hogy ma már úgyszólván minden legcsekélyebb ellenzéki megmozdulást is csirájában akarnak elfojtani. Áll ez különösen a t. kormány vidéki expozituráira, azokra az úgynevezett kiskirályokra. Méltóztassanak körülnézni, hogy mi történik a Képviselőházban? Az a vad gyűlölet, az az örökös személyeskedés, azok az igazán nem épületes jelenségek, amelyeknek ott úgyszólván napról-napra tanúi vagyunk, mind ide, az álparlamentarizmusra vezetendők vissza. (Ügy van! Ügy van!) Hiszen azok a t. urak ott a Képviselőházban nem mint ellenfelek, hanem mint ellenségek állanak szemben egymással. Bocsánatot kérek, ez már még sem járja, rendes, okos parlamentarizmus idejében. En ezzel az álparlamentarizmussal régóta szemben állok és most hajlott koromban sem fogok előtte deferálni. Én a t. miniszterelnök urat csak arra kérem, hogy szüntesse meg ennek az álpaiiamentarizmusnak a rendszerét, úgy, mint azt a napokban itt Hadik János gróf t. barátom is elmondotta. Ezt a rendszert meg lehet szüntetni egy becsületes választójogi törvénnyel. Akkor meg fog majd nyugodni az ország közvéleménye, meg fog nyugodni ez a közélet és akkor majd én is meg fogom szavazni ugy a költségvetést, mint az appropriációt. A t. pénzügyminiszter úr a Képviselőházban elmondott expozéjában nagyon fontos kijelentéseket tett. A t. pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy abban az esetben, ha a külföldi hitelezőkkel nem tudnánk megegyezni, ai kormány kénytelen lesz egyoldalú intézkedéseket életbeléptetni. Én azt hiszem, hogy a közvélemény ebben a megnyilatkozásban megnyugodott, bár, azt hiszem, hogy jobb, időszerűbb lett volna, ha ez a nyilatkozat előbb jelenik meg. Teljesen osztozom azokban, amiket tegnap Szterényi József báró itt elmondott. Teljesen igaza van a pénzügyminiszter úrnak, amidőn ő ezt a kijelentést úgy értelmezi: igenis, ez ma erős fenyegetés, amelyet azonban, . tekintettel revíziós törekvéseinkre, csak abban az esetben fogunk gyakorolni, ha: — amint a német közmondás mondja — «wenn alle Stricke reissen». Igaza van tehát a pénzügyminiszter úrnak, ha ezt a kijelentését ő ma még csak fenyegetésnek tekinti. Nekem már kezdettől fogva az a meggyőződésem, hogy fizetési kötelezettségeinknek a külföld felé nem tudunk eleget tenni, mert Trianon elvette tőlünk területünknek és nyerstermenyeinknek óriási nagy százalékát, a tisztelt szomszédok pedig olyan elzárkózási gazdasági politikát folytatnak, hogy Magyarország gazdasági élete úgyszólván holtpontra került. Ha a tisztelt külföldi hitelezők elégedetlenek a miatt, hogy fizetési kötelezettségeinknek nem teszünk eleget, akkor keressék ennek az okát a trianoni békeparancsban. De különben sem tudnánk fizetési kötelezettségeinknek eleget tenni, hiszen azokat az annakidején felvett kölcsönöket nekünk ugyanabban a mai lerongyolódás napjaiban az értekekben kell visszafizetnünk. Szerintem becsületesen be kell vallani, hogy mi sem valutában, sem pengőben fizetni nem tudunk, hanem igém s vannak felesleges nyersterményeink, van búzánk, van borunk, vannak háziállataink, tessék a tisztelt hitelezőknek ezeket tartozásaink fejében átvenni. Nem lehet, szerintem, egy országtól lehetetlen dolgokat követelni és ezt elsősorban a hitelezőknek kellene figyelembevenni, mert ha egyszer az adósok tönkremennek, akkor ugyan a hitelezők hiába fogják követeléseiket keresni. Osztozom a. t. pénzügyminiszter urnák az adófizetésre vonatkozó kijelentéseiben is. Vitán felül áll, hogy minden polgárnak elsőrendű kö-