Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-93

Az országgyűlés felsőházának 93. ülése 1930. évi december hó 19-én, pénteken. 51 teghapi bizottsági ülésen Glattfelder püspök úr ő excellenciája adott kifejezést, hogy ugyanakkor a kormánynak a nemzeti jövedelem fokozására vonatkozólag is meg kellene tennie a szükséges intézkedéseket. Ha meg méltóztatnak engedni, igen t. Felsőház, errevonatkozólag szeretném néhány percig nagybecsű türelmüket igénybe venni. A pénzügyminiszter úr ő exeellenci'áj a a tegnapi bizottsági ülésen megnyugtató kijelentést tett arra vonatkozólag, hogy a mezőgazdasági válság a kereskedelmi szerződések küszöbön álló kiépítésével kapcsolatban lényegesen enyhülni fog. Ha azonban az ily módon megnyíló exportlehetőségeket •• intenzíye kívánjuk kihasználni, akkor a mezőgazdasági termelésnek egészen új arányokat kell szabnunk és lehetővé kell tenni azt, hogy a földmívelés, még pedig neinicsak a nagy- és középbirtoknál, hanem talán különösen a kisgazdaságokban ismét rentábilissá váljék, és kiinduló pontja lehessen a gazdasági viszonyok általános nagy fellendülésében. El kell ismerni, hogy ezen a téren már eddig is igen sok történt. Egészen eltekintve a földniív élés ügyi minisztérium szakosztályainak egyes akcióitól, a kormány két évvel ezelőtt megalapította a mezőgazdasági export intézetet, amely már rövid működése alatt is igen jelentékeny eredményeket ért el a termelés fejlesztése, az export és értékesítés megszervezése körül, továbbá ezelőtt egy héttel tető alá hozta a márkázási törvényjavaslatot, amely egy további lépés ezen a téren. Azonban, habár ezek az intézkedések kétségkívül alkalmasak arra, hogy a minőségi termelést előmozdítsák, ma, amikor minden téren a forradalmi átalakulások korát éljük, .sokkal intenzívebb eszközökre van szükség, amelyek gyorsabb ütemben teszik lehetővé azt, hogy a mezőgazdaság térjen át olyan cikkek termelésére, amelyek relatíve nagyobb értéket képviselnek és amelyek elhelyezése külföldön sokkal simábban, sokkal könnyebben történhetik. Méltóztassék elhinni, t. Felsőház^ ez egyáltalában nem boszorkányság, ez csupán organizáció kérdése. Nem kell hozzá más, mint hogy először mezőgazdasági ágazatok sz-erint termelő központokat létesítsünk, amelyek az irányítást, a propagandát, a szellemi és üzleti ügyvitelt végeznék, továbbá a termeléshez és exporthoz szükséges áruhitelt biztosítanák intézményesen. Aimd az elsőt illeti, külföldi példák is igazolják, hogy az úgynevezett standardáruknak és típusáruknak nagy tömegben való termelését maisként, mint termelőszövetkezetek szervezésével elérni nem lehet. A magyar nép egyéni karaktere és sok más körülmény -azonban szükségessé teszi, hogy ez a szervezés felülről történjék meg. Hiszen látjuk, hogy a hitelszövetkezetek, a fogyasztási (szövetkezetek és a tejszövetkezetek hálózata sohasem létesült volna, ha nem lett volna megfelelő központ, amely ezt felülről propagálta és irányította. A külföldön, például Dániában is azt látjuk, hogy a standardáruk termelése tulajdonképpen csak akkor vett nagyobb lendületet, amikor a szétszórtan működő szövetkezetek tömörültek és r

megalakították a maguk külön szakközpontját. Ilyen^ termelő központokat kellene tehát a beruházási kölcsönnel kapcsolatban — az Országos Központi Hitelszövetkezetekre támaszkodva — létesíteni, természetesen olyan férfiak r vezetése alatt, akiknek szakértelme és hozzáértése vitán felül áll és akik egymás működését úgy a propaganda és a szervezés, mint az üzletvitel és a tudomány terén kölcsönösen kiegészítik. Méltóztassék megengedni, t. Felsőház, hogy egy-két konkrétummal támasszam alá állításomat. Sehol sem terem például olyan zamatos, ízletes kitűnő gyümölcs, mint Magyarországon, (Ügy van! a baloldalon!) azonban gazdáink — egy-két kivételtől eltekintve — Összevissza, teljesen rendszertelenül termelik a gyümölcsöket, nem választják ki a fajtákat, nem törekszenek tömegtermelésre, nem gondozzák a gyümölcsfákat, nem^ tudják a szedést és a csomagolást kellően elvégezni, hiányzik az üzleti összeköttetés, hiányzik a szükséges hitel és így azután nem csoda, ha az értékesítési lehetőségek a miniimiumra redukálódnak. En azt hiszem, hogy ez egyáltalában nem hat stimulálólag a gyümölcstermelésre. Ha ellenben volna ilyen központ, amely a tudományos intézetek és kísérleti állomások közreműködésével és támogatásával megállapíthatná országszerte, hogy hol, milyen gyümölcs terhiesztésére legalkalmasabbak a talaj- és klimatikus viszonyok, azután járásonként ezeknek a fajtáknak megfelelő intenzív propagandát csinálna, a kisgazdákat iszövetkezetek«e tömörítené, ellátná őket nemesfajta gyümölcsfákkal, irányítaná, utasítaná őket a gyümölcsfák megfelelő^kezelésére, a gyümölcsszedésre és csoma'golására, továbbá összeköttetéseket létesítene, akkor azt hiszem, hogy ennek a gyümölcsnek értékesítése akár a szövetkezeti központ útján, akár a szabadkereskedelem útján, semmiféle nehézségekbe nem ütköznék. A baromfi- éstojásexport. amely külkereskedelmi statisztikánkban azelőtt a második helyen állott, azóta, sajnos^ nagyon visszaesett, ami jelentékenyen befolyásolja kereskedelmi és fizetési mérlegünket. En azt hiszem, ha volna ilyen központ, amely ebben a tekintetben is irányítólag hatna és támogatná a gazdákat, úgy a fajkiválasztásban, valamint a tojásgyüjtés'ben, esetleg a baromfihízlalásban, akkor ezen a téren is hamar elérnők, sőt meghaladnék az azelőtti rekordot. A borértékesítésnek és exportnak is az a legfőbb akadálya, hogy nem tudunk nagy tömegben egyforma minőségű, úgynevezett típusborokat előállítani és ezeket exportálni. Ezen a bajon is csak úgy segíthetnénk, ha egy borszövetkezeti központot létesítenének, amely kibérelné az állami pincéket, összevásárolná a borokat, azután bizonyos recept szerint kezelve, nagymenynylségű típusborokat állítana elő, és ezeket exportálná külföldre. Franciaországban és Olaszországban sem terem minden esztendőben mindenütt ugyanaz a bor és mégis, akárhová megy az ember, az egész világon, az étkezőkocsikban, a hajókon és restaurációkban állandóan ugyanazokat a típusborokat adják, mint például a Grande Supérieure és az Orvieto Dolce. Ezeknek mindig ugyanaz az íze, ugyanaz az aromája, foktartalma és édessége, mintha egyidőben és ugyanarról a tőkéről szedték volna a szőlőt. Nekünk is ezt a példát kellene követnünk, mert ott is folyton változik a termés, csak a recept marad ugyanaz. A gyengébb ^minőségű parasztmustokat is össze lehetne vásárolni és kondenzált állapotban exportálni külföldre, ahol azután akár alkoholmentes italok gyártására, akár vízzel feihigítva és kiforralva, tetszésszerinti foktartalmú borokat lehetne előállítani. Ugyanerre a mintára lehetne megszervezni a magtermesztést is, amelynek exportjára óriási lehetőségek vannak Magyarországon. Ha a kormány egyelőre csak ennek a négy termelési ágnak megszervezésére létesítene központokat, akkor óriási lendületet adna a többtermelésnek, fokozná a nemzeti jövedelmet és