Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-19

336 Az országgyűlés felsőházának 19. ülése adókamatot szed a hátralékos adók után, és pedig olyan mértékben, ahogy a hivatalos összeállítás mondja, hogy a részletek fizetésénél a késedelmi kamatokat az egész tőketartozás után veszi számba 1926 óta; 1926 előtt csak azokat a kamatokat számította, amelyek a tényleg fizetett összeg után jártak. A hivatalos összeállítás magyarázata azt mon dija, hogy ez a számítás jóval egyszerűbb, ezt kell alkalmazni; ha majd a gazidasági viszonyok annyira meg fognak javulni, hogy a késedelmi kamatoknak a jelen szakasz értelmében való számítása túlterhesnek mutatkozik, abban az esetben nem a kamatok számításának módját szándékoznak megváltoztatni, hanem miajd a késedelmi kamatoknál eszközölnek leszállítást. A gazdasági viszonyok ma annyira megromlottak és nem javultak, hogy ennek a leszállításnak is itt volna az ideje. Tisztelettel kérem

1

, méltóztassék intézkedni, hiszen a kivételes hatalommal való felruházás alapján ezt tör vény ho'zási intézkedés nélkül is megtehetik, még az Oti. tartozásoknál is s a hálás polgárság imádsága fogja megjutalmazni a kormányt. A mezőgazdasági cikkek árainak harmadára való leszállításával szemben az ipari cikkek árai változatlanok, sőt a kormány olyan intézkedéseket tett, amelyekkel a behozatal vagy egyálalában megakadályoztatik, vagy megnehezíttetik, a belföldi ipari cikkek árai, amely cikkek nem tudnak konkurrálni a külföldi cikkek jóságával, emelkedő irányzatot mutatnak. Itt is kérem a kormányzat intézkedését, de minél előbb. Neesak árelemző bizottságok elé bocsássák az áirukat és 5—10 százalékos leszállításokat érjenek el, hanem érjenek el valóságos jóravaló árleszállítást. A székesfővárosnak állandóan szemére vetik a közüzemek fenntartását, mert ezek a magánkereskedelmet gátolják. íme. hallottuk Szterényi ő excellenciáijától, hogy milyen kevéssé árszabályozók laz állami üzemek. Teljes mértékben csatlakozom az ő felfogásához. Etekintetben is az a kívánságom és óhajtásom, hogy a felesleges üzemek szüntettessenek imíeg. Itt ráfizetések történnek, amelyek jóval többet tesznek ki, mint amennyit a tisztviselőktől elvettek és ha a tisztviselők fizetését nem is lehet visszaállítani és nem is kívánom, hogy visszaállítsák, mert hiszen amellett jelentkeznek más közszükségleti kiadások az állam részéről, de méltóztassék azt a méltányos kiegyenlítést, amely lehetővé teszi, hogy a tisztviselő legalább a lakásbérét kapja meg érintetlenül, ennél a körülménynél is figyelembevenni. Abban a reményben és bizalomban, hogy a kormány csak azért nem intézkedett ebben a dologban, mert nagy és fontos dolgainak elintézésénél ezek a kisebb körülmények elkerülték figyelmét, ca költségvetést elfogadom. (Elérik éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Székács Antal ő méltósága. f Székács Antal: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen tisztelt Felsőház! Az ország két legfontosabb problémája külföldi adósságaink rendezése és magángazdaságunk r talpraállítása. A hitelélet rendjéről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával többen és így magam is, annak a meggyőződésnek adtunk kifejezést, hogy az ország ma nem fizetőképes és ezt hitelezőinknek is ki kell jelentenünk, mert nem szabad várakoznunk ezzel addig, amíg az ország gazdaságilag teljesen lerongyolódik, hanem abban az időben kell még az országot és pénzügyeinket szanálni, amíg az országot ismét fizetőképessé 1932. evi június hó 23-án, csütörtökön. lehet tenni. A pénzügyminiszter úr ő excellenciája válaszában azt mondotta, hogy ilyen brutálisnak nevezhető eljárástól tartózkodnia kellene olyan országnak, amely még számít arra, hogy a jövőben is hitelt vegyen igénybe. Nem tudom, hogy a pénzügyminiszter úr még mais ezen a nézeten van-e és ma is reméli-e még, hogy egyoldalú intézkedések nélkül a hitelezőkkel megegyezésre tudunk jutni; ha igen, akkor mindenesetre helyesen cselekszik. En azonban figyelmeztetni szeretném arra, hogy a gazdaságtörténet tanítása szerint csakis olyan ország nem tudott fizetésképtelenségének kijelentése után ismét hitelre szert tenni, amelynek nem sikerült az állam financiáit és a magángazdaságot újból fellendíteni. Manes az «Államcsődről» szóló közismert kitűnő könyvében az országok egész sorozatát említi fel, amelyek az államcsőd kimondása után ismét csodálatosan gyorsan bőséges hitelhez jutottakéba sikerült nekik magángazdaságukat megerősíteni és az állam háztartását rendbehozni. Érdekes, hogy az utolsó évszázadokban majdnem minden tíz évre esik egy államcsőd. Még érdekesebb, hogy Franciaország a XVII—

XIX. századnak minden emberöltőjében egyszer államcsődöt mondott s a legérdekesebb, hogy az első - francia nemzetgyűlés 1789-ben kimondotta még a tilalmát is annak, hogy az államcsőd szót kiejteni lehessen, ez azonban nem akadályozta meg a második francia nemzetgyűlést abban, hogy az állam adósságát egyharmadára leszállítsa. Nem kell tehát félnünk attól, — és itt nem magunkra gondolok; Isten ments, hogy ez bekövetkezzék, de nem kell félni attól — hogy az állam ismét ne tehessen szert hitelre, ha sikerrül magángazdaságát megerősítenie és az állam financiáit rendbehoznia. Nem kell félnünk ettől már azért sem, mert hiszen szerencsétlenségünket nem mi magunk idéztük fel, hanem azt mondhatom, hogy hitelezőink idézték fel azt, részben Trianon által, részben azáltal, hogy megfosztottak nyersanyagainktól, részben kereskedelmi politikájukkal, amellyel lehetetlenné tették, hogy terményeinket elhelyezhessük. Szóval azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, nogy ebbe a katasztrófába bennünket inkább a hitelező államok sodortak. Mi fizetni és élni akarunk. Ahhoz, hogy éljünk és hogy fizethessünk, okvetlenül szükséges, hogy termelésünk folytonosságát biztosítsuk és okvetlenül szükséges, hogy magángazdaságunkat megerősítsük, mert ez biztosítéka az államgazdaságnak, államháztartásunk rendbehozásának is. Mezőgazdaságunk megerősítése, termelésünk megerősítése és fejlesztése között legelső és legfontosabb feLadatunk természetesen a mezőgazdaság megsegítése; Azt hiszem, ebben az országban nem lehet véleménykülönbség abban a tekintetben, hogy minden foglalkozási ág boldogulása, léte a legszorosabb kapcsolatban álljon mezőgazdaságunk sorsával. Nagyon helyes tehát, hogy az igen t. kormány elsősorban á bajbajutott, megszorult gazdák megsegítése tekintetében kíván a cselekvés terére lépni. En csak arra vagyok bátor figyelmeztetni, hogy amilyen szükséges, amilyen üdvös a bajbajutott, fizetési nehézségekkel küzdő mezőgazdáink megsegítése, annyira romboló és végzetes hatású lehet az, ha ezt az akciót általánosítjuk, ha nem a legszükségesebb, a legszűkebb méretekre szorítjuk. En a mezőgazdaság megszorult tagjainak szanálását máskép nem tarthatom megengedhetőnek, mint a leg-