Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

:346 Àz országgyűlés felsőházának 20. üléi kintetében, a budget megállapítása és megszavazása tekintetében nincs egyenjogúsítva a Képviselőházzal. (Ügy van! a jobboldalon.) Ezt egyéb szempontból is meg lehet állapítani és különösen a gyakorlatban látjuk, hogy a Felsőházat nem kezelik egyenjogúan a képviselőházzal. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nem akarok egyebet mondani, csak rámutatok a miniszteri bársonyszékre. A miniszterelnök úr ő nagyméltósága e pillanatban érkezett. Sajnos, nekünk azt kell megállapítanunk, hogy itt nincs meg az az érdeklődés, amely érdeklődéssel a Képviselőház tárgyalásait a minisztérium részéről kísérik. T. Felsőház! Amikor megállapítom, hogy a Felsőház kisebb mértékben felel, vagy talán éppenséggel nem felel egy helytelenül megállapított országos költségvetésért, hozzá kell tennem, hogy eszem ágában sincs arra a kényelmes álláspontra helyezkedni, hogy ezt a helyzetet így tűrjük és hogy ezen a helyzeten változtatni nem akartunk, mert ez a helyzet a felelősség szempontjából tulajdonképpen igen kellemes. Itt azonban nem a Felsőház tagjainak, nem a Felsőháznak, mint olyannak passziójáról van szó, itt a nemzeti érdekek megóvásáról van szó. A Felsőház hivatása és méltósága megköveteli a Képviselőházzal való egyenjogúsítását. Ehhez fontos nemzeti érdekek fűződnek. A Felsőház hivatása az, hogy adott esetben, amikor a Képviselőházban a pártszenvedélyek esetleg a legmagasabb fokra hágnak, mérséklőén és fékezően hasson a törvényalkotásra. Ma napról-napra halljuk az óhajt, a kívánságot a titkos választójognak az egész vonalon való hiánytalan bevezetésére. Vájjon melyikünknek nem jut eszébe, hogy éppen a titkos választójog következtében előállható képviselőházi változások nem teszik-e elsőrangú nemzeti feladattá a Felsőháznak olyan jog- és feladatkörrel való ellátását, amely mellett a maga mérséklő és fékező feladatát min

: den körülmények között teljesíteni tudja? Nem akarom ezzel azt mondani és minden félreértést el akarok kerülni, annál is inkább, mert már két évvel ezelőtt itt a Felsőház magas színe előtt voltam bátor hangoztatni, hogy magam részéről a titkos választójogtól nem félek, azonban hozzátettem akkor is és hozzáteszem most is, hogy a titkos választójoghiánytalan bevezetése nemzeti szempontból csak akkor megengedett, ha a törvényhozás az állami és társadalmi rendet a titkos választójog eshetőségeivel szemben kellően körülbástyázza. T. Felsőház! Magam részéről a titkos választójog egyik» első korrektívumának tartom a Felsőháznak a Képviselőházzal való egyenjogúsítását Nézetem tehát az, hogy a felsőházi törvény reformját, a Felsőház megreformálását a Felsőháznak minden egyes adott alkalommal hangoztatnia és követelnie kell mindaddig, amíg ez a követelésünk teljesül, mert ez nem a mi igényünk, ez a nemzet iránti kötelességünk'. (Ügy van! Úgy van!) T. Felsőház! Az előttem szólóik közül többen leszögezték, de talán legkiválóbban Szterényi ő excellenciája szögezte le azt, hogy a kormányelnök úr annak a programnak — ahogyan Szterényi ő excellenciája magát kifejezte —, amelyet vállalt, első részét meg is oldotta. Ebben az előttem szólóknak

1 igazuk van. Magam is elismerem, hogy a miniszterelnök úr vállalt elsődleges feladatának tényleg megfelelt. Amint már többen megállapították, a 1932. évi június hó 2í-én, pénteken. miniszterelnök úr a pengő értékét megvédte, a pengő vásárlóképessége és értékelése — legalább a belső viszonylatban — teljes épségben áll. Az is igaz — el kell ismernünk —, hogy a miniszterelnök úr ő nagyméltósága megvédte az országot az inflációtól. Hallottunk már itt is különböző véleményeket az inflációról, annak következményeiről, azt hiszem azonban, a Ház többsége azt a nézetet vallja — és a magam szerény álláspontja is ez —, hogy az országot az inflációtól a végletekig meg kell menteni. (Ügy van!) Igen t. Felsőház! Nem hinném, hogy tévedek, ha megállapítom, hogy még mindig betegei vagyunk az első inflációnak is; az első inflációnak utórezgéseit és utóhullámait még mindig érezzük és azt hiszem, egy újabb inflációt nem bírnánk ki olyan sokáig, mint az elsőt. Egy újabb infláció szerény véleményem szerint rövidesen államcsődhöz vezetne. (Úgy van!) A miniszterelnök úr ő nagyméltósága és kormánya megoldotta azt az elsődlegesen vállalt feladatot is, hogy 1931/32. évre az államháztartás egyensúlyát rövid idő alatt, mielőtt még további stílyosabb bajok keletkeztek volna, helyreállította. Arról lehet vitatkozni és azt lehet vitatni, hogy az alkalmazott eszközök, módok, ahogyan ez a kölségvetési egyensúly helyreállíttatott, nem voltak minden tekintetben a legjobban megválasztottak. Lehetne vitatkozni arról, hogy a kiadások csökkentése az állami tisztviselők, közalkalmazottak jövedelmeinek csökkentése révén, különösenr a kisjövedelműek fizetésének leszállítása révén nem volt a legszociálisabb elgondolás. Sokan szerettük volna, ha a kormány e tekintetben a legkisebbeket megkímélte volna, a többieknél pedig egészséges progresszivitást hozott volna be a fizetések csökkentésénél. Lehetne arról vitatkozni és lehet vitatni, hogy nem volt a legszerencsésebb es — mondjuk — legcélszerűbb eljárás a bevételeknek azon módon való fokozása, ahogyan történt. Ne felejtsük azonban el, hogy óriási nemzeti és közérdekek forogtak kockán. Én a kormányzat mentségléül fel merem hozni, hogy gyorsan kellett cselekedni, nem volt sok tűnődésre idő és természetesen ilyen körülmények között nem lehetett dleliberálni, hezitálni, amíg a legjobb megoldási módot megtalálják. Amikor azonban ezt a kormányzat javára mentségül felhozom, rögtön sietek annak kijelentésével, Ihogy ez a mentség kötelezettséget foglal magában, még pedig azt a kötelezettséget, hogy amint lehet, amint az ország helyzete és az idők megengedik, az esetleges jobb megoldás irányában kell keresni a kivezető utat. T. Felsőház! Ilyen nehéz időkben mindenkinek áldozatokat kell hoznia. Senkisem vonhatja ki magát az alól, mindenkinek viselnie kell a terlhieket. A magyar nép vállalja is a terhet, szívesen veszi magára, egy követelése van azonban, az, hogy a teherviselés terén arányosság, méltányosság legyen úrrá. Ha a miniszterelnök úr ő nagyméltóságának sikerülin fog, —- amiben én nem is kételkedem — ezt az osztó igazságot, méltányosságot, arányosságot a teherviselés terén megteremteni, akkor azt hiszem, az ország népe működését egyöntetű bizalommal fogja kísérni és akár van pártja, akár nincs pártba, a magyar nemzet kívül mögötte fog állani. (Ügy van! Úgy van!) A miniszterelnök úr ő nagyméltósága beváltotta azt az ígéretét, hogy az állami gazdálkodás, az államháztartás terén az egész vonalon a takarékosságot fogja érvényesíteni. Hogy en-