Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-96

Az országgyűlés felsőházának 96. ülés* gazdasági szakoktatás, ha egyetemekről van is szó, szerintem a földmívelésügyi miniszter hatáskörébe tartozik. Soha sem. mondottam. Mindig csak szakoktatásról beszéltem. Azt mondottam, hogy a szakoktatás a földmívelésügyi miniszter, az egyetemi mezőgazdasági óktatás pedig a kultuszminiszter îennhatósiága alá tartozik. Ez az egyik. A második dolog az, hogy soha sem mondottam, hogy az igen t. kultuszminiszter úr kvázi oktroj alakjában akarja Debrecenre r rákényszeríteni egy mezőgazdasági szak felállítását. Ezt nem mondottam, de azt hiszem, ha volna oktroj, Debrecenre nézve nem volna oktroj, mert igen könnyen elfogadná oktroj nélkül is. A kultuszminiszter úr ő excellenciáját pedig úgylátszik, szintén tévesen informálta az, aki felszólalásra késztette, mert én sohasem kifogásoltam, hogy a pedagógiai intézetet Budáról Szegedre méltóztatott áthelyezni. Én csak azt mondottam, hogy minden inézménynek egy helyen való megszüntetése és másiik helyen való felállítása tetemes költséget okozott, lásd) budai Pedagógiai Intézet \&s az a,i taem tudom, Erzsébet-nőiskolái amely szintén Szegedre telepíttetett és amely két intézmény áthelyezése, úgy hírlik, nem tudom biztosan, cca 500.000 pengőbe került, amely összeg megfelel a közgazdasági egyetem egész mai dotációjának. Ezt voltam bátor megemlíteni. Most még, egy kérdést. Ami pedig azt illeti, hogy Ő excellenciája nem találta szerencsésnek azt, hogy én ezt a kérdést már most felhoztam, ebben a tekintetben nem tudom osztani ő excellenciája nézetét, mert azt hiszem, hogy egy olyan ügy, amelyben a miniszterelnök úr részéről nyilatkozat hangzott el, amely nyilatkozatban felvettetett az áthelyezés gondolata, máris elnyerte teljes aktualitását^ legalább is abban az irányban, hogy azok részéről, akik evvel nem értenek egyet, a védekezés, és a tiltakozás álláspontjának érvényesítésére elérkezett az idiő. (Úgy van!) Ezeket voltam bátor az elhangzott felszólalásokra válaszolni. Elnök: Szólási sorrend szerint következik Teleszky János ő excellenciája. Teleszky János: Nagyméltóságú Elnök Ür! T. Felsőház! Méltóztassék megengedni, hogy egészen röviden megindokoljam azt, miért iratkoztam fel a szőnyegen forgó törvényjavaslat ellen és miért nem vagyok legnagyobb sajnálatomra abban a helyzetben, hogy a költségvetést elfogadjam. Nem oka ennek az, mintha a kormány politikája vezetne ennek az álláspontomnak elfoglalására. Nem titkolom, — hiszen mindenki, aki közéleti szereplésemet kis figyelemmel kíséri, tudhatja — hogy a kormány politikájával nem értek mindenben egyet és különösen rem értek egyet a kormány közgazdasági politikájával, amely t közgazdasági politikát az államéletbe való túlságosan mély és túlságosan ötletszerű beavatkozásaival igenis egyik okának tartom annak, hogy a mai kedvezőtlen gazdasági helyzetbe jutottunk. Mert ha kétségtelen is, hogy ennek a közgazdasági helyzetnek tulajdonképpeni indító oka a világgazdasági helyzetben és a világgazdasági krízisben keresendő, azért nem kevésbbé kétségtelen az is, hogy ha a kormány következetesen a közgazdasági észszerűségeket jobban szem előtt tartó, átgondoltabb közgazdasági politikát folytatott volna a múltban, akkor ennek a világgazdaságból kifolyó kedvezőtlen gazdasági helyzetnek enyhülését érhette volna el, mostani közgazdasági politi1931. évi május hó 27-én, szerdán. 125 kánk azonban ellenkezőleg inkább ennek a világgazdasági helyzetből kifolyó kedvezőtlen g'azdasági helyzetnek romlására vezetett. Mégis —- ismétlem — nem ez és nem a politikai ok az, ami arra indít, hogy a költségvetést el ne fogadjam. Nem oka ennek a kormánynak az a, nézetem szerint, nagyon helytelen munkaibeosztása sem, amelynek következtében azt látjuk, hogy évről-évre fokozódólag és mindig kedvezőtlenebb módon a Felsőház abba a hely

: zetbe hozatik, hogy legfontosabb törvényhozási feladataink elvégzésénél (Ügy van! Úgy van!) elhamarkodva kénytelen dönteni, (Úgy van!) ha csak nem akarja magát kitenni annak a vádnak, — amelynek egy ilyen testület természetesen nem teheti ki magát — hogy az államrezon ellen vét akkor, ha jogainak érvényesítését kívánja. Nem hallgathatom el, t. Felsőház, hogy a kormány munkabeosztásának ez a módja és az a mód, amellyel a kormány — ismétlem — évről-évre fokozódólag a Felsőház komoly munkásságát szinte lehetetlenné teszi, nem használ a Felsőház tekintélyének, (Úgy van!) de nem használ a törvényalkotás komolyságába az ország részéről vetett hitnek sem. (Úgy van!) Mindennek ellenére nem ez az oka annak, hogy a költségvetést nem fogadom el, hanem egyedül és kizárólag az, hogy a hadikölcsönkötvénytulajdonosok helyzete tekintetében ez a költségvetés sem foglal magában olyan intézkedéseket, amilyeneket nézetem szerint minden magyar költségvetésnek, még a mai kedvezőtlen viszonyok között is, magában foglalnia kellene. Sokan azt hiszik, hogy éppen a mai igen kedvezőtlen gazdasági helyzet nem alkalmas ennek a kérdésnek felvetésére és hogy a mai igen kedvezőtlen gazdasági helyzetben nem lehet kívánni, hogy a hadikölcsönkötyény4ulajdonosok méltányosabb elbánásban részesíttessenek és hogy e miatt a kormánynak szemrehányást tenni nem lehet. Ezt a nézetet én nem osztom és ezért vagyok kénytelen igénybevenni türelmüket. Ha én beismerem teljes mértékben, hogy a közgazdasági helyzet és ezzel^ kapcsolatban és ennek folyományaképpen az államháztartás helyzete^ nem kedvező, ha beismerem azt, hogy a kormánynak igen nagy takarékosságra kell törekednie minden vonalon, — és ezért elismerésemet kell kifejeznem a pénzügyminiszter úr iránt, aki ebben a költségvetésben igenis, a takarékosságra való törekvésnek olyan komoly jeleit adta, (Ügy van Ügy van!) hogy már csak ez is nehézzé teszi számomra, hogy a költségvetést el ne fogadjam — de bármennyire elismerem a kedvezőtlen közgazdasági helyzetet, bármennyire elismerem a takarékosságra való törekvésnek igen nagy fontosságát, éppen ez az egy tétel, a hadikölesönkötvénytulajdonosok kérdése az, ahol nézetem szerint bizonyos kivételt kell tenni. Ha végigtekintem a magyar állam mai költségvetését, abban látok nagyon sok olyan kiadást, amely feltétlenül szükséges, hogy úgy fejezzem ki magamat, az állanü élet^ feltétlen posztulatuma, amelynek kielégítése nélkül természetesen egy költségvetés sem állítható össze; látok nagyon sok olyan tételt, amely nagyon célszerű, nagyon kívánatos, amely azonban elsőrendű szükségletnek olyan értelemben, hogy minden viszonyok között fenntartandó, nem mondható és látom sajnos, — beismerem, ebben a költségvetésben nem nóvumként, csak újból való átvételként — a tételek egész sorozatát, amelyekre nézve legalábbis véleményeltérés lehet abban a tekintetben, vájjon még a mi viszonyainknál sokkal kedvezőbb helyzetben lévő 20'