Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.
Ülésnapok - 1927-95
92 Az országgyűlés felsőházának 95. ülét ország által tápláltatott. Franciaországból eredt annyiban, amennyiben — amint tudjuk — azon a híres emlékezetes augusztusi éjszakán, — augusztus 4-ike volt — amikor Noailles márki megtette a maga indítványát a hűbéri rendszer megszüntetésére, Franciaország egyetlen lépéssel átlépett yagy legalább átakart lépni a modern gazdasági élet keretébe. Angolországban azalatt az úgynevezett iparosforradalom fejlődött ki, amelyet rövidebben a géfek forradalmának lehet tekinteni. A francia _ ondolatok és az angol gépek elterjedtek Európának egyes országaiban, elvégezték munkájukat mind a két irányban. Azt hiszem azoniban, hogy ami a franciák politikáját illeti, ez nem volt helyes, mert a radikalizmus lehet ugyan sokak előtt kedves, maradandó eredményeket azonban az én tudomásom és megállapításaim szerint nem szülhet és ezen a téren sem szült. Hiszen magában Franciaországban eléggé nyomorult állapotban van az a paraszt, akinek állítólag érdekében a nagy forradalmakat csinálták. Ami pedig Angolországot illeti, igaz ugyan, hogy Angolország gépeivel és kereskedelmével igen nagy eredményeket ért el, ezért azonban nagyon is nagy árat fizetett, amikor egész mezőgazdaságát engedte tönkremenni tudatosan, szándékosán, a nélkül, hogy ebben a tekintetben kiterjesztette volna védő kezét. Az angol demokráciára, amely ott uralkodik, egyáltalában nem valami szép fényt vet az, hogy MacDonald és társai egészen tartózkodás nélkül jelentik ki, hogy a világgazdaság mai helyzetében ők hajlandók, sőt köteleseknek érzik magukat arra, bogy az egyes iparágakat bizonyos védővámokkal támogassák, ha ellenben a mezőgazdaság felsegítéséről volna szó, ez ellen határozottan tiltakoznak azzal a megokolással, hogy ez megdrágítja a gyári munkások élelmezését és ellátását. Nos 'hát, ilyen elgondolás mellett az a bizonyos egyenlőség, amelyet a kormányzó férfiaknak az alattvalókkal szemben tekintetbe kell venniök, tökéletesen lomtárba kerül, lomtárba került másutt is különösen a mezőgazdasági rétegekkel szemben az egész kontinensen. Hiszen — hogy csak egyetlen dologra nézve hívjam fel a t. Felsőház figyelmét — mindnyájan tudjuk azt, hogy a hitel az, mi a produkció egyik legjelentékenyebb tényezője. A mai gazdálkodást hitelgazdálkodásnak nevezik, ellentétben a naturálgazdálkodással, amely átfejlődött hitelgazdálkodássá. Igen, de azt keU mondanom, hogy magának a mezőgazdasági, az agrárhitelnek a kérdése teljesen megoldva soha és sehol nem volt. r Maguk a földhitelintézetek, amelyek a 18. században alakultak először Poroszországban, később pedig átterjedtek másfelé is, csak parciális remédiumot jelentettek. Jelentették pedig sokszor azt, hogy ők nem tudtak olyan olcsó kölcsönöket adni, amelyek a mezőgazdaságnak megfelelőek lettek vagy lehettek volna. Hogy ezenkívül a mezőgazdasági egészen jogosult hiteligények nagy része milyen kamatláb mellett nyert kielégítést, azt mi magunk is tudjuk, és tudjuk azt is, hogy a tisztán kereskedelmi hitelre szolgáló eszköz, a váltó lett tulajdonképpen egyik legfőbb forrása a mezőgazdaság hitelének és ezen az úton a mezőgazdaság nagyon természetesen elvesztette függetlenségét^ mert hiszen a váltó tulajdonosának jóakaratára volt bízva, hogy mikor mondja fel azt a kölcsönt, amelyet az illető adós valószínűleg nem tudott megfizetni. 1931. évi március hó 27-én, pénteken. Ezeket a dolgokat lehetne tovább fűzni és tovább részletezni, azt hiszem azonban, ez nem szükséges, sőt talán felesleges is. Gondolva azonban arra, amiből kiindultam, tudniillik ő excellenciája megállapítására,, (bátor vagyok ráutalni arra t is, hogy a legutóbbi években a mezőgazdasági válság olyan országokra is kiterjedt, amelyeket azelőtt ebben a tekintetben immúnisaknak tartottunk. Elsősorban ilyen az Egyesült-Államok mezőgazdasága, azután következik Kanada, Argentina és azután következnek az egyes európai államok, sőt maga Ausztrália is. A bizottsági tárgyalás során -bátor voltam utalni arra, hogy egy nemrégiben Sidney-ben, tehát Ausztráliának egyik legfőbb városában megtartott, nagyon illetékes egyénekből álló szakkonferencia megállapította azt, hogy a két fő gazdasági ág termeivényeinek ára, tudniillik a búzáé és a gyapjúé, a következőképpen alakult. Ha az ausztráliai termelő búzáját világpiaci áron kénytelen értékesíteni, a búzán bushelenként veszít egy shilling 10 pence-t usque 2 shilling 10 pence-t. Ez tehát nagyon jelentékeny árveszteség. A veszteség a gyapjúnál azonban még nagyobb s juhonként számítva a veszteséget, ezt 3 shilling 2 pence-re teszik. Ezekben az államokban tehát, — mert hiszen Ausztrália több államból áll — ahol a közterhek természetszerűleg sokkal csekélyebbek, mint nálunk^ ahol a föld még szűz, ahol mindenféle produktív termelés feltétele meglenni látszik, odajutottak, hogy csakis veszteséggel tudnak termelni. Egyetlen egy államot tudok, amely ezen nehéz viszonyok között is megtalálta azt az utat, amelyen haladva gazdáinak létét termelését és jövőjét biztosíthatja, és ez az állam a kicsiny Svájc. Svájc bizonyos monopóliumszerű berendezést léptetett életbe és a következő eredményeket tudta elérni. Hiteles tudósítás^ szerint a törvény értelmében a belföldi búzaárnak legalább 38 franknak kell lennie. Ez 41 pengő 80 fillért jelent. Ezt megadják a bejföldi termelőnek és beszedik azután a határon importált búza után. Hogy ilyen viszonyok között Svájc gazdái meg tudnak élni, az egészen természetes. De^ kiváló .megértést kell, hogy mutassanak a svájci kormányzat vezetői az általános érdekek iránt, hogy ők ezt az ottani fogyasztást meglehetősen megterhelő rendszert a maguk részéről életbe akarták és életbe is tudták léptetni, amihez hasonló tudomásom szerint egyetlen más ország sem mert, vagy nem tudott életbeléptetni. Ha ezeket a dolgokat Összemérjük azzal, hogy Németországban imár odáig jutottak, hogy az Osthilfe kerettében az állam iaz 'adóssági kamatok egy részének fizetését vállalta magára, ha látjuk azt, hogy például a keleti államok: Románia és Jugoszlávia szintén ilyen helyzetben vannak, 'akkor igazán megállapíthatjuk azt, hogy i l fct általános bajokkal állunk szemben, amelyek természetszerűleg csak úgy magyarázhatók meg, hogy általánosak azok & gonosz feltételek, amelyek ezeket az eredményeket előidézik. En a magam részéről abban a nézetben vagyok, hogy azok az utak, amelyeken Európa és utána, mondjuk, Amerika is halad, nem voltak helyesen és jól megválasztott utak. A baj gyökerét a magam részéről abban találom, hogy 100—120 éven keresztül elhanyagolták a mezőgazdasági ág érdekeit, nem fordítottak ezekre olyan figyelmet, mint amilyet fordítani kellettt volna, hanem a kormányzóknak, de jórészben a kormányzottaknak is csaknem egész
