Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-4

Az országgyűlés felsőházának h-ik ülése • lelően azzal indokolta, hogy az újabb 5 millió font sterling felvétele azért vált szükségessé, — szó szerint olvasom — «mert bizonyos sürgős állami és ezek között elsősorban beruházási természetű kiadások teljesítése vált^ szükségessé». Ez viszont a költségvetés realitása iránt támasztott alapos kétségeket, mert hiszen alig valamivel előfoh, közvetlenül a választások kiírása előtt, május 20-án a pénzügyminiszter úr a Képviselőházban, — bizonyára annak indokolására, hogy miért nem adhatja ezt a pénzt beruházásokra — akként nyilatkozott. hogy a kölcsön előlegének nagyobb részét kénytelen mint tartalékot tartani. Ott, ahol tartalék van, nem sürgős a kiadásokra és beruházásokra pénznek a szerzése, tehát vagy volt tartalék, amely esetben nem sürgős a külföldi kölcsön, ha pedig nem volt tartalék, akkor miért beszél a pénzügyminiszter úr tartalékokról? Es miért mulasztotta el azt a kötelezettségét teljesíteni, amely a törvényben elő volt írva és amelyben világosan ki volt mondva az, hogy a külföldi kölcsönnek — akár előlegének, akár az egész kölcsönnek — hovaif ordítás a tekintetében tartozik az országgyűlésihez fordulni és előzetesen ibejelenteni,hogy milyen célokra akarja a pénzt fordítani. Ez már bizalmatlanságot keltett. Annak idején megnyugvással fogadták a törvénynek ezt az intézkedését, mert a legtöbben azt gondolták: Isten tudja, mire fogják az összeget elkölteni; előre jelentsék be a törvényhozásnak azt, hogy mire akarják fordítani s ha helyes és jó célra akarják felhasználni, akkor a törvényhozás készséggel hozzá fog ahhoz járulni. Ezt a kötelezettségét a pénzügyminiszter úr elmulasztotta, amikor az előleget felvette és az előleg felett maga rendelkezett, elsősorban, hogy tartalékolta, — amit senki sem kifogásolhat — de másodsorban, hogy elköltötte a nélkül, hogy azt az elosztási tervet a törvényhozásnak bemutatta volna. Ezt a kölesönelőleget a pénzügyi kormány 10 hónappal ezelőtt megkapta és nem tartotta érdemesnek, hogy az 1930 : XXXI, te 1. §-ának előírásai szerint járjon el. A törvény rendelkezésének kifejezett semmibevétele joggal támasztott megint bizalmatlanságot és indokoltan nyújtott tápot különféle felfogásoknak és különféle híreszteléseknek. Ne méltóztassék tehát világhisztériának a kontójára írni azt a bizonyos nyugtalanságot, amely itt az országban éppen ezen események következtében joggal és érthetően keletkezett. A pénzügyi bizonytalanság és különböző híresztelések elterjesztésére tápot ad például az az eset, amelyet Somssich gróf tegnap a bizottságban felemlített, amidőn hivatkozott a Felsőház által múlt év július hó 8-án hozott határozatra, amelyben a Felsőház — ha szabad ismertetnem — a következőket határozta el (olvassa): «A Felsőház utasítja a kormányt, hogy az egyes gabonaneműek értékesítése érdekében szükséges intézkedésekről szóló törvényjavaslat eredményéről és kihatásairól 1931. április 1-éig tegyen jelentést a Felsőháznak; ezen elaborátum tárgyaltassék le az arra hivatott bizottságok által jelentéstétel végett és ez a jelentés szolgáljon irányadóul a fenti törvényjavaslat további fenntartására, esetleges módosítására és végrehajtására nézve. Ezen határozat pedig tétessék át a Képviselőházhoz országos határozattá emelése céljából.» A pénzügyminiszter úr ugyanazon az ülésen kijelentette hogy (olvassa); «Somssich ő excellenciájának határozati javaslatát készséggel 1931. évi augusztus hó 4-én, kedden. 23 m elfogadom és hozzájárulok ahhoz is, hogy az az Alsóházhoz küldessék át, hogy annakidején or* szagos határozattá emeltessék, annál is inkább, mert ott egy határozati javaslat egészen rokontartalommal a vita végén elfogadtatott.» Hogy azután ez országos határozattá lett-e emelve, vagy nem, azt nem tudom, nem hallottam róla; tehát elaludt az ügy, de tény az, hogy a pénzügyminiszter úr ennek a törvény által előírt kötelezettségének eleget nem tett, mert hiszen lejárt április elseje és semmiféle bejelentést sem az Alsóházban, sem a Felsőházban nem tett atekintetben, hogy az egész bolettavállalkozás, vagy terv hogyan végződött. Az elszámolásra a törvény értelmében a pénzügyminiszternek még van ideje, e tekintetben tehát nem lehet neki szemrehányást tenni. Igaz, hogy az már kiszivárgott, hogy többmillió deficittel végződött ez az intervenció, amit az is ibizonyít, hogy az intervenciót kénytelen volt a kormány abbahagyni és ennek az a következménye, hogy nap-nap mellett zuhan a húza értéke, ami a mezőgazdaságra nézve a legnagyobb katasztrófát jelenti. Azokra a vidékekre nézve különösen, aihol csak három mázsa búza termett holdanként, amelyet 6—7 pengőért lehet eladni, végzetes a búza értékének ilyen óriási hanyatlása. Ne méltóztassék arra gondolni, — amire különben majd rátérek — hogy szigorú rendszabályokkal lehet azt a nyomort, amelyben a gazdaközönség és egyáltalában a kisexisztenciák vannak ebben az országban, kiküszöbölni és azon segíteni, mert csak céltudatos gazdasági intézkedésekkel lehet azt elérni. Ezekért a kormánynak vállalnia kell a felelősséget a törvényhozás előtt és ezeket a kisexisztenciákat segítő intézkedéseket a törvényhozás nem akadályozhatja meg, mert különben joggal azzal a váddal illethető, hogy antiszociális politikát csinál. A kisemberek megsegítéséhez nem kellenek ilyen kényszerrendszabályok. A szanálás érdekében tényleg szükséges, hogy minden igényt leszorítsanak és a kiadásokat lehetőleg redukálják. (Gróf Széchenyi Aladár: Ha lehetséges!) Ha lehetséges, éppen ez a kérdés. En remélem és bízom Bethlen István miniszterelnök úrban, hogy ő ennél az egész eljárásnál nem fogja megengedni azt, hogy itt kicsinyeskedő fináncpolitikával a kisexisztenciák boldogulása meg legyen akadályozva. Azokon segíteni kell, akármi történik. (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van!) Már a bizottságban is említettem, hogyha szigorú rendszabályok jönnek, ami azt jelenti, hogy itt áldozatokat kell hozni, akkor azok az áldozatok úgy történjenek meg, hogy ne egy társadalmi osztály kiváltságával, vagy egy társadalmi osztály különös megterhelésével járjanak, mert az igazságtalan megoldásba a magyar soha sem tud belenyugodni, hanem érintse az áldozat egyformán, egyforma alapon, arány-, lagosan a társadalom minden rétegét. Itt azután a magam részéről csak egy kivételt tennék, hogy tekintettel — a szociális szempontokra, ne legyünk kitéve bizonyos kirobbanásoknak és felfordulásoknak, igenis a szegény népet, a kisexisztenciákat ne engedjük a bolsevista agitátorok által a bolsevista táborba sodortatni, hanem bizonyítsuk be nekik azt, hogy még a legnagyobb anyagi nehézségekkel küzdő időben is a törvényhozás és az egész magyar társadalom őket megsegíti és megakadályozza azt, hogy ők ebben a krízesben teljesen tönkremenjenek. (Helyeslés .jobbfelől.) A tönkrement ember kétségbeesik, könnyen csajtlakozik minden szélső irányhoz; 1 azt mondja, hogy: «Most már mindegy, (Ügy