Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-91

Az országgyűlés felsőházának 91. ülése 1930. évi november hó 21~én

} pénteken. 11 a háború kitöréséig: bekövetkezett, a magyar föld értékének az a nagymérvű emelkedése kizárólag csak a 67-es politika következménye volt. (Ügy van! Ügy van! a közéven.) Nem azért említem ezt. t. Felsőiház, mintha szükségét látnám annak, hogy a múltra nézve magamat és .azokat, akik velem egy nézeten voltak, igazoljam, de említem azért, mert ebből a jövőre nézve lehet és kell következtetéseket levonni. (Ügy van! a középen.) Mielőttt ezekre a következtetésekre rátérek, röviden még csak azt említeni meg, hogy az a körülmény, hogy mi a mezőgazdasági tömegcikkeinkkel világpiaci áron vagyunk kénytelenek a . külfölddel konkurrálni, természetesen azt idézi elő, hogy nálunk az agrárolló még élesebb, mint a^ nyugateurópai államokban. Ennélfogva természetesnek tartom, de egyúttal nagyon ^sajnálatosnak is, hogy a gazdaközönség körében és különösen a parasztság körében ez rendkívül erős iparellenes hangulatot váltott ki. Iparellenes hangulatot, mert azt hiszik, hogy gazdasági helyzetük főleg azért rossz, mert az ipar igazságtalanul magas árakat alkalmaz velük szemben. Nagyon óva intem a t. Felsőházat és a magyar agrárközönség vezetőit, hogy nagyon vigyázzanak ennél a kérdésnél. Ma iparellenes hangulat van, holnap tőkeellenes hangulat lesz, ha_ tovább haladunk ebben az irányban, amely irányban — sajnos — elindultunk, és holnapután magántulajdon-ellenes hangulat lesz azokban a körökben, amelyek még a gazdasági kérdéseket kellőleg megérteni nem tudják. (Mozgás a középen.) Ennek bizonyságául hoztam fel a régi 67-es politikát, mert éppen annak a vidéknek kisgazdaközönségében legerősebb ma az iparellenes hangulat, amely vidéknek gazdaközönsége volt múltban a 48-as politikának és ennek keretén belül az önálló vámterületnek a híve.^ Nem iskolázott emberekről van itt szó, t. Felsőház, és nagyon vigyázni kell, mert a lavinát egy kis kavics indítja meg, de feltartóztatni aztán nincs elegendő erő. Ne méltóztassék azt hinni, hogy én ezeket azért mondom, mintha a magyar ipart különös védelembe akarnám venni. Először is a magyar iparnak erre nincs szüksége, de másrészt, hogy őszinte legyek, a magyar iparral nem is, vagyok megelégedve. A kapitalisztikus gazdasági rendnek létjogosultságát az adja meg, hogy a kapitalisztikus termelés olcsó és mindig olcsóbbodó legyen. Ezt a feladatát ezidőszerint a magyar ipar nézetem szerint nem tölti be. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ne méltóztassék elhinni, hogy ez azért van. amit egyes analfabéták hisznek és hirdetnek, alátámasztva ezáltal azokat az áramlatokat, amelyekre előbb céloztam. Ennek nem az az oka, hogy a magyar ipar vállalatok vezetői túlsókat keresnek. Egy nagy iparvállalat vezetője sem közgazdasági, sem magángazdasági szempontból nem kereshet túlsókat, ha feladatának magaslatán áll és túlsókat keres nagyon kevés fizetéssel is akkor, ha nem áll a helyzet magaslatán. Az iparcikkek árára pedig ez a tényező semmi, vagy — én nem tudom — alig ezrelék es» befolyással van. Nem ezért vagyok tehát elégedetlen a magyar iparral, amelynek különben is létfenntartási ösztöne kell, hogy diktálja azt, hogy ugyanolyan kereseteket tegyen lehetővé, mint amilyen keresetekben azoknak az iparvállalatoknak vezetői részesülnek, amelyekkel nekik konkurrálniok kell, hanem elégedetlen vagyok a magyar iparral azért, mert — amint mondottam — nem látom az utóbbi időkben az olcsóbb termelésre való azt a törekvést, ami a kapitalisztikus gazdasági rendnek szükségképpeni következménye és ideálja. Ennek két oka van: vagy személyi, vagy tárgyi. Ha személyi oka van, akkor az iparvállalatnak mindenesetre törekednie kell ezen úgy segíteni, hogy olyan vezetésben részesítse a vállalatokat, amely ezeknek a feladatoknak megoldására képes. Én nem mondom, hogy ez így van, nem akarok véleményt mondani, csak felállítom a tételt. Vagy pedig tárgyi oka van. Én azt hiszem, hogy különösen tárgyi. A magyar ipar igenis drága, mert drágán termel, mégpedig részben olyan okokból, amelyek nem tőle függenek, mert hiszen egy új ipar, iskolázatlan, vagy még nem kellően iskolázott munkásság, kis fogyasztóterület mind a drágulás olyan tényezői, amelyeken az ipar nem segíthet. De drágán termel — úgylátszik — ezeken a tényezőkön kívül is. Mik azok a tényezők, amelyek ezt a dráiga termelést és ennélfogva az iparcikkek árának magasságát előidézik, azt én nem vagyok hivatva felfejteni, nem is vagyok rá képes. De az iparvállalatok vezetőinek és a nagyipar érdekképviseletének is feladata ez, és itt konstatálnom kell, hogy ebben a tekintetben nem látom a^ magyar, ipar vezetői résziéről azt a felvilágosító munkát, amely itt szükséges volna egyrészt azért, hogy a kormány abban a helyzetben legyen, hogy eltávolítsa azokat a gazdasági nehézségeket, amelyek a magyar ipar termelését drágítják, másrészt pedig azért, hogy a közvélemény kellően tájékozva legyen. Meggyőződésem az, hogyha a közvélemény kellően tájékoztatott volna és tényleg ki tudnák mutatni a magyar ipar vezetői, hogy tőlük füergetlen okokból termelnek drágán, tehát tőlük független okokból magas az iparcikkek ára, akkor ezzel lényegesen mérsékelnék, sőt esetleg teljesen megszüntetnék azt az iparellenes hangulatot, amely az országban ma van. Sőt soha nem is kerekedett volna felül ez az iparellenes hangulat, ha a magyar iparvállalatok vezetői és a magyar ipar érdekeltségei ennek a feladatuknak kellő időben megfeleltek volna. Nemcsak az ipari érdekeltségekre különösen, hanem az összes érdekképviseletekre áll nézetem szerint az, hogy. feladatukat nem helyesen ítélik meg. Az érdekképviseletek feladata nem abban áll, hogy egymásra acsarkodjanak, nem abban áll, hogy szidják mindig a kormányt, ha rendelkezéseket alkalmaz velük szemben és követeljenek mindig állami támogatást, ha arról van szó, hogy az nekik használ, ellenben kifogásolják az állami támogatást, ha az másnak használ; az érdekképviseletek feladata először az, hogy a kellő összhangot megteremtsék a^ gazdasági élet különböző tényezői között. Az érdekképviseletek feladata másodszor az, hogy tájékoztassák az ország közvéleményét és a kormányt azokról a feltételekről, amelyekre nekik szükségük van, hogy boldoguljanak, és ez alatt nem az állami szubvenciókat értem. T. Felsőház! Visszatérve a mezőgazdaság helyzetére, természetesen abból, amit előbb a 67-es politika tekintetében mondottam,^ következik, hogy itt tulajdonképpen csak két megoldás lehetséges: vagy módunkban van itt olyan helyzetet teremteni, hogy a magyar mezőgazdaság tömegcikkei a külföldi, nevezetesen a tengerentúli államok versenyével szemben a külföldön kedvezőbb vámfeltételek alatt versenyezhessenek, vagy nem. Ha módunkban van, ezt el lehet érni^ részben egy nagyobb vámterület konstruálásával, több állam összeállása folytán, — természetesen csak olyan államok jöhetnek itt szóba, amelyeknek 2*