Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-19

Az országgyűlés felsőházának 19. ülése költségvetésnél minden felesleges kiadást el kell kerülni, akkor ilyen felesleges kiadásokra kényszerít minket a kormányzat. A székesfőváros úgylátszik a kormánynak nem kedvenc gyermeke, mert mindenféle tekintetben csak az autonómia ellenére tesz. Erre mindjárt a következő példával fogok szolgálni: Itt van a költségvetés harmadik füzetének 12. fejezete, a pénzügyminisztérium költségvetése. Ebben ki van mondva (olvassa): «A nyilvános betegápolási pótadó a nyilvános betegápolással kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál.» Azt mondja a miniszter (tovább olvassa): «Megjegyzem, hogy a pótadó bevételéből az államkincstár és a székesfőváros közönsége között 1931. évi október 31-én létrejött megállapodás értelmében 1932. évi január hó 1-étől számított 12 évre évi 7 millió pengő a székesfővárost illeti meg. A székesfőváros ezt a hétmillió pengő összeget a nála befolyó pótadóból egyenlő negyedévi részletekben közvetlenül veszi igénybe, ennekfolytán a pótadó bevételét a székesfőváros illető összeg levonására irányoztam elő.» Jó tudni azt is, hogy e megállapodást megelőzőleg az állam a fővárosnak körülbelül 16 millió pengő betegápolási díjjal tartozott és akárhányszor a legnehezebb helyzeitbe kerültünk, mert a költségvetési bevételi oldalon ez az összeg fel volt véve, ellenben a kormány annak kifizetésével mindig vonakodott. Megegyezés jött létre és ha ez a megegyezés civil, polgáremberek között történik, ha a bíróság elé kerül, akkor az nemcsak beismerő nyilatkozatot, hanemi jogelismerést jelent, a törvényhozás magasztosságával nem férhet össze, hogy r ezt azután most dezavuálni lehessen, mert elvégre komoly elhatározásai, tudatosan írta ezt a pénzügyminiszter úr ide bele és bocsátotta^ a törvényhozás elé. És mi történt? A népjóléti miniszter a miniszterelnök úrral aláíratott egy olyan leiratot, amelyben az van mondva (olvassa): «A m. kir. pénzügyminiszter úr és a székesfőváros törvényhatósági tanácsának kiküldöttei között az ápolási költségek rendez© sere nézve 1931. évi október hó 30-án kötött megállapodást még csak tervezetnek nyilvánítja, minthogy a minisztertanács ahlhioz nem járult hozzá.» A kereskedelemügyi miniszter úr egyéb nagyiszerű működésének elismerése mellett szintén nem a legkedvesebb barátja a fővárosnak. A fővárosnak van egy temetkezési vállalata, vagy monopóliuma. Ezt a temetkezési monopóliumot megelőzőleg számos magántemetkezési vállalat volt. Ha valahol ezek a vállalkozók megérezték azt, hogy a halálához közeledő beteg van, gyászruhába öltözve, vagy kevésbbé gyászosan megjelentek, imint a holló károgtak és jelentkeztek a kérelemmel: mi temetjük a legolcsóbban. Még nem csukták le a szemét annak a halottnak, már is ott tolongtak hármasával-négyesével és felajánlották magukat Ezt az állapota^ szüntette meg ez a monopólium. Ez a monopólium azonban nem akarta megengedni azt, hogy itt azután a kegyszerek árusításával olyan lehetőségek támadjanak, hogy mégis felajánlhassák magukat a haldokló vagy a halott házában^ a hozzátartozóknak és nem akarták az engedélyt neki adatni. A kereskedelemügyi miniszter úr azonban a kereskedelem szabadságának nevében ezt az engedélyt mégis megadta. Az autótaxiknak alapdíját 15 fillérrel akarta a székesfőváros törvényhatósága felemelni; ennek fejében ezek az autótaxik a vá1932. évi június hó 23-án, csütörtökön. 335 ros legszélső közigazgatási határáig kivitték volna az utasokat s ha ott az utasok kiszálltak és kifizették a bért, a kocsi visszament volna, és a sofőr nem igényelhette volna visszafelé is a díjat. A nem drágítás okából ezt a határozatot nem hagyta jóvá a kereskedelmi miniszter úr ő excellenciája s most az a helyzet áll elő, hogyha valaki például a Svábhegyre akar felmenni, minthogy a Svábhegy beleesik abba a bizonyos zónába, nem tartozik a kocsit visszafelé is kifizetni, ha ellenben a «Szarvas»-on túl akar menni, akkor először is már kettős skála van. másodszor pedig tartozik a kocsit vissza is megfizetni. A pénzügyminiszter úr ő excellenciája is igen nagy jóakarattal van a főváros iránt. Az inségadó legalább is a javaslat indokolása szerint arra szolgált, hogy az inség csökkentésére fordíttassák az inségadóból származó bevétel. A nyolcmilliós Magyarország székesfővárosának majdnem egymillió lakosa minden áldozatra kész volt az inség enyhítését illetőleg és amit csak tehetett a télen át, azt megtette, hogy a nyomorúság lázongásra ne fajuljon. A székesfőváros a nyáron át is tovább akarta a segélyezést folytatni és pedig munka útján. Hiába kérünk és könyörgünk, a kormány nekünk a székesfőváros részéről befizetett 14 millió pengő inségadóból azon az egynéhány millió pengőn kívül, amelyet részünkre átengedett, egyetlenegy fillérrel sem járul hozzá a székesfőváros ínségének a csökkentésére. Pedig Budapest székesfőváros az állami feladatoknak nemcsak ama részét látja el, amelyet a törvény kötelezően előír számára, hanem számos más feladatot is, amelyet különösen az államnak kellene elvégezni. A székesfővárosnak vannak középiskolái, kereskedelmi iskolái. A kultúra és a művészet terén is a legnagyobb fokú áldozatokat hozza meg ez a székesfőváros, amelyet bűnös Budapestnek neveztek s amelyre most azt mondja a vidék és azt mondják a körülötte levő városok, hogy el akar zárkózni előlük s önálló vámtarifát létesít, holott már ősi idők óta volt kövezetvámszedési joga a fővárosnak éppenúgy, mint akármelyik más szabad királyi városnak. A szabad királyi városok közül azonban nem fejlődtek újabb városok, ezeket tehát nem illetik ilyen panaszokkal, mint ille• tik a székesfővárost a körülötte levő városok, amelyek felpanaszolják a kövezetvámot, amelynek szabályozását most megakasztották egy önálló vámmal. Igen, de mit nyújtunk mi viszont ezért a mélyen tisztelt körülöttünk levő vidéknek? Hiszen ha közkőrházaink közkórházi jellegét megszüntetnők, akkor a közkórházainkban ápolt betegek kétharmadrésze nem kapna ellátást, mert ez a kétharmadrész vidéki ápolt. Mindezeket a tényeket, amelyeket a költségvetés keretében itt felhoztam, méltóztassék a t. kormánynak megszívlelni. Rajongó szeretettel a fővárosom iránt, amelyhez járul hazám iránti legforróbb szeretetem, kérem a kormányt, méltóztassék a torzsalkodásnak ezt a folyamatát, amelyet nem a kormány tagjainak a terhére, hanem a bürokrácia terhére írok megszüntetni, hogy ott benn az irodákban, ahol az ügyeket intézik, lássák meg, hogy miként lüktet az élet kinn a városban, és a megértés útján teremtsünk olyan napot, amely Budapestnek is és az egész országnak is fényesen fog ragyogni. Mélyen t. Felsőház! A költségvetés keretében

1 szóvá akarom tenni még a kamatleszállítás kérdését is. A kormány is és az összes érdekképviseletek is ígéreteket tesznek a kamatok leszállítására, mégis az állam további 12 százalékos