Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-96

126 Az országgyűlés felsőházának 96. állam költségvetésében is helyet foglalhatnak-e vagy helyet kell-e hogy foglaljanak ezek a tételek. Ha ilyen körülmények között azt látom, hogy a hadikölcsönkötvénytulajdonosokról nem történik a költségvetésben olyan elgondolás, aminőt nézetem szerint a. hadikölcsönkötvénytulajdonosok "méltán megérdemelnek, ebből azt a következtetést kell levonni még a mai kedvezőtlen gazdasági viszonyok között is, hogy ennek nem az abszolút lehetetlenség, hanem az az oka, hogy a t. kormány más nézeten van, mint én, a t. kormány sok olyan kiadást, amelyre nézve a fedezetet a költségvetésben elő tudja teremteni, fontosabbnak tart, mint a hadikölcsönkötvénytulajdonosok méltányos kielégítését. Ez az a pont, ahol elválaszthatatlan szakadék mered a kormány álláspontja és az én álláspontom között és ez a nagy eltérés a kormány és az én álláspontom között kellő indoka annak, hogy a költségvetést el nem fogadhatom. Hogy egy állam tulajdonképpen milyen kiadások viselésére képes vagy nem képes, ezt teoretice eldönteni nem lehet, praktice is tulajdonképpen mindig attól függ, hogy az'ok, akik az ország ügyeit vezetik, mit tartanak fontosnak, mit tartanak kevésbbé fontosnak. Ha ebből a szempontból nézem a költségvetést, egyetlenegy tételt találok, amelynek kielégítése nézetem szerint rangsorban megelőzi a hadikölcsönkötvénytulajdonosok méltányos kielégítésének kérdését, ez a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák kérdése. (Ügy van! Ügy van!) Ezt beismerem. Aki vérét áldozta a hazáért a háborúban, aki (családfenntartóját vesztette el a háborúban azért, mert az védte a hazát, annak igenis elsőbbsége van mindenki felett; (Ügy van! Ügy van!) és sajnálatomat kell kifejeznem abban a tekintetben is

% hogy ezek sem -részesülnek a magyar állam részéről olyan támogatásban, ^olyan elbánásban, amilyenre méltán rászolgálnának. (Ügy van! Ügy van!) Sajnálatomat kell kifejeznem a felett, hogy nagyon sok hasznos és kevésbbé hasznos különböző intézkedésekre telik az állam pénze, de nem telik arra, hogy a hadirokkantakat, hadiözvegyeket és hadiárvákat olyan elbánásban részesítse, mint ahogy ez a magyar államnak elsőrendű erkölcsi kötelessége lenne. (Ügy van! Ügy van!) Ezek után nézetem szerint mindjárt azok következnek,_ akik nem a vérüket, nem a családfenntartójukat, de vagyonukat áldozták a haza oltárára és tették lehetővé az államnak az ellenségeivel szemben való szembeállást, amely — sajnos nem vezetett olyan eredményre, amilyenre, mi mindannyian számítottunk, de amely eredménytelenség miatt nem szabad és nem igazságos az egész terhet őrájuk hárítani. (Ügy van! Ügy van!) A hadirokkantak, hadiözvegyek és ihadiárvák után tehát elsősorban ^ az eredeti jegyzésű hadikölcsönkötvénytulajdonosok azok, ( akik nézetem szerint a magyar állam részéről méltányosabb elbánásban kell, hogy -részesüljenek, mint amilyenben eddig részesülték. Megköveteli ezt az osztó igazság, de megköveteli ezt a nemzet jövőjéről való gondoskodás is. (Ügy van! Ügy van!) En hallok nagyon sok, nagyon szépen kifejtett beszédet, ahol indokolják: ez szükséges, mert a nemzet -jövője szempontjából ez fontos, amaz^ .szükséges, mert a nemzet jövője szempontjából ez fontos. Hát méltóztatnak-e tudni a nemzet szempontjából fontösabb dolgot, mint azt, hogy az állampolgárok mindegyike át legyen hatva attól á tudattól, hogyha majd megint jön olyan veszedelem,'amikor ése 1931. évi május hó 27-én, szerdán. véremet, kenyérkeresőmet, vagyonomat kell a haza oltárára hoznom, akkor igenis meg fogom kapni érte méltó jutalmamat, nem pedig én leszek a pária, az utolsó, aM következik fedett uszoda és nem tudom mi után? (Helyeslés és taps.) Bocsánatot kérek, a nemzet szempontjából ez sokkal fontösabb kérdés mindannál, amit a költségvetésben látni^ méltóztatnak, amire van fedezet a • költségvetésben, aminek — mondom — célszerű, vagy »célszerűtlen voltáról véleményt mondani nem akarok, de beismerem, hogy azok nagyrésze fontos és szükséges. Tovább megyek. Azt látjuk, hogy ellenére a kedvezőtlen gazdasági helyzetnek, ellenére a takarékosságot a legnagyobb mértékig megkövetelő állampénzügyi helyzetnek, amikor olyan intézkedésekről van szó, amelyek a kormány nézete szerint • feltétlenül szükségesek, akkor azokra a kormány a fedezetet mindig elő tudja teremteni. Ezt nem szemrehányásként mondom. Amennyiben tényleg az ország érdekében áll ezeknek a szükségleteknek a fedezése, nemhogy gáncs, ellenkezőleg, elismerés illeti meg a kormányt, hogy még a mai nehéz viszonyok között is tud megfelelő fedezetről gondoskodni. Ilyen például a gabona áremelésének kérdése és az e tekintetben szükséges fedezet előteremtése. Nem kívánok a részletekkel foglalkozni, nem megyek bele annak tárgyalásába, hogy a mód, amelyet a kormány választott, helyes volt-e, nem volt-e, lehetett volna-e helyesebbet találni vagy sem. Kétségtelen, hogy tavaly jobb eszme nem merült fel és kétségtelen, hogy ha jobb eszme nem merült, ezt az eszmét megvalósította és ennek az eszmének megvalósítására^ szükséges fedezetet elő tudta teremteni. Ezért — mondom — a kormányt csak elismerés illeti meg. Ezt csak például hozom fel arra, hogy ha egy,^ a helyzet magaslatán álló kormány • olyan állami szükséglettel áll szemben, amely szükséglet fedezésének szükségszerűségéről feltétlenül meg van győződve, az a kormány igenis a fedezetet a legmostohább viszonyok közt is elő tudja teremteni, elő kell, hogy teremtse, mert ha erre nem képes, akkor egy percig sem szabad a helyén maradnia. Ebből azonban azt a következtetést kell levonnom, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzet, a kedvezőtlen államháztartási helyzet ellenére is, amely indoka lehet annak, hogy a hadikölcsönkötvény-tulajdonosok a mai viszonyok között kevesebbet kapjanak, mint különben kaphatnának, a magyar államháztartásban a szükséges fedezetet igenis elő lehetne teremteni, a kormány elő tudná teremteni, ha úgy meg volna győződve r ennek a kérdésnek nagy nemzetig fontosságáról, mint amilyen mértékben arról meg vagyok győződve én és remélem, hogy velem együtt a Felsőháznak nem egy tagja. (Ügy van!) Ez a helyzet és ez az, amiért igenis kötelességemnek tartom ebből a szempontból szavamat felemelni. Annál inkább lehetséges volna ez ma, mert ma már megszűnt az a két ok is, amelyek eddig okul vagy ürügyül szolgáltak arra, hogy az eredeti jegyzésű hadikötvénytulajdonosok ne részesíttésseriek a mainál kedvezőbb, olyan elbánásban, amely legalább az állam erkölcsi elismerését riiutatja és azt jelzi, hogy igenis, az állam segíteni akar rajtuk. Sohasem voltam azon a véleményén, hogy ez a két ok megindokolja azt a rideg álláspontot, amelyet legnagyobb sajnálatomra a kormány eddig ebben a kérdésben elfoglalt, de