Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-93

50 Az országgyűlés felsőházának 93. ülése tunk, mind az állami, mind a székesfővárosi statisztikai szolgálat, megállja a helyét a világon, felveszi a versenyt a legj óbbakkal. (Ügy van! a jobboldalon.) Feltétlenül megbízható, magasabb szempontokból dolgozó önzetlen hivatalok. Mit mond Illyefalvy a maga statisztikájában? Felvételt eszközölt Budapesten 25.085 tisztviselői főbérlői laikásiban, amely felvétel érint 98.477 személyt, körülbelül a Budapesten lakó egész tisztviselői társadalmat. Ebből a 25.085 főbérlőből 19*8% egy szobában lakik, 39'8% két szobában, 21*1% három, szobában és mindössze 10'8% négyszobás lakásban. Altisztviselői lakók 81'4%-ának nincs fürdőszobája és körülbelül 64%-nak nincs cselédje. Es ha méltóztatik a lakásokra eső személyek számát venni, "akkor a lakások 11'9%-ában öt személynél több lakik egy szobában és 4'9%-nál hat személynél több lakikkét szobában. Ez a tisztviselői társadalom hű képe. Egy másik képe pedig a tisztviselői társadalomnak az, amelyet a postatakarékpénztár időnkénti aukciói nyújtanak, ahol tükrét, képét, szőnyegét, bútorát, a legnélkülözhetetlenebb szükségletek megtartására szorítkozva, odaviszi, áruba bocsátj ci ciZ <3, tisztviselő, hogy mindennapi gyenge, szerény fizetését pótolhassa, rendkívüli szükségletekre előforduló kiadásoknál. Amikor igenis ostorozom, amint ostorozandó a hanyag tisztviselő, amint ostorozandó a mulasztást elkövető, a bűnt, visszaélést elkövető, úgy merem állítani, hogy a legnagyobb tiszteletre és a nemzet legnagyóblb hálájára érdemes és méltó az a tisztviselőkar, amely ilyen nehéz viszonyok között, ilyen Önzetlenül, ilyen hazafiasán teljesíti a maga kötelességét és ama kevés érték közül, amelyet a nemzet Trianonból átmentett, ez a tisztviselői kar a legértékesebb, (Ügy van! Ügy van!) Ezen a tisztviselői karon, ennek becsületességén, ennek nélkülözésképességén, ennek munkaszeretetén az adózók millióinak anyagi és erkölcsi értékei fordulnak meg. Nekem részem volt a múltban az egyik legnagyobb igazgatás élén állhatni, azóta is három minisztérium személyzetével több-kevesebb, sűrűbb érintkezésben állok, a külügyi, a pénzügyi és kereskedelemügyi minisztériummal, kiállíthatom tehát ezeknek azt a bizonyítványt, hogy önzetlenül végzik a maguk nehéz munkáját. (Ügy van! Ügy van!) De legyen szabad itt mélyen t. p Felsőház, a tisztviselői kar védelmére kelnem általában már csak az állami tekintély érdekében is, (Ügy van! Ügy van!) inert a tisztviselői kar reputációjában, a tisztviselői kar becsületességében az egész államtekintély jut elvégre végső fokon kifejezésre. (Ügy van! Úgy van!) Legyen szabad kitérnem itt egy sokát hangoztatott visszaélésre, mert annak tüntetik fel, az úgynevezett dugsegély kérdésére is. Egy közkeletű kifejezés ez, egy divatos jelszó, amely vonatkozik arra a különös, talán kivételes támogatásra, — hogy úgy fejezzem ki magam — amelyben a minisztériumok s részben az alsó hatóságok személyzete is külön munkájáért részesül. En itt sem tagadom, hogy ebben a tekintetben is hibákat követtek el a imultban, különösen a forma tekintetében, amelyben bizonyos jutalmazások történtek. Én itt sem tagadom, hogy lehetnek, talán vannak ima is kifogásolandó részletei annak a jutalmazási és segélyezésig rendszernek, amelyről dugsegélyezés elnevezés '. alatt t szólanak, De viszont felelősségem tudatában állítom és erkölcsi kötelességemnek tartom itt hangsúlyozni, hogy a múltban ugyanezt tettük, mert nekem például nem lett volna lelkeim attól a tisztviselői kartól, amely hivatalon kívüli idejét értékesíthette volna családja 1930. évi december hó 19-én, pénteken. érdekében, hivatalos időn kívüli időben teljesített munkát elfogadni megfelelő ellenérték nélkül. Nem a mai kormány gyakorolja csak ezt, mi a múltban is gyakoroltuk, éppen úgy juttattunk nem dugsegélyeket, hanem résziben pótlék, részben jutalom, részben segély alakjában azoknak a tisztviselőknek, akik ismétlem, a hivatalos időn túli időben külön szolgálatot teljesítettek. Ha az ipari munkásnak, vagy más szellemi munkásnak a túlórázást, az ő rendes napi munkaidején kívül való munkateljesítményét megfizetik, sőt duplán fizetik meg nagyon he

: lyesen, — mert hiszen ő a pihenésre és a lelki művelésre szánt időt használja fel annak a munkának érdekében — akkor mivel rosszabb az az állami, az a miniszteriális tisztviselő, aki a maga külön idejét az államnak adja, sokkal kisebb dotációért, mint amennyit főmunkaídejében élvez? Ismétlem, ha vannak, visszaélések, ha előfordulnak ezen a téren mulasztások, ostorozzuk, üldözzük és vonjuk felelősségre azt a minisztert, aki ezen a téren mulasztást elkövet, de magát a tisztviselői kart azért támadni, hogy az ilyen becsületes munkáért külön díjazást élvez, a legméltánytalanabb. Legyen szabad utalnom még egy érdekes körülményre. Demokratikus szempontból rendkívül érdekes, hogy lehet-e megtagadni a tisztViselőtől azt, amit a munkásnak elismernek, 'tudniillik a munkájáért való díjazást? Az 1926/27. évi állami költségvetés kapcsán a nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága felhívta a pénzügyminisztert, hogy a pénzügyi közigazgatás fogalmazói tisztviselőinek 1925/26. évi költségvetési évtől kezdödőleg nyugdíjba be nem számítható pénzügyi fogalmazói pótlékban való részesítése iránt intézkedjék s eziránt tegyen az országgyűlésnek előterjesztést. Méltóztatnak látni, hogy maga a nemzetgyűlés helyes megítélésével és méltánylásával annak a kivételes munkának, amelyet a pénzügyi fogalmazói kar teljesít, maga kezdeményezte azt, amit mi már régen folytattunk. Én ezt a kérdést is megvilágítandónak tartottam főbb vonásaiban és bocsánatot kéreik a mélyen t. Felsőháztól, hogy figyelmét ezzel igénybe vettem. Ismétlem, hogy nem mulasztások, visszaélések palástolásáról van szó, hanem szemben a méltatlan támadásokkal meg kell védenünk a tisztviselői kart. Juttassuk kifejezésre a magyar t állami tisztviselői kar iránti nagyrabecsülésünket, tiszteletünket és kérjük innen a törvényhozásból a tisztviselői kart, hogy azt az önfeláldozó {munkásságot, amelyet eddig végzett, teljesítse továbbra is, teikintet nélkül arra, hogy van-e érte külső elismerés, vagy nincs. A törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök: Balogh Elemér Ő méltósága következik szólásra! Balogh Elemér: T. Felsőház! A kormány nelhéz szívvel terjesztette elő ezt a törvényjavaslatot és a t. Felsőház, azt hiszem, aninden lelkesedés nélkül fogja megszavazni. Ezt érthetőnek találom, ha nem is osztom mindenben ezt a felfogást, mert én ezt a törvényt szükségesnek, hasznosnak tartom és megszavaznám akkor is, ha nem kényszerhelyzetben foglalkoznánk vele, mert a magángazdaságnak tehermentesítését és a termelés előmozdítását fontosabbnak tartom, mint egy, a jó konjunktúrához szabott budgetnek merev fenntartását. Tekintve azonban azt, hogy ennek a törvénynek végrehajtása, ha mégolyan észszerűen történik is, bizonyos fokig csökkenti a kereseti lehetőségeket és előmozdítja a munkanélküliséget, én teljesen osztom azt az ólbajtást, amelynek a