Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-91

Az országgyűlés felsőházának 91. ülése lünk, hazánkban a belső tőkeképződés előmozdítása, milyen fontos egy olyan gazdasági atmoszférának teremtése, amely igenis^ az embereket sarkalj SÍ 'array hogy megtakarításokkal és munkájuk megfeszítésével minél több tőkét igyekezzenek gyűjteni, hogy az a magyar közgazdaság rendelkezésére álljon. Mert idegen tőkékre alapított közgazdasági élet mindig, de különösen a maiakhoz ihasonló viszonyok között végzetes következményekkel jár. En a legőszintébb szerenosekívánataimat fejezem ki a pénzügyminiszter úrnak a tegnap megkötött államkölcsön .alkalmából. Egyúttal elismerésemet- fejezem ki, -hogy a kölcsön egy ilyen kis összegre korlátoztatott. A kölcsön felvétele a mai időkben mindenesetre nagy bizonyítéka annak, hogy a nyugateurópai gazdasági élet jobban ítéli meg gazdasági viszonyainkat, mint egyes hazai defetisták. (Ügy van! Ügy van!) Ebből a szempontból tehát a kölcsön felvételének igen nagy jelentősége van. De még jobban örülök annak, hogy ez az öszszeg aránylag csekély. Nem látok Magyarország szempontjából nagyobb veszedelmet, mintha a külföldön való eladósodásunk nagy mértéket vesz fel. Amint a t. pénzügyminiszter úr elődje, a mi óvó felszólalásaink ellenére, nem tudott védekezni a túlságos és felesleges állami kiadásokkal szemben azért, mert az állam bevételei nagyon bőségesen folytak, úgy nem tudna az igen t. miniszter úr védekezni a szükségtelen és gazdasági értelemben helytelen beruházások ellen, ha a külföldi államihitelt igen nagy mértékben tudná igénybe venni. Amennyire óvom az államháztartást a külföldi hitelek túlságos igénybevételétől, annyira, vagy még jobban óvom a magángazdaságot, de különösen a gazdálkodó osztályokat és elsősorban a parasztságot a túlságos eladósodástól. (Zaj.) Sajnos, már nagy mértékben vétkeztünk ezen a téren, ellenben mondhatom, hogy egyike nagy megnyugvásaimnak, ha az ország gazdasági helyzetét nézem, az, hogy a parasztság, amely különben is ebben az országiban a gazdaságilag legegészségesebben gondolkodó osztály, már látja a hajt, igyekszik adósságaitól szabadulni és rájött arra, hogy tönkremenni csak adóssággal lehet. (Zaj.) Sajnos, az adósságban már erősen benne van, úgyíhogy mindenesetre kell keresnünk a módokat és eszközöket arra, hogy a parasztságot ebiből a helyzetből kivezessük. Ami már megtörtént, azon segíteni nem lehet, óva kell azonban intenem a; gazdaközönséget az eladósodás terén való továbbhaladástól. A magas kamatláb a kapitalisztikus gazdasági életnek védelmi eszköze. A magas kamatlábat előidézte a tőkehiány és annak hivatása figyelmeztetni a gazdálkodó közönséget, legyen az mezőgazdaság vagy ipar, hogy a hitel igénybevételét szorítsa meg és ezzel előidézzen egészséges helyzetet. (Felkiáltások: Nem leheti) A gazdasági életben «nem lehet»-et nem ismerek, mert nincs. A gazdasági élet törvényszerűségei olyan szigorúak, mint a természeti élet törvényszerűségei. Véteni lehet ellenük, az ellenük való vetés azonban megbosszulja magát. De lehetetlenség nincs és a végén mindig helyreáll az egyensúlyi állapot. A kérdés csak az, hogy (ha előre látok és okosan intézkedem, akkor ez az egyensúlyi állapot nagyobb veszteség nélkül áll elő, iha pedig a gazdasági törvényszerűségeket figyelmen kívül hagyom, akkor a gazdasági egyensúlyi állapot a hullák ezrei után áll elő. de előáll mindig, mert lehetetlenség nincs. (Zaj.) FELSŐHÁZI NAPLÓ. VI. 930. évi november hó 21-én, pénteken. 9 Minden eszközzel arra kell törekednünk, hogy a kamatláb leszálljon, mert csak egy mérsékeltebb kamatláb mellett várható gazdasági életünknek nagyobb mértékben való fejlesztése. Amíg ez be nem következik, addig gazdasági életünk nem fejlődhet. A magas kamatláb ellensúlyozásának — ismétlem — fŐeszköze a belső tőkeképződés; a másik eszköze a szükségtelen célokra való hitelezések megszorítása úgy 8Z államháztartásban, mint a többi köztestületek háztartásában és a magángazdaságban; végül pedig eszköze egy olyan gazdasági atmoszférának és közvéleménynek kifejlődése, amely a tőkével szemben nem ellenséges, hanem barátságos. Nincs érzékenyebb szerve a gazdasági életnek, mint ,a tőke. Aki nincs tisztában azzal, hogy a tőke bizalmának megrendítése mit jelent, az nézze meg a magyar királyi statisztikai ihivatal legutolsó havi jelentését a 12 budapesti intézet és a postatakarékpénztár betétállományának mikénti alakulásáról. Ezek azok a főíb'b szimptomák, t. Felsőház, amelyekben a világgazdasági válság kicsúsosodik. Ha már most azt nézzük, hogy világszerte kormányok és gazdasági egyedek, gazdasági érdekképviseletek miit tettek ennek a világválságnak csökkenése érdekében, azt fogjuk látni, hogy nagyon kevés kivétellel — amely kivételek igazán csak arra valók, hogy a szabályt megerősítsék — minden, ami^történt, tulajdonképpen a tőkeképződés rovására ment és a gazdasági törvényszerűségek figyelmen kívül hagyásával történt. Ez a magyarázata annak, hogy mindenütt világszerte az összes, a gazdasági válság gyógyítása érdekében tett intézkedések nemhogy nem váltak be, hanem mélyítették a bajt. Osak két dologra hívom fel a tisztelt Felsőház figyelmét. Az egyik az állami beruházási tevékenység teljes félreismerése és félremagyarázása. Nem teszik meg a kellő különbséget a gazdasági életben működő tőke, a hasznos célokra lekötött tőke és a gazdaságilag nem is hasznos célokra lekötött tőke között. Azt hiszik, hogy ez mind egyremegy, a hatás különbsége pedig óriási. Az úgynevezett nem hasanos beruházásokra lekötött tőke tulajdonképpen a gazdasági élet szempontjából igen káros, és ha momentán a munkanélküliség csökkentésére látszik is szolgálni, tényleg mélyíti a munkanélküliséget azért, mert elvonja a tőkét attól a rendeltetésétől, amely a fő hivatása: a gazdasági élet alimentálásától. Mert a gazdasági életbe befektetett tőke nem egyszer hozza meg a gyümölcsét, az állandóan, folytonosan működik, folytonosan új munkaerőiket alimentái s folytonosan új fogyasztási cikkeket eredményez. A másik, amire fel akarom hívni a t. Felsőház figyelmét, mint olyan intézkedésre, amely a gazdasági válság enyhítésére alkalmaztatik é« alkalmaztatott különösen a külföldön sok helyen s amely éppen az ellenkező célt éri el: az ipar nagyfokú racionalizálása. Az ipar nagyfokú racionalizálása miatt Németországnak — hiszen ő kezdte —szemrehányást tenni nem lehet, mert Németország reparációs fizetési kötelezettségének súlya alatt kénytelen arra törekedni, hogy minél olcsóbban termeljen, hogy minél több iparcikket exportálhasson. De az iparnak ez a végletekig menő racionalizálása két irányban fokozza a tőkehiányt, tehát a gazdasági válság egyik fő okát. Egyrészt azért, mert leköt különben is termelőképes iparágakban olyan új tőkéket, amelyek célszerűbben volnának — ha nem is magángazdaságilag mondom 2