Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

Az országgyűlés felsőházának 20. ülése 1932. évi június hó 2h-en

} pénteken. 347 nek az ígéretének megfelelt, annak beszédes dokumentuma éppen az előttünk fekvő költségvetés. Ez a költségvetés a magyar szegénység okmánya, a magyar nyomorúság tükre. Bízom benne, bogy a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságának elismert szaktudása, óvatossága garantálja ennek a költségvetésnek egyensúlyát, garantálja azt, )hogy ez a költségvetés reális, és realizálható lesz. Bár ismételten szó esett róla, — de szerintem nem eshetik elég szó, — kénytelen vagyok a magam részéről is itt rámutatni arra, hogy hiába van ennek a szegény magyar népnek türelme, áldozatkészsége, szorgalma, addig itt mindig bajokkal fogunk küzködni, addig itt mindig nehéz lesz kiegyensúlyozott, deficitmentes költségvetést biztosan megállapítani, amíg ez a haza csonka határai közt nyög. Éppen azért úgy vélem, hogy nemcsak a társadalmi mozgalmak, hanem a kormányzat külpolitikájának tengelyébe is a magyar nemzetnek most már hiánytalanul és kitörölhetetlenül a revízió gondolatát kell állítania. (Taps.) Amíg ennek a nemzetnek legminimálisabb szükségletei meghaladják azt az erőt, amelyet produkálni képes, amíg ez a nemzet mindig nagyobb importra szorul, mint amennyit ki tud vinni, el tud adni, addig itt véglegesen megállapodott egészséges viszonyokról nem beszélhetünk. Éppen azért kell belátnia Európának, hogy ezen a nemzeten segíteni kell. Ezt nem hangoztathatjuk elégszer. Mert ha Európa népeinek van Európában missziójuk, a magyar nemzet múltjánál fogva erős garantálója^ annak, hogy ennek a missziónak teljesítéséből ki fogja és ki tudja venni a maga részét. A miniszterelnök úr ő nagyméltóságának és kormányzatának javára írnám még azt is, hogy hiába mondják, hogy abszolúte nincs az ő rezsimje alatt rendszerváltozás, hiába szokta néha a miniszterelnök úr ő nagyméltósága js ezt mondani, én nem látom így a dolgokat és ha nem is átfogó rendszerváltozásról van szó, a miniszterelnök úr puritánsága és egyénisége, igenis, inaugurált itt bizonyos rendszerváltozást. (Ügy van! Ügy van!) A miniszterelnök úr javára kell írnorn, hogy adott esetben meg volt benne a kellő erély, hogy a közéleti tisztességet megvédje, a közéleti tisztességet piedesztálra emelje. (Elénk helyeslés és taps.) Nem mulaszthatom el a kormányzat érdeméül felhozni azt az erélyt, — és itt ugyancsak a miniszterelnök úr ő nagyméltóságára és a belügyminiszter úr ő nagyméltóságára gondolok — hogy adott esetben, amikor az egész ország polgársága . nehezen várta a kormányzat erélyes fellépését, ez az erélyes fellépés megtörtént. A miniszterelnök úr. valamint a belügyminiszter úr ő nagyméltósága úgy tettekkel, mint határozott kijelentésekkel leszegezték magukat a közrendnek és a közbiztonságnak minden körülmények között való megóvására. (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől.) Meggyőződhetett az ország polgársága arról, hogy a közrend és a közbiztonság a miniszterelnök úr ő nagyméltósága kormányzata alatt, a belügyminiszter úr határozottsága és erélyessége mellett, a lehető legjobb kezekben van. (Ügy van! Ügy van!) T- Felsőház! Ezekben csatlakoztam azoknak az előttem szólott felsőházi tagoknak véleményéhez, akik megállapították, hogy^ a kormányzatnak vannak érdemei, megállapították, hogy a kormányzat beváltotta az ígéretét, illeteve programmjának első részét. Kétségtelen azonban, hogy — ámbár a mondottakat a kor[ mányzat és a kormányzati politika javára írhatjuk, meg kell állapítanunk, hogy vannak olyan problémák is, amelyekhez a kormány nem nyúlt, vagy nem nyúlt hozzájuk úgy, amint azt az ország népe várta. En csak röviden akarok egyik-másik ilyen problémára rámutatni, hiszen a szónokok foglalkoztak ezekkel a problémákkal és kérdésekkel, tehát felesleges volna a t. Ház türelmét ilyen megismételt dolgokkal untatni. Vannak kérdéseink és vannak problémáink, amelyknek rendezése körül minthogyha a kormány nem mutatta volna azt az erélyt, amelyet más tereken tapasztaltunk és amelyet remélem, hogy a kormányzattól azokon a tereken is tapasztalni fogunk, ahol edddig kevés, vagy semmi kísérlet e megoldásra nem történt. Hallottuk itt a gazdák panaszait, hallottuk őket panaszkodni a terhek aránytalansága miatt, a kamatterhek elviselhetetlensége miatt, s azt hiszem, mindnyájan a gazdatársadalommal együttérzünk azért, mert a mezőgazdaság megvédése, a mezőgazdaság megsegítése tulajdonképpen egyet jelent az öszszes foglalkozási ágak felemelésével. (Ügy van! Ügy van!) Csak azt merném hozzátenni, hogy a gazdák bajaiban a többi kereseti foglalkozások is osztoznak. Ugyanazok a bajok, amelyek a^ gazdáknál megvannak, ugyanaz a túlterheltség, ugyanaz a túlkamatoztatás visszatér másutt is, az iparnál, a kereskedelemnél is. (Ügy van!) Ezekből tehát leszögezhetjük azt az igazságot, hogy jogosan követeli a gazdatársadalom, de jogosan^ követeli az egész ország népe is, hogy a kormány ezekbe a kérdésekbe erélylyel^ nyúljon bele és tegye meg a maga intézkedéseit ott, ahol az aránytalanságokat ki lehet küszöbölni. Egészségtelen áralakulásokról hallottunk itt, különösen Hoyos gróf ő méltósága igen érdekes statisztikai összehasonlítást tett. Szinte érthetetlen az, hogy amikor a kormány kénytelen volt a fizetéseket az egész vonalon csökkenteni, s amikor jövedelmeink napról-napra kevesebbek lesznek, amikor a terhek állandóan szaporodnak, miért nem intézkedett már oly irányban, miért nem követte a német példát, miért nem történt meg itt a gazdasági lehetőségek határain belül az áraknak erélyes leszállítása. Mert az az aránytalanság, amely a mezőgazdasági termeivények és egyes, különösen nagyipari árucikkek árai közt fennáll, nem tartható fenn anélkül, hogy ez az ország, ennek az országnak tömegei össze ne roppanjanak. (Ügy van! Ügy van!) Ami az árnivellálás, leszállítás, arányosítás terén történt, az tulajdonképpen semmi, csak pepecselő munka, amelynek semmi különösebb jelentősége sincs. (Ügy van! Ügy van! a jobbközépen.) Itt — amint mondottam — el kell menni addig a határig, ameddig gazdaságilag lehet. Mi mar nem bírjuk tovább, a nép már nem bírja tovább ezt az életet, ennek az életnek terheit és különösen nehezen viselik ezeket akkor, amikor egyes foglalkozási ágak, vagy mondjuk: egyes nagyvállalatok és egyes kartellszövetségek, kihasználva a vámmentességnek vagy vámvédelemnek minden előnyét, abban a helyzetben vannak, hogy a többiek felett óriási magasságban gazdaságilag prosperálhassanak, anélkül, hogy aránylagos terheket viselnének. A kormánynak rendelkezésére áll a karteltörvény, a kartelltörvénnyel kézben igenis lehet egészséges megoldást találni, mert habár bizonyos gazdasági lehetőségeken túl, azt hiszem, senki sem akar menni, az egyoldalúságot 56*